Ha hó nem is, eső még lehet ma

Nagy Donát 2021-12-24 07:13:00
Több mint 10 fok várható.

A délnyugati harmadban helyenként szakadozottá válik a felhőzet, másutt erősen felhős, borult idő valószínű, írja a met.hu. Eleinte még előfordulhat ónos eső, majd északkeleten a havazás egyre inkább havas esőbe, majd esőbe vált át, közben fokozatosan szűnik, gyengül.

Délután az Észak-Dunántúlon, míg este inkább a déli megyékben várható eső.

A délnyugati szél mindenütt megerősödik, délen egy-egy viharos lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 3 és 13 fok között alakul, délnyugatról északkelet felé haladva számíthatunk az alacsonyabb hőmérsékletekre. Késő estére 2 és 10 fok közé csökken a hőmérséklet.

Szólj hozzá!

Illés Károly szerint az esélyegyenlőség elvét sértette meg a TISZA-párt azzal, hogy közlekedési jelzőtáblák oszlopaira helyezett el plakátokat

A választási bizottság szerint jogsértés nem történt, de kérik a jelölőszerveket, hogy ésszel plakátoljanak.

A benzinkutakra jár ki tankolni Szombathelyen a közösségi közlekedést működtető Blaguss

Mindenkit megnyugatnak, hogy továbbra is zavartalanul járnak a buszok a városban.

Több száz tulipánhajtást loptak el a győri Árkád közeléből

Értjük, hogy aki a virágot szereti rossz ember nem lehet, de azért van egy határ. 

Pontosította a kormány az üzemanyag „védett áráról” szóló rendeletet

Az új szabályok szerint rendszám nélküli járművek is tankolhatnak kedvezményes áron, ha igazolni tudják a magyar honosságot.

Mutatjuk a hétvége győri programkínálatát

A megemlékezés mellett a szórakozás is garantált.

KSH: masszívan visszaesett az építőipari termelés az év elején

Januárban éves alapon és az előző hónaphoz képest is jelentősen csökkent az ágazat teljesítménye.

Negyedik nekifutásra lett Körmendnek költségvetése

A kosárlabda csapat is megkapta a kért 15 millió forintos támogatást.

Szó sem volt Orbán gyerekeinek fenyegetéséről az eredeti videóban

Egy kiberbiztonsági szakértő szerint manipulált lehet az a felvétel, amely után a miniszterelnök felhívta a gyermekeit. 

Győr környéki programokat ajánlunk az ünnepi hétvégére

Találkozhatunk angyalokkal, kóstolhatunk csokit szerzetesekkel, de lesz élményfestés, és nőnapi batyus bál is. 

Március 15-én is elszállítják a szemetet Győrben

Ugyanakkor a hulladékudvarok zárva lesznek, ahogy az ügyfélszolgálat is.

„Minden idők legnagyobbja” - a Fidesz már most tudja, mekkora lesz a vasárnapi Békemenet

A kormánypárti politikusok szerint a március 15-i felvonulás történelmi lesz, csak az a kérdés: honnan tudják ezt előre?

Kitüntette Gagyi Leventét a honvédelmi minisztérium

A honvédelem érdekében huzamos időn át végzett eredményes tevékenységét ismerték el.

Ismerjék meg a Győr applikációt

Új digitális kommunikációs platform indul a városban.

Leucisztikus feketerigót fotóztak Szombathelyen

Egy ritka genetikai rendellenessége van ennek a madárnak.

Szombaton kinyit a szombathelyi Kalandváros

Úgy néz ki, hogy kiváló idő fogadja a gyerekeket.