Szerdára ideér az igazi őszi idő

Fehér Buda 2021-10-03 17:30:08
Addig viszont még közel harminc fokot is mérhetünk.

Csapadékos és hűvösebb idő várható a jövő héten, a hét második felében 0 fokig csökkenhet a hőmérséklet. Emellett a szél is élénk, helyenként erős lesz - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn a reggeli pára- és ködfoltok hamar feloszlanak, és túlnyomórészt derült, napos, száraz idő Magyarországon lesz. A leghidegebb órákban 8-16 fok várható. Napközben 20-27 fokig melegszik a levegő.

Kedden a nap nagy részében túlnyomóan derült, napos idő várható csapadék nélkül. Késő délutántól, estétől azonban nyugat felől felhősödés kezdődik, és eső, zápor, egy-egy zivatar is előfordulhat. Hajnalban 4-16, délután 21-27 fok lesz.

Szerdán napközben már többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég többfelé esővel, záporral, néhol (elsősorban a Dunántúlon) zivatar is kialakulhat. Az északkeleti tájakon a legkisebb a csapadék esélye, másutt ugyanakkor helyenként kiadósabb mennyiség is hullhat. A leghidegebb órákban 4 és 15, délután 12 és 22 fok közötti értékek várhatók.

Csütörtökön az ország nagy részén túlnyomóan borult, esős idő a legvalószínűbb, nagyobb területen van esély kiadós mennyiségre. Csupán az északkeleti vidékeken fordulhatnak elő esetlegesen átmeneti szakadozások a felhőzetben. A legalacsonyabb hőmérséklet 7 és 13 között várható, a legmagasabb hőmérséklet 12 és 19 fok között valószínű, a tartósan esős tájakon lesz hidegebb.

Pénteken az ország nagyobb részén a felhősebb idő a valószínűbb, míg az északkeleti tájakon naposabb időszakok is lehetnek. Dél, délnyugat felé haladva növekvő eséllyel fordulhat elő eső, zápor. A minimumhőmérséklet 3 és 12 fok között várható, a maximumhőmérséklet 12 és 19 fok között valószínű.

Szombaton az északi, északkeleti megyékben naposabb, szárazabb időre van kilátás. Az ország déli, délnyugati felében a felhősebb idő a valószínűbb, és eső, zápor változatlanul előfordulhat, de az előző napokhoz képest kisebb eséllyel. A hőmérséklet hajnalban 0 és plusz 10 fok között várható a kevésbé felhős, szélvédett északi völgyekben az alacsonyabb értékekkel. Délután 12 és 18 fok között alakulnak a csúcsértékek.

Vasárnap a déli tájakon lehet a több felhő, északabbra haladva pedig a több napsütés. Helyenként (nagyobb eséllyel délen, délnyugaton) előfordulhat eső, zápor. A leghidegebb órákban 0 és plusz 9, délután 13 és 18 fok között alakul a hőmérséklet - olvasható az előrejelzésben.

 

Szólj hozzá!

Zárva lesz a Dunakapu mélygarázs Győrben

A járműveikkel bent parkoló autósokat az üzemeltető arra kéri, hogy a létesítményt legkésőbb július 20-ig hagyják el!

Egy jó győri fröccsöt?

Jönnek a Rotary Fröccsnapok!

A haszonállatok szőrnyírásának szerepe a modern állattartásban

A gazdasági haszonállatok ápolása kiemelkedő fontosságú, hiszen ez közvetlenül befolyásolja az állatok egészségét, a termelési eredményeket és a gazdaság fenntarthatóságát is.

Kihirdette a férfi kosárlabda-válogatott 15 fős keretét Gasper Okorn

Szolnokon, és Székesfehérváron játssza hazai meccseit a csapat.

Családtagjaira, majd ismeretlenekre támadt késsel egy 19 éves lány Mosonmagyaróváron

Az elkövető súlyosan traumatizált gyermekkorától kezdődően kábítószerekkel élt.

Hullik a márvány a homlokzatról, körbe kell kordonozni a győri színházat

Pintér Bence polgármester szerint mostohagyerek volt eddig az épület.

Saját autó nélkül fejezte be politikai karrierjét Hende Csaba

Viszont szombathelyi, budapesti, és balatoni ingatlannal is büszkélkedhet.

Felülvizsgálják a szombathelyi Bartók Béla körúti hidat

Ráfér az átvizsgálás az 1969-ben épült hídra.