Az azonosítójelet nem viselő rendőrök 2006-os terrorjának békés járókelők estek áldozatul
– nagyjából ebben az Origo-cikkben szereplő mondatban összegezhető az, amit a kormánypropaganda el kíván mondani 2006 őszéről. E sorok írója nem tagadja: történtek akkor súlyos rendőri atrocitások, túlkapások.
De egyoldalú lenne, ha csak erről beszélnénk, a rendfentartók elleni erőszakról viszont nem. Ezért kérdeztünk meg egy volt rendőrt, aki a zavargások frontvonalában volt 2006 őszén.
„Konkrétan halálfélelmünk volt. Megesett, hogy lelocsoltak benzinnel, és fel akartak gyújtani”
– emlékezik vissza a 2006 őszi zavargások sűrűjébe rendőrként belecsöppent Gábor, aki kérte, hogy valódi kiléte maradjon titokban.
„Veszprém megyében szolgáltam akkor körzeti megbízottként, a tévéostrom másnapján vezényeltek fel bennünket Budapestre, úgy, hogy rendes felszerelést sem kaptunk.
Például láb-, és sípcsontvédőt se. De nekünk legalább sisakot adtak, viszont az MTV-nél szolgálatot teljesítő kollégák azt mesélték: akadt olyan, aki motoros bukósisakban volt kénytelen állni az ostromlók rohamát, mert nem volt kéznél más. Mondjuk utána nekem is szétdobálták a lábamat, aztán három napig orvosi ellátás nélkül kellett talpon lennem, úgyhogy az egyenruha belerohadt a sebbe."
– teszi hozzá forrásunk.
Elmondva azt is, hogy az élelmezés borzalmas volt:
„Az egyik hipermarketből sóztak ránk lejárt szavatosságú kaját, így aztán a fele brigád fosott attól, amit étel címszó alatt kapott.”
„Volt, hogy 32 óra hosszat folyamatosan szolgálatban voltam. A Rádióhoz küldtek, ott álltunk az épület előtt sorfalt repeszálló mellényben, amiben leülni se nagyon lehetett, így amikor már nagyon nem bírtuk, a padkára kuporodva próbáltunk aludni"
– említi riportalanyunk.
Gábort 2006. október 23-án ünnepi szolgálatra vezényelték ismét a fővárosba.
„Fehér ingben, nyakkendőben, félcipőben mentünk egy rozoga Ikarus busszal. Arra pedig végképp nem készítettek fel bennünket, ami aznap Pesten történt.”
– mondja.
„Az utcán lévő emberek közül sokan meghülyültek, tényleg elhitték, hogy itt forradalom van, és mindent szabad.”
”Ott voltam a környéken, amikor elkötötték azt a tankot. Mikor elment mellettünk a harckocsi, egy pillanatra azt gondoltam, végre itt az erősítés, bevetették a honvédséget, pedig ugyebár pont nem erről volt szó, hanem a zavargók vitték el a tankot. A legtöbbünknek semmilyen budapesti helyismerete nem volt, abban a káoszban azt se tudtunk, épp hol vagyunk.
Megtörtént, hogy ott álltunk, jött egy 75 éves néni, tudod, az a típus, akiről senki nem gondol semmi rosszat, tök ártalmatlannak tűnt,
és tiszta erővel úgy hozzábaszott egy utcakövet a kollégámhoz, hogy azonnal orvosi ellátásra szorult.”
– árnyalja forrásunk a békés tüntetőkről szóló képet.
"Október 23-án én egy gumilövedékes lövészt fedeztem pajzzsal. Ő célzott lövéseket emberre biztosan nem adott le. De elismerem, volt olyan rendőr,
akinek elgurult a gyógyszere, és kialvatlanul, túltengő adrenalinszinttel ütött-vágott mindenkit a gumibottal.
Így vertek meg egy kávéházban dolgozó, utcára kilépő embert is, aki nem csinált semmit”
– állítja riportalanyunk.
Szerinte az ott lévők túlnyomó része minimum nem volt jóhiszemű, jogkövető állampolgár.
„Mielőtt a tömegoszlatás elkezdődött, végigment az utcán egy terepjáró, és hangosbeszélőn egymás után tízszer, hússzor felszólította az ott ácsorgókat, hogy távozzanak.
Aki ezt nem teszi meg, hanem ellenszegül a rendőri utasításnak, az miért lenne békés tüntető?”
– kérdi Gábor.
”Ott szinte mindenkiben benne volt a bugi, köpködtek, dobáltak bennünket. Szóval én nem mondanám ezekre a csoportokra, hogy annyira békések lettek volna.
Hozzátenném, az én közvetlen parancsnokaim senkit nem uszítottak, hogy üssétek, aki mozog, nem kaptunk semmiféle olyan utasítást, ami túlkapásra biztatott volna, sőt azt mondták, legyünk minél humánusabbak.”
– fűzi hozzá Gábor, akinek az akkori rendőri felső vezetésről nagyon lesújtó véleménye van.
„Én csapatszolgálati képzésből írtam a szakdolgozatomat,
viszont az akkor ott irányító rendőrtábornokok azt sem tudták, hogy ez mi fán terem”
– mondja.