Lemondta a Partizán-vitát a győri DK-s jelölt, csak Rehót kérdezi majd Gulyás Márton

Pintér Bence 2021-09-21 15:49:46
Jancsó Zita egyéb elfoglaltságaira nem megy el a győri Partizán-vitára; a momentumos Rehó Tibor egyedül néz majd szembe Gulyás Márton kérdéseivel.

Úgy értesültünk, hogy

lemondta a csütörtöki, Partizán által rendezett előválasztási vitát Jancsó Zita, a Demokratikus Koalíció jelöltje, akit a körzetben a Jobbik és a Liberálisok is támogat.

Értesülésünk szerint Jancsó arra hivatkozott, hogy a körzetben már volt egy vita – valóban, ezt az Ugytudjuk.hu szervezte –  és itt kiderült, hogy a főbb dolgokban egyetértenek a jelöltek. A DK-s jelölt ehhez már nem tud mást hozzáfűzni. Ezen felül azt is mondta, hogy a szavazás hetén már inkább a mozgósításra szeretné koncentrálni az energiáit.

Megkérdeztük a Partizán szerkesztőit, hogy mit lépnek az új helyzetben: ők azt közölték, hogy

Jancsó nélkül, a momentumos, de az LMP és az MSZP által is támogatott Rehó Tibor egyedüli részvételével is megtartják a vitát,

csak úgy, ahogy megtartották azt Zuglóban is, mikor az MSZP-s Tóth Csaba lépett vissza a vitától, amin így csak a Momentum által támogatott Hadházy Ákos vett részt. (Később vitáztak a felek egyébként a Zugló TV-ben.)

A győri egyes körzetben már csak két jelölt maradt talpon, miután vitánk után egy nappal visszalépett Rehó javára Pollreisz Balázs, az MSZP helyi önkormányzati képviselője és elnöke, országos elnökségi tagja. Rehó Tiborral készült interjúnkat itt, Jancsó Zitával készült interjúnkat itt olvashatják.

Szólj hozzá!

Megverte anyját egy férfi a szombathelyi vasútállomás előtt

Apja próbálta csitítani az agresszív férfit.

Az elektromos járművek idén nyáron is hódítanak!

A nyári szezon beköszöntével a városi utcák és a vidéki kerékpárutak képe alapvetően megváltozik.

Szakács András szerint minimum ellentmondásos a győri Fidesz–KDNP álláspontja a szolidaritási adóval kapcsolatban

Azt megszavazta ugyan a helyi Fidesz, hogy a szabályozás a jelenlegi formájában nem jó, de azt a határozatot mégsem vonták vissza amiben tavaly még azt állították, hogy az elvonás Győr stratégiai érdeke. 

Állásfoglalást készített az abdai képviselő-testület a Juhász Balázst érintő NKA-ügyben 

A testület a település jó hírnevének védelmére hivatkozva fogalmazott meg határozati javaslatot, amely a képviselő megbízatásának mérlegelését is felveti.

Válogatós a kutyusod vagy igényes?

Sok gazdi ismeri azt a helyzetet, amikor izgatottan kitölti a kutya táljába a vacsorát, a négylábú kedvenc azonban csak megszagolja az ételt, majd érdektelenül elsétál.

Medián: a többség nem tiltaná a Pride-ot

A teljes népesség 58%-a szerint az iskolai tananyagnak a homoszexualitás és a nemi sokszínűség témájára is ki kell térnie.

Nem mindegy, mennyit fizetsz vissza – mutatjuk, miért

Egy hitel felvételekor sokan elsősorban azt nézik, mekkora összeget tudnak havonta kényelmesen törleszteni.

Vasivíz: Az Oladi Plató szennyvízelvezető rendszere jelen állapotában nem alkalmas arra, hogy közműként a társaságunk üzemeltetésre átvegye

A víziközmű szolgáltató nem is lát arra esélyt, hogy a közeljövőben az átvétel megtörténhessen. Amennyiben a társulás megszűnik, úgy az átvétel szinte ellehetetlenülne.

Több mint 3 milliárd forintos uniós program segíti az álláskeresőket Győr-Moson-Sopron megyében

Többféle támogatás is elérhető: bértámogatás, a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatások, valamint képzéshez kapcsolódó, az álláskeresést ösztönző juttatás.

Új igazgatóságról döntött a közgyűlés - nehéz örökséget vesz át a Győr-Szol új vezetése

Milliárdos hiányok, rendőrségi nyomozások, vitatott beruházások és vezetőváltások után kaphat új irányítást a város talán legfontosabb önkormányzati cége.

Rendkívüli intézkedéseket vezet be a kormány a történelmi hőhullám miatt

Home office az államigazgatásban, felfüggesztett kamionstop, fokozott tájékoztatás és országos készültség – a hétvégén akár 40 Celsius-fok is lehet.

Tóth Péter lett Győr harmadik alpolgármestere

Három a magyar és a győri igazság: harmadszori nekifutásra lett a polgármester harmadik jobbkeze a korábbi kabinetvezető. 

NER cégkapcsolatok számokban: 1866 cég, a teljes hazai gazdaság profitjának 10%-a és több, mint 8400 milliárd forint közbeszerzés

Az elmúlt 16 évben felépült Magyarország egyik legdurvább üzleti-politikai hálózata. A kérdés ma már nem csak az, hogyan jutott idáig, hanem az, hogy mi történik vele egy új korszakban.

Breaking: a 2024-es “bosszú-SZMSZ” után, új szervezeti és működési szabályzata van Győrnek

Lesz végre harmadik alpolgármester, több forrás fölött rendelkezhet az önkormányzat, és nagyobb beleszólása lesz a városi cégek ügyeibe.

A hőségben is odafigyel dolgozóira a GYHG

Ivóvízzel, hűtőládákkal, klimatizált pihenőhelyiségekkel és további munkavédelmi intézkedésekkel segíti munkatársait a nyári kánikulában a hulladékgazdálkodási társaság.