Itt a sztori, amivel a telefonos csalók milliókat szereznek a hiszékeny banki ügyfelektől

Nagy Donát 2021-09-06 07:50:00
Mese habbal.

Ön próbált tegnap este 11-kor 600 ezer forintot felvenni a kártyájával?

– kérdezte telefonon az OTP ügyintézőjeként bemutatkozó férfi a 24.hu olvasóját. Az áldozat a cikk szerint kétéves kislányával volt otthon, éppen főzött, amikor a hívás érkezett. A kijelzőn a +3614477777 volt látható – ezt a számot a csalók generálták egy programmal. Igen, már ilyent is tudnak.

A férfi bemutatkozott, udvariasan, határozottan beszélt, úgy, mint aki tudja, mit csinál. A háttérből más beszélgetések hallatszottak, bankszámlákról – olyan volt, mintha más banki ügyintézők lettek volna, számolt be róla később a lapnak az áldozat.

A telefonáló azt mondta, éppen próbálják feltörni egy kecskeméti IP-címről a kiszemelt bankkártyáját, hogy egy eMag-os vásárlást indítsanak. Az áldozat, akire a 24.hu a Zsófi nevet aggadta, érdeklődött, honnan tudja a férfi, hogy az ő kártyájával élnének éppen vissza, mire azt a választ kapta, hogy látják a rendszerben, és hogy rengeteg a visszaélés, az OTP ezért vezette be a biztonsági protokollt, hogy ezeknek gátat szabjon. A telefonáló kitért arra is, el akarják kerülni, hogy megbüntessék őket, ezért építettek biztonsági programot, amely bizonyos vásárlások esetén jelez nekik, és ilyenkor rákérdeznek az ügyfélnél a tranzakcióra. A telefonáló óvatosságra is intette, mondván, netes csalók emailben és sms-ben is próbálják kicsalni az emberek adatait, hogy elszedjék a pénzüket. Javasolta Zsófinak, hogy a kártyalimitét vigye lejjebb, hogy ezzel is csökkentse a visszaélés kockázatát. Megtette.

Fotó: Pixabay

Majdnem ötven percig tartott a beszélgetés, közben a férfi többször tájékoztatta, hány százaléknál tart az ellenőrzés, sulykolta, hogy a rendőrséggel is folyamatosan kapcsolatban állnak a feltételezhető csalási kísérlet miatt, illetve hogy a rendőrök éppen igyekeznek bevizsgálni az IP-címet, ahonnan a kecskeméti vásárlást próbálták indítani. A rendőrségre hivatkozva kértek 15 percet is azzal, hogy valószínűleg megtalálták azt, aki megpróbált visszaélni a kártyájával.

Olyannyira hihetőnek tűnt az egész, hogy arra is rávették, telepítse fel a telefonjára a távoli hozzáférést biztosító AnyDesk alkalmazást, hogy segíteni tudjanak.

Nem nyúltak bele a telefonjába, de innentől látták, mennyi pénz van a számláján.

Ezután a telefonáló arra utasította Zsófit, hogy a megtakarítási, illetve a sima számlán lévő összegeket (több mint kétmillió forintot, kis híján a számlán lévő összes pénzt) utalja át Bene Zsolt és Lászlóné Skulteti nevére, a megadott „biztonsági számlaszámra”, amelyet mint kiderült a Raiffeisen Banknál vezetettek (12001008-01644328-00400008). Így is tett, mire azt ígérték, hogy két óra múlva – amikor már nem lesz veszély – automatikusan visszautalják neki az összeget.

Zsófi rákérdezett, mi van, ha mégsem küldik vissza a pénzét, azt a számot hívja-e, amiről telefonáltak. Erre az volt a válasz, hogy ha bármi probléma van, az OTP direkt számát kell hívnia, amit készségesen rögtön meg is adott neki a telefonáló.

Végül még azt is kérte az illető, hogy értékelje egy 10-es skálán, mennyire volt megelégedve „a banki ügyintézéssel”.

Azzal tették le a telefont, hogy 15-20 percen belül kap Zsófi egy új internetes banki azonosítót, illetve keresni fogja egy OTP-s ügyintéző, hogy jegyzőkönyvet vegyen fel, amit majd a fiókban alá is kell írni. Mindebből hihető volt számára, hogy valóban az OTP-től keresték, és segíteni próbáltak neki, hogy ne legyen csalás áldozata. Amikor már 30 perc is eltelt, de nem történt semmi, akkor merült fel benne először, hogy átverhették.

Több száz károsult lehet.

Ekkor hívta fel az OTP Direktet, hogy a +3614477777 számról keresték a bank nevében. Azonnal tovább kapcsolták – ezen a ponton már erőteljesen beléhasított, csalók szedhették el a pénzét. Miután elmondta, mi történt, az OTP-nél rögtön törölték a netes szerződését, letiltották a kártyáját, illetve jegyzőkönyvet vettek fel. Ezután bement a rendőrségre feljelentést tenni. Pár nap múlva, amikor bement a bankba, újrakötni a szerződését, az ügyintézőtől hallotta, hogy ugyanolyan csalás történt aznap is, mással.

A cikk szerint az áldozatot nagyon felzaklatta, hogy rászedték. Utólag végiggondolva az egészet, hibáztatja magát, amiért nem fogott gyanút.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.