Két nappal tovább tart az előválasztás, a kimaradt helyszínekre húzhatnak fel újra sátrakat

ugytudjuk.hu 2021-09-20 07:42:39
Az elmúlt hétvégén sokan hiába mentek szavazni, de hamarosan kárpótolják őket.

Miután az előválasztás indulását követően külső támadás érte az előválasztás háttérrendszerét, az Országos Előválasztási Bizottság a technikai kockázatok kezelése érdekében hétfő 7 óráig felfüggesztette az előválasztást. A bizottság közleménye szerint szombat kora délután óta az ellenzéki pártok és az aHang informatikusai számos átalakítást végeztek el az előválasztás háttérrendszerében. A tömeges terhelés okainak, módjának és származási helyének vizsgálatába pedig az ellenzéki pártok bevonták Frész Ferencet, a Cyber Services Zrt. szenior kibervédelmi szakértőjét, aki korábban az Európai Unió Tanácsával és a NATO-val is együtt dolgozott. 

Az újraépítés sikeres befejezését és a szükséges vizsgálatokat, valamint a lefolytatott terheléses teszteket követően az OEVB úgy döntött, hogy a szombati döntésének megfelelően, hétfőn 7 órakor folytatódhat az előválasztás.

Egyúttal arról is döntött, hogy az előválasztás első fordulóját két nappal, vagyis szeptember 28-án 20 óráig meghosszabbítja.

A meghosszabbítás célja, hogy a tömeges terhelés ellenére valamennyi tervezett helyszínre eljusson így is az előválasztás, hiszen országszerte sok olyan település van, ahol kizárólag a szombati és a vasárnapi napon lehetett volna szavazni.

Az OEVB úgy döntött, hogy a szeptember 18-ai szavazópontokat 27-én, a 19-iket 28-án kell pótolni.

Ám ezt felülírhatják a helyi bizottságok, így ha valami időszakosan ismétlődő (pl. piac) vagy konkrét eseményre (pl. búcsú, fesztivál) volt időzítve a 18-19-i szavazópont, ebben az esetben lehetséges az ettől eltérő pótalkalom. Ez a választók számára egy fontos gesztus, hiszen például a vasárnap elmaradt szavazás helyett kedden sokan nem fognak tudni élni a lehetőséggel, mivel munkanapon dolgoznak.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.