Hiába van ellene védőoltás, mégis rengetegen halnak meg méhnyakrákban évente Magyarországon

Kovács Lilla 2022-01-19 06:39:00
Még tart az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét.

Az ma már sajnos nem újdonság, hogy hazánk élen jár Európában a rák okozta halálozásokban; az OECD 2019-es adatai szerint Magyarországon 100 000 lakosból 264 ember rákos megbetegedés következtében halt meg.  Ez pedig egy igencsak kiugró adat, a mögöttünk következő Litvánoknál ez a szám "csak" 236. Mindezt tovább árnyalják  a KSH 2020-as számai is, miszerint tavalyelőtt több, mint 68 ezer új daganatos megbetegedést regisztráltak a magyar egészségügyben. 

A vezető daganatos megbetegedések a hörgőket és a tüdőt érintik a nemzeti rákregiszter szerint. Szomorú azonban látni, hogy hány nőt érint az egyetlen olyan ráktípus is, ami ellen már van védőoltás: ugyanezen adatok közt találjuk meg, hogy 2018-ban több, mint ezer nőt regisztráltak méhnyakrákkal. 

 De mi is a méhnyakrák pontosan? A Mályvavirág Alapítvány így ír róla: 

"A magas kockázatú HPV-típusok a nemi szervek és a végbél hámjában fertőzést okozhatnak, melyekből idővel rákos elváltozások alakulhatnak ki. Életünk során többször is megfertőződhetünk a humán papillomavírussal. A méhnyakrák a méhnyakon alakul ki, ott, ahol a méhnyak külső részét borító laphám és a beljebb található hengerhám találkozik. Ebben az átmeneti zónában telepszik meg leggyakrabban a HPV, és hosszú időn keresztül, amennyiben nem fedezik fel, kialakulhat belőle a rákos állapot. A méhnyakrák tehát: egy 99,7%-ban HPV-okozta betegség, mely védőoltással nagy eséllyel megelőzhető, rendszeres szűrővizsgálattal felfedezhető, és korai stádiumban jól gyógyítható daganatos betegség."

Magyarországon 2014. szeptembere óta oltják a hetedik osztályos lányokat és 2020. óta a fiúkat is - már ha kérik. Az index ugyanis 2018-ban arról írt, a 2017-2018-as tanévben 10 ezer érintett lány szülei nyilatkoztak úgy, hogy nem kérik gyermeküknek az oltást. Az oltás a HPV 9 legnagyobb kockázatú fajtája ellen nyújt védelmet, 9 éves kortól adható be. Bár a kialakult fertőzést nem gyógyítja, a továbbiakat megelőzi, ezért akár felnőtt korban is érdemes lehet beadatni - bár ilyenkor mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk. A 9 komponensű injekció (amit 6 hónap múlva ismételni kell) egy adagja jelenleg több, mint 55 ezer forint. Ez azonban még mindig olcsóbb, mint felépülni a kialakult betegségből. 

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.