A fővárosban is hosszú sorokban várnak az emberek az oltás felvételére

Bazsó Bálint 2021-11-22 14:32:00
Nemcsak vidéken, de Budapesten is bejött az oltási akcióhét.

Ahogy arról hétfőn beszámoltunk, Győrben és Szombathelyen is szép kerek sorokban toporognak az emberek az első, második vagy harmadik oltás felvételére. A hirtelen megjött oltakozási kedv nyilván az oltási akcióhétnek és a regisztráció felfüggesztésének köszönhető, legalábbis az általunk megkérdezett sorbanállóktól.

A főváros XI. kerületében található Szent Imre kórház előtt megkérdezett oltásra várók mindegyike az első oltására várt (ez természetesen nem zárja ki, hogy vannak akik a másodikra, illetve harmadikra), és a regisztráció eltörlését nevezték meg többen is, mint okot.

Sajtóértesülések szerint a főváros több kórháznál hasonló a helyzet, így az Uzsoki Utcai Kórháznál, a Honvédkórháznál és a Szent Margit Kórháznál is.

2021. november 22–28. között oltási akcióhetet szervezett a kormány a kórházi oltópontokon reggel 7 és este 7 óra között. A kórházak országszerte – Budapesten kiemelten – megemelt oltási kapacitással és időpontfoglalás nélkül is várják az érkezőket akár az első, az elmaradt második vagy a harmadik oltásra, írja a kormány koronavírusról tájékoztató oldala. 

Mint ismert, Szombathelyen 11 óráig ezer oltást adtak be. A megyeszékhely mellett Vas megyében is számos oltóponton várják az embereket, Kőszegen és Vasváron pedig a háziorvosoknál is lehet kérni a vakcinát.

A győri kórházba koronavírussal bekerülők 90 százaléka oltatlan

134 koronavírusos beteg van a győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházban, akiknek 90 százaléka oltatlan - mondta el belső kórházi forrásunk. Intenzívre gyakorlatilag csak olyanok kerülnek, valamint azok halnak meg, akik akik egyáltalán nem, vagy már régen kaptak oltást - tette hozzá.

Győrben a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház előtt szintén hosszú sor várt az oltásra.

Itt azt is megtudtuk, a kórházban ápolt 134 koronavírusos beteg 90 százaléka oltatlan. 

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.