Több mint ezren mentek el szavazni az előválasztás első napján a Vas01-es választókerületben

Fehér Buda 2021-09-20 19:10:00
Az informatikai rendszer bírta a terhelést, mindössze néhány pár perces frissítésre volt szükség.

Információink szerint a Vas01-es választókerületben több mint ezer szavazó adta le ma a voksát. Az előválasztás ugyan már szombaton elindult, ám a központi informatikai rendszer összeomlása miatt a bizottság úgy döntött, hogy két napra felfüggeszti azt.

Ma reggel indult újra az előválasztás, többek között a szombathelyi F téren felállított sátornál is leadathatták voksaikat a polgárok. Tapasztalatunk szerint ez kora délután mindössze egy 10 perces várakozást vett igénybe. Ahogy arról napközben beszámoltunk, délelőtt a szombathelyi Órásháznál volt egy kisebb incidens, ezt leszámítva különösebb rendbontás nem történt.

Videó: Hazaárulók vagytok! Szemkilövetést akartok! - rendbontók zavarták meg az előválasztást Szombathelyen

Ahogy arról korábban beszámoltunk, ma reggel 8 órakor elrajtolt az előválasztás Szombathelyen is. Az előzetes tervek szerint már szombaton és vasárnap is lehetett volna voksolni, ám az ehhez szükséges online rendszert külső terhelés érte, így a szervezők úgy döntöttek, hogy közel két napos szünet után ma reggel indítják újra azt.

Az informatikai rendszer bírta a terhelést, napközben azonban kétszer-háromszor, egy-két perces időtartamra megállítva frissíteni kellet, az Előválasztási Bizottság mai közleménye szerint a két napos kiesést úgy pótolják, hogy az eredeti időtartamhoz képest további két nappal hosszabbítják meg a szavazást, így a jövő héten hétfőn és kedden is le lehet adni majd a voksokat. 

Frissítés

Úgy néz ki, nagyjából hasonló szavazói aktivitás volt ma mindenütt az országban. A borsod24.hu információi szerint BAZ 04-es választókerületben 740 voksoló látogatott el az urnákhoz. 

Szólj hozzá!

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot.