Eladhatóvá válhat a Rába járműgyár

Nagy Donát 2021-12-09 14:00:00
Gyanús üzérkedés kezdődött a nagyrészt állami cég körül.

A Törvényalkotási Bizottság csütörtök délutáni ülésén tárgyalja többek között a nemzeti vagyonról szóló törvény módosítását, írja a 444. A lap szerint ez egy igen érdekes beadvány, amit a bizottság fideszes és kereszténydemokrata képviselői közösen jegyeznek.

A módosításokat hosszan soroló szöveg legizgalmasabb része arról szól, hogy a kormánypárti képviselők kivennének öt céget azok közül, amelyek eladását jelenleg törvény tiltja.

A törvény mostani állása szerint ezek a cégek

"nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonban tartandó állami tulajdonban álló társaságok".

E cégek a következők:

  • HM Armcom Zrt
  • HM Currus Zrt.
  • HM Arzenál Zrt.
  • HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. 
  • RÁBA Járműipari Holding Nyrt.

Fotó: Wikipedia

Amennyiben ezek a cégek tényleg kikerülnek a nemzeti vagyonról szóló törvény hatálya alól, elvben eladhatóvá válnak.

A beadvány indoklása a 444 értesülései szerint az, hogy azért vennék le a cégeket az eladhatatlan vállalatok listájáról, mivel szükséges a "védelmi ipari beszerzés központosítása érdekében szükséges egységes tulajdonosi struktúra kialakításához szükséges technikai módosítás".

Szólj hozzá!

Magyar Péter: Orbán háromszor buktatta le magát Hont András propagandistánál. Mennie kell. Menni fog.

A TISZA szerint nyilvánvalóvá vált, hogy milyen közpénzpazarlás folyik.

Győr lesz a házigazdája az 53. Országos Elsősegélynyújtó Versenynek

Elsősegély élesben a városban, szeptember 20-án. 

Hogyan lehet még energiatakarékosabb az otthonunk?

Napjainkban a fenntarthatóság a legfontosabb szempontok közé tartozik.

A Pelikán Hotel éttermébe költözne a Pannónia 

De a Pannónia Ház sem maradna üresen. Az egyelőre tervek szintjén létező elképzelésről az üzemeltető egyelőre nem nyilatkozott.

5 ezer 550 forintra nőhet az egynapos autópálya matrica 2026-ban

A 10 napos országos matrica 7 ezer forintra dárgulhat.

A DK kedvezményes tojás-és tésztavásárt indít országszerte

20 darab tojás 780 forintba fog kerülni náluk.

Hogyan találhatsz párra online társkeresés során?

Sokan tapasztalták már, milyen különleges érzés, amikor az interneten találják meg a másik felüket.

De vajon kit fenyegetett meg Orbán Viktor Kötcsén?

Mi lesz feljegyezve, és ki rendezi el azt, amit a kormányfő nem felejt?

A DK (is) országjárásra indul

Mind a 106 választókerületben ott lesznek. Előbb vagy utóbb.

Perl Zoltán az év kosárlabdázója, Forray Gábor az év edzője

A Falco játékosa, és a Körmend korábbi edzője szakmai elismerésben részesült.