Dézsi polgármester: Borkaitól üres kasszát örököltem

Papp László Tamás 2021-08-26 19:00:18
A győri városvezető szerint az árvízvédelem miatt lett ilyen drága a fürdőberuházás.

Dézsi Csaba András ezúttal az Indexnek adott interjút, ebből idézünk lentebb.

Hogy lesz-e negyedik járványhullám, majd a politikusok eldöntik, ahogy szokás mondani

– válaszolta nevetve az erre vonatkozó kérdésre.

Egyébként igen, készülünk, mert Európa-szerte folyamatosan nő a fertőzések száma, egyre több helyen ismét szigorítani fognak

– tette hozzá.

Borkai Zsolttól a kasszát 2020 januárjában üresen örököltem, így eleve hiányoztak a felélhető tartalékaink

– válaszolta Dézsi a győri költségvetés helyzetét firtató kérdésre. 

Elmondva azt is:

Ráadásul a vízügyi és a lakásalapból is el volt költve egy kis pénz, amit szintén vissza kell majd pótolni. Most összességében egy jelentős összeg, 15-16 milliárd forint mínusz, amivel nem kalkulálhatunk, mert nem folyt be a kasszába, vagy valamilyen jogcímen ki kellett adnunk. Ebből csaknem egymilliárd esett ki az ingyenes parkolással. Ezeknek a bevételeknek egy része a Győr-Szol Kft.-hez futott volna be.

A lehetséges megszorításokra vonatkozó kérdésre a győri polgármester így reagált:

Az biztos, hogy nem vagyok hajlandó a kultúrán spórolni, mert orvosként és polgármesterként is azt mondom, ennyi bezártság és a járvány okozta depresszív hatás után hibát követünk el, ha nem adunk az embereknek szórakozási lehetőséget.

Dézsi Csaba András szerint

a lakossági panaszok 85 százaléka a közlekedéssel, az utak és a járdák állapotával kapcsolatban érkezett, ami 25 év helyi képviselői karrier után egyáltalán nem lepett meg.

Úgy fogalmazott:

Győr a maga 600 kilométeres úthálózatával és 450 kilométernyi járdaszakaszával, plusz a kerékpárutak, igencsak speciális helyzetben van. Ez rengeteg. Olyannyira, ha az egészet elkezdenénk felújítani, mire a végére érünk, már kezdhetjük is elölről a teljes folyamatot. Győr ráadásul régiós központként az iparterületeink vonzása, nap mint nap jelentős közúti forgalmat indukál.

Hozzátéve azt is:

...másfél év alatt körülbelül öt nagy utcát újítottunk fel teljesen. Aztán ebből kettőt minőségi problémák miatt felbontattam és újraaszfaltoztattam. Nem szeretem a Mekk Elek-stílusú munkát. Az utak kérdése egyébként azért is nehéz, mert egy részük állami kezelésben van, ezért már megbeszéltem az országgyűlési képviselőinkkel, hogy velük is nyakunkba vesszük a várost.

Az interjúban az is szóba jött: mi kerül 21 milliárdba a főként állami forrásból megújuló győri fürdőn. Bezzeg Debrecenben kétszer ekkora területen építettek háromszor ekkora fürdőt, feleennyi pénzből. Hogy jön ki a matek? – tették fel a kérdést.

Dézsi Csaba András válasza:

Nem tudom, hogy Debrecenben például milyen gyakran árad ki a Duna és a Rába

Ahogy azt sem tudom, hogy a hasonló támadások megfogalmazói hallottak-e már árvízvédelemről, és látták-e a közelmúltbeli megrázó képsorokat az emberéleteket követelő holland és a német árvízről. Az árvíz például olyan szinten tette tönkre a strandot és a fürdőt, hogy a legendás győri, szabadtéri Cziráky-medence konkrétan kettétörött, pedig egy masszív betonteknő volt. Ez pedig jelentős mértékben megdrágítja a projektet, mert a felelős építkezés jegyében gondolunk a lakók és annak védelmére is, amit megépítünk, hogy ne akkor kezdjünk el ismét sipákolni, amikor megint jön az árvíz

– mondta el.

Ön szerint mire lehet képes az ellenzék? – kérdezték tőle, mire így felelt:

Bármire, mindenre, a legrosszabbra.

Főleg, ha összeáll a szélsőjobboldal, vagyis a nemzeti szocialisták az internacionalista szocialistákkal, akik leginkább a mentén próbálják összegyűjteni a maguk bázisát, hogy kit milyen sérelem ért eddig ebben az országban.

Dézsi szerint Orbán-kormánynak nincs jelenleg valós alternatívája,

mert az egyetlen, ami azon dolgozik, hogy Magyarország önrendelkezését lehetőség szerint biztosítsa. A járványhelyzet is csak azt bizonyította, hogy amint baj van, a nemzetállamok egyedül magukra számíthatnak, hiszen egyből mindenki lezárta a határokat, és magának kezdte beszerezni a vakcinát és a speciális orvosi eszközöket

– véli a fideszes politikus.

Aki szerint

...főleg a fiatal, 18–25 év közti korosztállyal kell majd alaposabban elbeszélgetni, akik lehet, hogy bizonyos ellenzéki jelölteket jó fejnek találnak, miközben nem tudják, hogy ők a hazugságaikkal egyszer vagy akár többször is csúnyán leszerepeltek a hazai közélet színpadán. Újabban van csatornám a TikTokon is, mert ma leginkább ott lehet elérni a fiatalokat.

Dézsi Csaba András a feleségével való kórházi munkakapcsolata megszakadására vonatkozóan is kapott kérdést.

Valóban nagy trauma volt, amikor március elején életbe lépett egy új egészségügyi szolgálati jogviszony, ami összeférhetetlennek tartotta, hogy házaspárként egy kórházi osztályon dolgozunk. Ezt továbbra sem tartom életszerűnek, mert rengeteg a házasság az egészségügyön belül, a feleségem nélkül pedig tényleg nem létezne ma ez a labor, hiszen ő addigra már hat-hét éves tapasztalattal rendelkezett ezen a speciális területen, mikor elhívtam Győrbe. Azóta túllendültünk a történteken, nem szoktunk sokáig duzzogni.

Keményen dolgozik, és szerencsére nagyon boldog a feleségem – tette hozzá.

Azt is elmondva: házastársa felkérést kapott, hogy hozzon tető alá egy papagájmentő alapítványi központot.

És mitől kell a papagájokat megvédeni? – jött a kérdés.

Attól például, hogy sokan csempészik őket. Általában úgy, hogy levágják egy PET-palack végét, és belehúzzák a madarat, amitől szállítás közben a papagájok fele elpusztul.

Az illegális madárkereskedőket általában el is kapják a határon, a fizikailag és lelkileg traumatizált madaraknak viszont valahova kerülniük kell. Nem véletlenül jártunk legutóbb Szegeden, Nyíregyházán, akárcsak a fővárosi állatkertben, mert meg akartunk nézni az összes profi madármentő helyet. Mi is hasonlót szeretnénk létrehozni a megfelelő orvosi háttérrel. A feleségem eddig két fiókát keltett ki és nevelt föl egészen odáig, hogy a madarak önellátók lettek. Legutóbb pedig Szegedről kaptunk két kis fiókát, most velük foglalkozik.

– felelte a városvezető.

Akit arról is faggattak: az általa vezetett kórházi osztályról hány orvos távozott?

...két volt tanítványom, két kardiológus szakorvos mondott fel. Az egyikük most Ausztriában épít szívkatéteres labort, a másikuk főállásban a hazai magánegészségügyet választotta

– mondta el, azt is hozzáfűzve:

Természetesen pótoljuk, fiatalokkal, ami tőlünk, idősebb, tapasztaltabb orvosoktól nem kevés pluszidő és -energiabefektetést kíván, mert egy szívkatéteres orvos betanulása még három év, miután letette a szakvizsgáját. Közben van olyan szerencsénk, hogy összetartó szakma lévén, ha kell, más kórházakban dolgozó szakorvoskollégák segítenek ki bennünket, akiket ezért meg is fizetnek.

A kulturális negyedről a győri polgármester így beszélt: 

Ezt az életművemnek szánom, ami arról szól, hogy milyen legyen, merre fejlődjön Győr a következő ötven évben.

A volt Rába-gyár területe azért is jó választás, mert közel van a belvároshoz, akárcsak a Duna-parthoz, ahol szeretnénk egy kikötőt, valamint egy közlekedési múzeumot is építeni. Ahogy a Dunán egy hajózható csatornával leválasztanánk egy zöld szigetet is, illetve itt húznánk fel az új győri színházat is, ahol a három nagy társulatunk, a Győri Balett, a Győri Filharmonikusok és a Győri Nemzeti Színház is otthont kapna. Ebbe a kulturális negyedbe vinnénk a gyermekek házát, akárcsak a Vaskakas Bábszínházat. Ahogy természetesen helye lenne itt irodáknak és lakóházaknak is

– fejtette ki.

Szólj hozzá!

Több fa, új kutyafuttató és megújuló játszótér – bemutatták a Bisinger sétány terveit

Lakossági fórumon ismertették a belvárosi park megújításának részleteit. 

Két területet zár le a GYSEV Szombathelyen azbesztet tartalmazó kőzúzalék miatt

Lezárják a Szombathely-Szőlős megállóhely mellett kialakított P+R parkolót is.

Köszönet és elismerés a pedagógusoknak Győr városi ünnepségén

A Városházán köszöntötték az oktatási intézményeiben dolgozó szakembereket, átadták a Győr Oktatásügyéért és a Győr Sportjáért díjakat is.

Fekete Dávid egyszerre tagad és vádol a győri szállal is rendelkező parkfenntartási-mutyi kapcsán

Szerinte Pintér Bence inkább azzal foglalkozzon, hogy Szakács András tudhatott-e a korrupciós hálózatról. Ő addig is mossa kezeit, és áll bármilyen vizsgálat elé.

Monstre programajánlót hozunk az első győri, nyári hétvégére 

Final Fourt játszanak a kézis lányok, zajlik a DUNAFESzT, rengeteg koncert és családi program vár mindenkit - és még az idő is jó lesz.

A természet nem luxus, hanem létfeltétel – ezt üzeni az idei környezetvédelmi világnap

A szakemberek szerint az egészséges ökoszisztémák nélkül nemcsak a klímavédelem, hanem az élelmiszer- és vízbiztonság is veszélybe kerülhet.

A nemzeti összetartozás erejét ünnepelték Győrben

Az Országzászló-emlékműnél tartott megemlékezésen a trianoni veszteségekre és a magyarság összetartozására emlékeztek.

Reggel 6 és 9 között lezárják az Árpád parkolóház bejáratait Győrben

Burkolatfestési munkák miatt pénteken reggel három órán át nem lehet majd behajtani a létesítménybe.

Kiegyezett az ellenzék és a hivatal - elfogadták Körmend 2025-ös zárszámadását

Újabb ügyet sikerült kompromisszumos megoldással rendezni.

Hétéves csúcson a használt autók importja Magyarországon

A JóAutók.hu szerint az erős forintnak köszönhetően idén akár 150 ezer külföldről behozott használt autó is gazdára találhat Magyarországon.

Koncertek, sport, társasjátékok és közös ETO-buzdítás – ingyenes programok várják a győrieket ezen a hétvégén is

Családi rendezvényektől a koncerteken át a sportprogramokig számos ingyenes esemény közül válogathatnak az érdeklődők.

Éjszakába nyúló sportolás várja a győrieket az Olimpiai Sportparkban

Több mint húsz ingyenes programmal, vízi sportokkal, futással, jógával és csapatsportokkal érkezik június 12-én a Mozgás Éjszakája.

Elhunyt Gerencsér Tibor

A szombathelyi sportszervező, a Vas Megyei Labdarúgó Szövetség tagja 78 éves volt.

„Történelmi megállapodás született” – új fejezet nyílhat a TISZA-kormány a kárpátaljai magyarság jogainak ügyében

Magyar Péter szerint Ukrajna vállalta, hogy törvényi szinten is garantálja a magyar kisebbség nyelvhasználati, oktatási és kulturális jogait.

Biológiai szúnyoglárva-gyérítés kezdődik Győrben és a környező településeken

A következő napokban célzott kezelésekkel próbálják visszaszorítani a szúnyogok szaporodását, a védekezéshez a lakosság segítségét is kérik.

Cser-Palkovics András Székesfehérvár fideszes polgármestere lett a Megyei Jogú Városok Szövetségének új elnöke

Nemény András társelnöknek választották. Pintér Bence pedig jelezte, Győr felfüggeszti tagságát a fideszes elnök megválaszása miatt.

A kínai agyagkatonáktól az ukrán gyerekrajzokig – izgalmas kiállítások várják a látogatókat Győrben a Rómer Múzeumban

Több helyszínen is különleges időszaki és állandó tárlatokkal készünekl a nyári hónapokra.