Több mint 2,4 milliárd forintba kerül a 8-as főút 30 kilométeres szakaszának tervezése

Bazsó Bálint 2021-12-31 08:25:01
Herend és Devecser között tervezik meg a négysávosítást.

Még nyáron írtunk arról, hogy elkezdhetik a 8-as főút Herend és Devecser közötti négysávosításának tervezését.

A Közbeszerzési Értesítőben december 21-én  megjelent dokumentum szerint a nyertes tervezőiroda feladata a "8. számú főút Herend és Devecser közötti szakasz négynyomúsításához szükséges engedélyezési tervek korszerűségi felülvizsgálata, kiviteli tervek elkészítése, valamint Devecser nyugati elkerülő és Ajka-Bakonygyepes elkerülő utak engedélyezési és kiviteli teveinek elkészítése szükséges engedélyek megszerzése.

Őrület: hamarosan tervezhetik a 8-as négysávosítását Herend és Devecser között

A Közbeszerzési Értesítőben megjelent dokumentum szerint a későbbi nyertes feladata a "8. számú főút Herend és Devecser közötti szakasz négynyomúsításához szükséges engedélyezési tervek korszerűségi felülvizsgálata, kiviteli tervek elkészítése, valamint Devecser nyugati elkerülő és Ajka-Bakonygyepes elkerülő utak engedélyezési és kiviteli teveinek elkészítése szükséges engedélyek megszerzése.

A kiírás szerint a Herend és Devecser közötti egybefüggő hozzávetőlegesen 27,5 km hosszú (ebből körülbelül 12 kilométer új nyomvonalon) szakaszának 2x2 sávos főúttá történő fejlesztésének a tervezése a szükséges különszintű csomópontokkal, pihenőkkel, az országos közúthálózat alternatív kiegészítő elemeivel és az önkormányzati utak korrekciójával.

A szakasz legnagyobb műtárgyként tartalmazza a Városlődi-völgyhíd áttervezését is.

Emellett a tervező feladata a Devecser nyugati elkerülője és az Ajka-Bakonygyepes elkerülő út engedélyezési, kiviteli terveinek elkészítése és a szükséges engedélyek megszerzése, valamint utóbbi Ajka - Devecser összekötő útig történő meghosszabbítási lehetőségének tanulmánytervi szintű vizsgálata is, mintegy 1,5 kilométer hosszban.

A 27,5 kilométeres szakasz tervezése 2,45 milliárd forintba kerül. A munkát három cég együtt nyerte el: az UVATERV Út-, Vasúttervező Zrt., az UNITEF'83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt. és az UTIBER Közúti Beruházó Kft.

A 8-as főút Veszprém és a litéri elágazó közötti eddig is négysávos szakaszának felújítása.

Fotó: NIF Zrt.

A 8-as úton közlekedők között jól ismert az út kínkeservesen lassú négysávosítása. Az évtizedek óta húzódó korszerűsítés még 2015-ben akadt el Herendnél, miután a Fidesz-KDNP csúfos vereséget szenvedett a tapolcai időközi választáson, így - ahogyan sok helyütt az országban - ellenzékivé váló körzet nem számíthatott a fejlesztési forrásokra sem.

2018-ban a helyzet megváltozott, újra kormánypárti képviselője lett a Tapolcai-Ajkai választókerületnek, mégis idén sikerült elérni, hogy a Dunántúl egyik legfontosabb útvonalának négysávosítása folytatódjon.

Az elmúlt hat évben - tehát kapkodásról szó sincs - a várpalotai elkerülő és az Inota–Várpalota szakaszok elkészültek, illetve jelenleg is zajlik a veszprémi elkerülő fejlesztése. A remények szerint a budapesti, az almádi és a füredi csomópontok különszintű átépítésével különösen a nyári dugók enyhülhetnek Veszprém környékén.

Szólj hozzá!

Magyar Kultúra Hete Győrben - kiállítások, filmek, táncház és zenés estek

Január 20. és 24. között különleges programsorozattal vár minden érdeklődőt a Rómer Flóris Múzeum.

10 hónappal a bejelentés után valóban meg is kezdődött kőszegi Hősök tornya felújítása

A 375 milliós projektből magára a felújításra 156 millió forintot költenek el. Eredetileg 2026 márciusára készen kellett volna lennie a felújításnak.

Győrben is érvényben a vörös kód - mindenkinek jár a segítség a hidegben

Pintér Bence a lakosság figyelmét kéri az előttünk álló extrém fagy idejére.

Sárkány Péter: a Győr-Szol feladata a piaci alapon bérbe adott ingatlanok piaci áron történő hasznosítása

Az elnök-vezérigazgató Kósa Rolandnak írt válaszában kifejtette, hogy ettől semmilyen körülmények között sem tekinthetnek el. 

Extrém hidegben is számíthatnak rá - segítséget ajánl fel Hajtó Péter szombatra Győrben

Egyedül élő időseknek és mozgássérülteknek nyújt gyakorlati segítséget a független képviselő az előttünk álló hideg napokon.

Kiderült, hogy mi áll a bosszantó, győrzámolyi áramszünetek hátterében

Granát Gábor szerint az örökölt „túltelkesítés” okozza a problémát. 

Zsebébe tett két ujjával akart dohányboltot rabolni egy férfi Szentgotthárdon

Bár elsőre csak két doboz sörért, és egy cigiért ugrott be.

Pénteki gumicsont: Trump levelet írt Orbánnak

Nem! Pénzügyi védőpajzsról továbbra sincs szó benne.

A győriek az extrém hidegben sem maradnak hétvégi program nélkül

Lesz gardróbvásár, bábszínház, punk koncert és szauna szeánsz, de a legendára, Fehér Miklósra is emlékezünk egy gálával.

Lezárultak a Ruszin-Szendi Romulusz elleni rendőrségi ügyek - a TISZA jelöltje szerint az igazság győzött

Pócs János malacos perfomanszát elítélték, és a fegyverét is visszakapja a politikus.

Végrehajtandó szabadságvesztést kért a Szombathelyi Járási Ügyészség egy külföldi férfira, aki halálos közúti balesetet okozott

A vádlott elaludt a volánnál, a baleset után pedig elhagyta a helyszínt, amiben két vétlen ember is elhunyt. 

Győr után, Zalaegerszeg is a város fejlesztéséért felelős miniszteri biztost kapott. Felkészül Szombathely?

A most kinevezett zalai Szilasi Gáborban, és a győri Fekete Dávidban az a közös, hogy mindketten a Fidesz-KDNP parlamenti képviselőjelöltjei.

Pénteken, szombaton és vasárnap ingyenes lesz Szombathelyen a tömegközlekedés

Ezzel szeretnék elérni, hogy a szélsőséges téli időjárásban minél kevesebben üljenek autóba.

Idős férfit mentett meg egy szabadnapos rendőr a Vas megyei Tanakajdon

Gyermekével szánkózott, mikor meghallotta a segélykérést.

Nagykapacitású szünetmentes tápegység gyulladt ki a szombathelyi MÁV rendelőben

Ma szünetelnek a szakrendelések, pénteken csak részlegesen fogadnak pácienseket.

Itt lesznek januárban előre tervezett áramszünetek Győrben

Hálózatépítés miatt lesz áramkimaradás. 

Az online vásárlás kényelme és rugalmassága a modern korban

A digitális technológia térnyerésével a vásárlási szokásaink alapvetően megváltoztak. Régebben a vásárlás hosszadalmas tevékenység volt, amely boltokon átívelő keresgélést jelentett.