Bepiálva vezetett, majd apja adatait adta meg a rendőröknek egy győri férfi

ugytudjuk.hu 2021-12-27 08:02:27
Nagyon rossz ötlet volt, vádat emeltek ellene.

A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a 25 éves terheltet 2021 áprilisában az éjszakai órákban igazoltatták a rendőrök Győrben, mikor autót vezetve közlekedett. Az ellenőrzés során a férfi arra hivatkozott, hogy nincsenek nála az iratai, és ezután a 45 éves édesapja adatait adta meg sajátjaként. Mivel a rendőröknek ittasnak tűnt a férfi, ezért légalkoholos vizsgálatra állították elő, ahol így a jegyzőkönyv az édesapa nevére és adataival készült el, amit a fiú, apja nevében alá is írt, ezzel azt a látszatot keltette, hogy édesapja volt az, aki ittasan járművet vezetett.

Az eljárás során kiderült a vádlott valós személyazonossága, így az ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt is a terheltet vonták felelősségre.

Ugyanakkor édesapja adatainak hatóság előtti megadása miatt a terhelt ellen az ügyészség hamis vád és közokirat-hamisítás miatt is vádat emelt, vele szemben - a halmazati szabályokra is figyelemmel – négy és fél év szabadságvesztés is kiszabható.

Szólj hozzá!

Lejárt számláik kifizetésére nyert pályázaton pénz Kőszeg, és Csepreg

Ágh Péter nem felejtett el pózolni egyik település polgármesterével sem.

Ha kimozdulnál a hétvégén Győrből, mutatjuk mit csinálj!

Lemezbörze, power-jóga, mini disco, újjászületés - hogy csak a legjobbakat említsük. 

Magyar Péternek sikerült, amit Orbán meg sem próbált - szóra bírta Robert Ficot a Beneš-dekrétumok ügyében

A szlovák elnök nyíltan magyarellenes választ adott, a magyar kormányfő pedig hallgat.

Megölte és feldarabolta a saját édesapját egy férfi, maradványait pedig lehúzta a vécén

Röviddel az apa halála után a házaspár a közös gyermekükkel együtt beköltözött az elhunyt házába, a tulajdonában lévő tárgyakat pedig értékesíteni kezdte, zálogba adta és a személygépkocsiját is használatba vette.

Nemzeti Petíciót indít a kormány

A téma az EU Ukrajnának adott támogatása.

Hólapát volt, szakmai vita alig - Pintér Bence elmondta, miről kellett volna szólnia a bizottsági ülésnek a győri városházán

A polgármester szerint a hóhelyzet valódi tanulságai elsikkadtak a politikai akciózásban.

Számlagyárat számoltak fel Szombathelyen

Üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emeltek vádat két férfival és egy nővel szemben.

Számoljuk együtt a fülesbaglyokat!

Tavaly 1300 példányt számoltak össze megyénkben az önkéntesek. 

Az aHang szerint Rogán Antal minisztériuma jogsértő módon hallgat a legutóbbi nemzeti konzultáció milliárdos költségeiről

Miközben 10-ből 6 ember úgy gondolja, hogy a kormány simán csak politikai kampánycélra használta a felmérést.   

12%-kal vezet a TISZA a Fidesz előtt a biztos pártválasztók körében

A Medián januári mérése alapján 51%-on áll az ellenzéki kihívó.

Újabb 50 millió forintos támogatás kap a körmendi tanuszoda

A létesítmény fejlesztésére tavaly is ekkora összeget szánt a Honvédelmi Minisztérium.

200 ezer forint átlagosan a lakbér Győrben

Ezzel lakhatási szempontból szinte a legdrágább város.

Ónos eső bénítja Győrt - óvatosságra int a polgármester

Pintér Bence azt kéri, csak akkor induljunk útnak, ha feltétlenül muszáj.

Rendkívüli közgyűlést tart a RÁBA Nyrt. január végén

Alapszabály-módosításról, vezetőváltásról és saját részvények vásárlásáról is dönthetnek.