Megvalósult a polgármesteri álom: papagájmentő konferencia Győrben

Papp László Tamás 2021-12-07 16:39:00
Az alapítvány kuratóriumi elnöke: Dr. Dézsiné Szentes Veronika.

Még idén augusztusban az Ugytudjuk is beszámolt róla, hogy Dézsi Csaba András Indexnek adott nyilatkozata szerint a házastársa felkérést kapott:

hozzon tető alá egy papagájmentő alapítványi központot.

És mitől kell a papagájokat megvédeni? – jött a kérdés.

Attól például, hogy sokan csempészik őket. Általában úgy, hogy levágják egy PET-palack végét, és belehúzzák a madarat, amitől szállítás közben a papagájok fele elpusztul

– mondta a polgármester.

Az illegális madárkereskedőket általában el is kapják a határon, a fizikailag és lelkileg traumatizált madaraknak viszont valahova kerülniük kell.

Nem véletlenül jártunk legutóbb Szegeden, Nyíregyházán, akárcsak a fővárosi állatkertben, mert meg akartunk nézni az összes profi madármentő helyet.

Mi is hasonlót szeretnénk létrehozni a megfelelő orvosi háttérrel.

A feleségem eddig két fiókát keltett ki és nevelt föl egészen odáig, hogy a madarak önellátók lettek. Legutóbb pedig Szegedről kaptunk két kis fiókát, most velük foglalkozik

– fejtette ki a városvezető.

Most szakmai konferencián mutatkozott be a Papagájmentő Alapítvány Győrben.

A vendégeket az alapítvány elnökei, Dr. Dézsiné Szentes Veronika és dr. Andréka György köszöntötték

– írta a Kisalföld.

„Egy újabb álom vált valóra az alapítvány létrehozásával, ami az állatkert hitvallásával és missziójával is összecseng. Itt van az ideje, hogy ezt az álmot közösen, együtt megvalósítsuk.”

– idézte a napilap az állatkert ügyvezetőjét.

Az eseményt Óvádi Péter Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos nyitotta meg.

Beszédében kiemelte, kitűzött célja, hogy Magyarország öt éven belül Európa élmezőnyébe kerüljön az állatvédelem területén.

Felhívta a figyelmet a felelős állattartásra, valamint a diákok edukálására is.

Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő 2015 óta segíti a győri állatkertet, 2017-ben a Modern Városok Program több milliárdos támogatásából számos fejlesztést hajtottak végre az állatparkban. Elmondta, hogy az alapítvánnyal

egy Papagáj Központot is szeretnének létesíteni a Xantus János Állatkertben,

ahol az árván maradt, vagy sérült egyedeket is szakmai kezekre bízhatják

– említik a tudósításban.

Dr. Dézsiné Szentes Veronika, a Papagájmentő Alapítvány kuratóriumának elnöke a felelős állattartásról, nevelésről, tudományról és papagájmentésről tartott előadást, és ismertette az alapítvány céljait, terveit is.

A papagájok állományának védelméről dr. Sós Endre természetvédelmi és állat-egészségügyi igazgató beszélt.

A veszélyeztetett fajok tenyészőprogramjába dr. Sós-Koroknai Viktória állatorvos avatta be a résztvevőket. A konferencia végén dr. Pázár Péter állatorvos részletezte az egészségügyi problémákat és megoldásokat a papagájtartás során

– zárul a Kisalföld cikke.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.