Korábban Kósa Lajos is diplomásként volt feltüntetve, pedig se diplomája, se nyelvvizsgája

Papp László Tamás 2022-01-24 14:10:00
A Fidesz-politikus korábbi parlamenti adatlapja szerint két nyelvvizsgával is rendelkezik, de ezeket az adatokat később megváltoztatta.

Kizárta az MSZP-ből Bangóné Borbély Ildikó országgyűlési képviselőt a pártja elnöksége, mivel a parlamenti honlapon fellelhető, általa megadott nyilvános adatok szerint 2013-ban közgazdászként végzett a Budapesti Gazdasági Főiskolán (BGF), ez azonban nem nyert bizonyítást, vélhetően nem igaz

– emlékeztet cikkében a Debreciner.hu.

„Az MSZP Országos Elnöksége 2022. január 23-i rendkívüli ülésén megállapította, hogy Bangóné Borbély Ildikó az iskolai végzettségével kapcsolatban megtévesztette a közvéleményt és a Magyar Szocialista Párt közösségét, így politikai útjaik elválnak egymástól”

– olvasható a szocialisták vezetőtestületének közleményében.

Bangóné Borbély Ildikó ügye kapcsán ismét megnövekedett az érdeklődés a közösségi hálón aziránt, mi is a valóságos helyzet Kósa Lajos (Fidesz) országgyűlési képviselő végzettségeivel

– írja a debreceni portál.

Kósa Lajos két cikluson át (1990-1998) egyetemi diplomásként szerepeltette magát az Országgyűlés honlapján, emellett két középfokú nyelvismeretet is állított, miközben egyetlen nyelvvizsgája sem volt. Ma sincs. Ahogy diplomája sem

– teszi hozzá a cívisvárosi internetes újság, bemutatva az eredeti adatlapot.

Miután Kósa Lajosról kiderült, hogy sem egyetemi diplomája nincs, se középfokú nyelvvizsgái, a nyilvános adatait megváltoztatta az Országgyűlés honlapján

– említik.

(Valóban: ma már diploma helyett abszolutórium, nyelvvizsga helyett pedig társalgási nyelvismeret szerepel ott.)

Két parlamenti cikluson átívelő valótlan állításainak semmiféle politikai következményei nem voltak. Kósa Lajos a lelepleződése után lett az Országgyűlés számvevőszéki bizottságának, majd a honvédelmi és rendészeti bizottságának az elnöke, a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának frakcióvezetője, Debrecen város polgármestere, tárca nélküli miniszter és számos vezetői tisztség betöltője a Fideszben, illetve elnöke több szervezetnek

– szól a cikk.

Eközben Varga Zoltán, a DK frakciószóvivője, az ellenzék debreceni országgyűlési képviselőjelöltje Facebook-posztjában Kósa Lajos lemondását követeli:

„A közéletnek meg kell tisztulnia, Kósának is mennie kell! Nincs bocsánat! Nem lehet diplomát, nyelvvizsgát hazudni. Egyáltalán hazudni, lopni, csalni, egy népet félrevezetni. SENKINEK! Aki mégis ezt teszi, annak távoznia kell! Mindenkinek. Ha ellenzéki, ha kormánypárti!”

– fogalmaz Varga Zoltán


IGAZ KÓSA LAJOS?? Mert Debrecenben mi rég tudtuk, hogy Kósa Lajos szereti magát többnek mutatni, ami. Szeret diplomát, nyelvvizsgákat hazudni, holott egyikkel sem rendelkezik. Kósa Lajos 1990-1998 között diplomát és nyelvvizsgákat hazudott

– teszi hozzá a DK helyi politikusa.

2009. június 19-23 között EGYEDÜL, tolmács, és szakemberek nélkül, a DMJV önkormányzat költségén DUBAIBA utazott, ahol a közgyűlés 2010 januári előterjesztése szerint:


„Az utazás célja gazdasági kapcsolatok kiépítése volt. Polgármester úr prezentációt tartott a város gazdaságfejlesztési stratégiai koncepciójáról, bemutatta a fejlesztési területeket és célokat, különös tekintettel a repülőtérhez kapcsolódó együttműködési lehetőségekre.”

– idézi Varga Zoltán.

Mindezt nyelvtudás nélkül. A becsületes debreceni adófizetők pénzén. Dubaiban. Egyedül. Debrecen gazdaságfejlesztési stratégiai koncepciójáról prezentált. Ugyan már Lajos! Te? Legfeljebb elbáboztad.

Kósa Lajos már rég megbukott, ideje maga mögött, távoztában csendben bezárni az ajtót!”

– zárul a közlemény.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.