Fekete Dávidot kipécézték rabtársai, pokollá változtatják az életét

ugytudjuk.hu 2021-10-20 06:30:27
A győri énekesnek több százezer forint van a börtönszámláján, amit azok küldenek neki, akik a volt megasztáros hallgatása miatt még szabadlábon vannak.

Fekete Dávid, a Megasztár egykori versenyzője május óta van letartóztatásban a győri börtönben. Az énekest 100 millió forintos sikkasztással gyanúsítják, a győri bíróság szerint fennált a bűnismétlés lehetősége, Fekete ezért került előzetesbe.

A Blikk most azt írja, hogy egyre dagad Fekete Dávid börtönszámlája. A lap szerint nem tudja meghúzni magát, a többi rab rendszeresen vegzálja az énekest, ezért nincs más választása, kénytelen kénytelen védelmi pénzt fizetni. A Blikk információi szerint ezt azért tudja megtenni, mert rendszeresen küldenek pénzt számára azok, akik a győri énekes hallgatása miatt élvezhetik még a friss levegőt.

– Tele van pénzzel. A legtöbb rabnak egy kanyija sincs, neki viszont több százezer forint van a számláján, amiből kénye kedve szerint vásárol a kantinban. A rabok alapellátást kapnak, minden mást maguknak kell megvenniük, például a cigarettát, tisztálkodási eszközöket – árulta el a lapnak egy, a neve elhallgatását kérő informátor, aki a kezdetek óta figyelemmel kíséri Fekete Dávid-ügyének alakulását.

Az informátor szerint azok a bűntársak adnak Fekete kapcsolattartóján, vagyis édesanyján keresztül pénzt, akiknek félnivalójuk van.

– Ebből vásárol azoknak a raboknak, akik kipécézték maguknak. Ha nem tenné, pokollá változtatnák bent az életét. Ráadásul tudják, hogy van pénze, ezért nem fognak leszállni róla – tette hozzá a Blikk informátora.

Szeptember elején új cellatársat kapott a sikkasztással vádolt énekes.

– Azzal a férfival ül együtt, aki a panelprogramban sikkasztott. Állítólag gond nélkül kijönnek egymással, ráadásul tévéje is van, így folyamatosan követi a híreket. Még mindig civil ruhában van, ami egyesek szerint kiváltság, de ezt azzal indokolják a bv-ben, hogy még nem ítélték el – tette hozzá az informátor.

Fekete Dávid letartóztatását november 6-ig hosszabbította meg a bíróság.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.