Molnár Miklós arra kérte a szombathelyi jegyzőt, hogy kerüljenek fel az önkormányzati képviselők önéletrajzai és végzettségüket igazoló dokumentumok a város honlapjára

Nagy Donát 2022-01-25 17:22:00
Jelenleg nincs erre gyakorlat, ezen változtatna a Pro Savaria elnöke.

Egyre több helyen kerül elő, hogy a politikusok végzettségeit igazoló papírokat nyilvánosságra kellene hozni – a témáról mi is értekeztünk már. Az apropót az ex MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó adta, amikor

egy közérdekű adatigénylésből kiderült, hogy nincs is olyan végzettsége, amit korábban önéletrajzában feltüntetett. 

A politikust azóta egyébként kizárták a pártból, és mandátumának visszaadására is felszólították.

De nem ő az egyetlen, aki hasonló cipőben jár, ugyanis a fideszes Kósa Lajos is diplomásként volt korábban feltüntetve, pedig se diplomája, se nyelvvizsgája nincsen.

Pedig fideszes körökben nem nagy truváj a papírt elintézni.

Az úgynevezett Völner-ügy kulcsfigurája például egyetemi vizsgákat intézett végrehajtóknak és végrehajtók hozzátartozóinak, így a fideszes képviselővel szoros munkakapcsolatban álló Schadl György azt is elérte, hogy olyan is átmehessen a vizsgákon, aki ott sincs. Schadl ezért népszerű is volt; sokan keresték, hogy segítsen a jogi diplomájukhoz szükséges vizsgák „letételében". Így ő biztosította be Rogán Antal (Fidesz-KDNP) kabinetfőnökét, Nagy Ádámot is. 

Szombathelyen ma tartotta idei első ülését a Városstratégiai, Idegenforgalmi és Sport Bizottság, melynek ülésén Molnár Miklós (Pro Savaria) bizottsági tag arra kérte fel Károlyi Ákos jegyzőt, vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy

a szombathelyi önkormányzati képviselők önéletrajzait és iskolai végzettségeiket igazoló dokumentumokat elérhetővé lehet-e tenni a város honlapján.

A ma ülésező bizottság hatáskörébe ugyan nem tartozik bele a téma, ugyanakkor Szombathely jegyzője azt mondta, utánanéz a kérdésnek.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.