Horthy 1919. november 16-án, Budapestre érkezésekor elmondott beszéde sokatmondó, előrevetíti a későbbi véres eseményeket:
„Tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost: ez a város megtagadta ezeréves múltját, ez a város sárba tiporta koronáját, nemzeti színeit, és vörös rongyokba öltözött. Ez a város börtönre vetette, kiüldözte a hazából annak legjobbjait és egy év alatt elprédálta összes javainkat.”
– mondta.
Horthy Miklós a Gellért Szálló előtt.Fotó: Wikipédia
Alig pár hónappal e beszéd után (s mindössze két héttel Horthy 1920. március 1-i kormányzóvá választása előtt)
meggyilkoltak két ellenzéki újságírót:
a Népszava munkatársait, Somogyi Bélát és Bacsó Bélát.
„A nyomozati jelentés részletesen leírta a két újságíró elrablásának körülményeit, a gyilkosságban résztvevők számát és közvetlen kapcsolódásukat az Ostenburg-különítményhez, a fegyveres katonai alakulatot vezető Ostenburg-Moravek Gyula személyén keresztül pedig magához Horthy Miklós fővezérhez”
– írja egy, a Qbit-en megjelent tavalyi történelmi cikk.
A Tanácsköztársaság bukása utáni gyilkosságokat egyesek azzal mentegetik, hogy a fehérterror ugymond csak reakció volt a Kun Béla által elrendelt, és Szamuely Tibor, valamint a Lenin-fiúk névre hallgató halálbrigád által kivitelezett vörösterrorra.
A kormány által irányított Magyarságkutató Intézet tudományos tanácsadója, Raffay Ernő szerint:
“…Horthy a 20. század három legnagyobb magyarjának egyike.”
Raffay Ernő a fehérterror létét is tagadja:
“Tény, hogy először volt a vörösterror, s erre adott válasz volt a magyar nemzeti erők visszavágása. Ez utóbbi nem terror volt, hanem a nemzet egészségesen maradt tagjainak/szervezeteinek jogos visszavágása (lásd Prohászka Ottokár püspök álláspontját). Tehát: nem kell vörösterrort bevezetni, és akkor nem lesz „fehérterror”. Horthy szerepe itt kimondottan pozitív: miután ténylegesen kezébe került a hatalom, leállította a durvább üldözéseket, éppen a mielőbbi normalizáció érdekében.”
– mondta.
Ha Raffay álláspontját komolyan vesszük, akkor persze ilyen alapon a Tito jugoszláv partizánhadserege által 1944-45-ben a vajdasági magyarok ellen elkövetett délvidéki gyilkosságok is csak jogos visszavágásnak tekinthetők a magyar hadsereg által végrehajtott, szerbeket és zsidókat érintő 1942-es újvidéki vérengzés miatt.
Horthy fehér lovon - kép a győri Trianon 100 kiállításon.Fotó: Papp László Tamás
Ráadásul Somogyi és Bacsó meggyilkolása nem is indokolható ezzel, hisz nem ők voltak felelősek a vörösterrorért.
A kommunista diktatúra gyilkosságait, kivégzéseit elrendelő Kun Béla, illetve a többi népbiztos ekkor már elmenekült Magyarországról.
A terror végrehajtói közül pedig addigra többen is megbűnhődtek: Szamuely Tibort elfogták a határon, ezt követően öngyilkos lett. Cserny Józsefet, a Lenin-fiúk parancsnokát és Korvin Ottót, a Belügyi Népbiztosság Politikai Nyomozó Osztályának vezetőjét 1919 decemberében halálra ítélték és kivégezték.
Egy idealista dandy-terrorista: miért nem csinálnak jó filmet Szamuely Tiborról?
Remélhetőleg gyorsan túltesszük magunkat a sokkhatáson, hogy a NER-kultúrharc mostanra oda fejlődött, hogy Stefka István rendez történelmi filmet, amit a köztévé a Tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulóján be is mutat. (Mint kreatív játékfilmes rendező van rajta a stáblistán.) Bár ettől igazából mondjuk nem a liberális értelmiségieknek vagy az ellenzéki szavazóknak illene sokkot kapni.
Somogyi Béla viszont
nem csak kommunista nem volt, de a szociáldemokraták között is közismerten a mérsékeltek közé tartozott.
A rövid életű Károlyi-kormányban ugyan közoktatásügyi államtitkárrá nevezték ki; a Magyarországi Tanítók Szakszervezetének elnöki tisztét pedig a betiltásig (1919. augusztus) megtartotta; viszont szociáldemokrataként ellenezte a Kommunisták Magyarországi Pártjával (KMP) való pártfúziót, és a Tanácskormány idején semmilyen funkciót nem vállalt, utóbb mégis vizsgálatok folytak ellene.
– állapítja meg a Qubit-cikkben Serf András.
A tehetséges írónak, novellistának induló, „politikailag nem exponált” Bacsónak még ennyi sem volt a rovásán, ha csak az nem, hogy vélhetően „rossz időben volt rossz helyen”: Somogyit kísérgette a szerkesztőség és az ideiglenes szállása között
– teszi hozzá.
Amire egyébként szükség is volt. Az 1919. szeptember 28-tól újra megjelenő Népszavában ugyanis Somogyi cikkek egész sorában foglalkozott a „fehér terrorral”, azaz a különítményesek önkényeskedéseivel, kegyetlenkedéseivel, sőt gyilkosságaival. A felelős szerkesztő nem véletlenül lett a szélsőjobboldali, antiszemita hangú Új Nemzedék névtelen publicisztikáinak állandó céltáblájává.
– fogalmaz az idézett Qubit-cikk szerzője.
A személyét és a Népszavát támadó cikkek, névtelen fenyegető levelek sora jelezte,
hogy írásaival betalált.
A Népszava Conti utcai szerkesztőségének és nyomdájának 1919. december 8-ai feldúlása után pedig már személyes biztonsága is veszélybe került – többször megtámadták az utcán.
Nem túlzás, hogy vadásztak rá.
E cikk szerint
a Somogyi–Bacsó-gyilkosság szálai nem pusztán Horthyig érnek, hanem közvetlenül ő a felbujtó.
Horthy Miklós tudott róla, mi zajlik a haláltáborokban.Fotó: Papp László Tamás, szalagfüggöny-installáció: Trianon 100 kiállítás Győr
Ugyanis
még 1920. február elején a cenzúra átküldött egy Népszavából kivetetett cikket a Gellért-szállóban székelő fővezérségre, ahol azt a vacsora után fel is olvasták. A cikken felháborodott tisztikarból valaki megjegyezte, írja Beniczky, hogy most már csakugyan ideje volna Somogyit
„a Dunába tenni”. „Nem beszélni kell itt, hanem cselekedni!”
– bontott ezután asztalt állítólag Horthy.
Horthy Miklós bevonul Budapestre.Fotó: MTI
A fővezér mondatát Beniczky Ödön akkori belügyminiszter
a vallomásában egyértelműen parancsként értékelte.
Ungváry Krisztián történésznek a kormányzóról írt könyve szerint Horthy egyértelműen felelős a fehérterrorért:
“Horthy ennek kapcsán elmarasztalható: egyrészt felbujtóként, másrészt pedig azért, mert olyanoknak is kegyelmet adott, akik teljesen ártatlan embereket gyilkoltak meg, sőt a gyilkosságok során raboltak is…”
– jegyzi meg.
Horthy tudta, hogy emberei gyilkolni fognak, hisz így utasította őket:
“ne öljetek nekem túl sok zsidót, mert abból is bajok lesznek.”
– idézi Ungváry.
Héjjas Iván különítményparancsnoknak egy korabeli forrás szerint:
“Fölhatalmazása volt arra, hogy szó nélkül, minden felelősség nélkül, bárkit főbelövethet vagy fölakasztathat.”
Ungváry azt is vitatja, hogy a terror utáni konszolidáció Horthynak lenne köszönhető.
“Horthy konszolidációs érdemei igencsak relatívak. Ha ugyanis csak rajta múlt volna, döntései éppenséggel nem konszolidálták, hanem káoszba taszították volna az országot.”
– véli a történész.
Mivel 1919 végén, a világháborúban győztes angolszász hatalmak katonai misszióinak írt leveleiben a későbbi kormányzó azt firtatta, hogy
“…az antanthatalmak elfogadnák-e, ha Horthy megszüntetné a parlamentarizmust és katonai diktatúrát vezetne be.”,
viszont
“Magyarország szerencséje, hogy Horthy ezekre az ötleteire nemleges válaszokat kapott. Így tehát Magyarország 1919-1920 közötti konszolidálásának érdeme éppenséggel nem Horthynak, hanem Horthyval szemben az antanthatalmaknak köszönhető, amelyek Magyarországon akkor is ragaszkodtak a parlamentarizmushoz és a választásokhoz, ha annak kimenetelével maguk sem voltak előre tisztában, és az eredményekkel nem is voltak feltétlenül elégedettek.”
– szögezi le Ungváry.
S még ha igaza is lenne Raffay Ernőnek, hogy Horthy alatt
“…a Magyar Királyság európai demokrácia lett, a szó liberális értelmében.”, ez Ungváry szerint biztosan nem Horthynak köszönhető, ő ugyanis
“Kormányzói hatalomra jutása után többször fontolóra vette, hogy megszünteti a parlamentáris rendszert, amelyről bizalmasai körében rendkívül megvetően nyilatkozott.”
Vagyis Horthy 1919. november 16-i bevonulásán egy demokratának éppúgy nincs mit ünnepelni, mint azon, hogy 1956. november 4-e után Kádár János szovjet csapatok kíséretében vonult be a magyar fővárosba.
A nap, ami miatt még a felesége is beszólt Kádár Jánosnak
Aczél György visszaemlékezése szerint Kádár Jánosnak egyetlen döntése volt, amit nem beszélt meg a feleségével, Tamáska Máriával - és ezt a döntést 1956. november 3-án, Moszkvában hozta meg. (Ekkora már eldőlt, hogy a szovjet hadsereg leveri a forradalmat, megdönti a Nagy Imre-kormányt, és helyreállítja a kommunista diktatúrát.
Kádárnak, miután a szovjet bábkormány élén Budapestre érkezett, ezt mondta a felesége:
Ezt a szart már hagyhattad volna a Rákosiékra. Nem neked kellene csinálni.
Hogy Horthynak mit mondott a felesége, miután leszállt a fehér lóról, nem tudni.
A Beatrice mindenesetre a XX. század című dalában nem mondta, hogy nem volt fehérterror, sőt: a vörösterrorral együtt említette. Horthyt pedig Sztálin és Hitler mellett:
Dícsőséges fehér terror,
és a recski haláltábor!
Vasfüggöny és vörös terror,
Hárommillió kitántorgó
Ó, mondd Istenem! Ó, mondd meg nekem!
Ó, mondd miért van ez?
És mondd meddig tart ez még?
Horthy jött a fehér lovon,
Sztálin vágtatott harckocsikon,
Hitler hozta a csodafegyvert,
ZSEBREVÁGOTT minket a történelem!
