Ahogyan tavaly, most is ad hoc kell majd valamit csinálniuk az intézményeknek fertőzés esetén

Nagy Donát 2021-08-27 06:48:20
Idén nyáron sem találták ki a minisztériumban, mit kell csinálnia egy iskolának, ha koronavírusos diákot találnak. Igaz, más országokkal ellentétben tömeges tesztelés sem lesz.

Már csak 4 munkanap van hátra a tanévkezdésig, de továbbra sem kaptak az intézmények semmilyen utasítást a fertőzés elleni védekezésre és az esetleg megjelenő fertőzések esetén teendő intézkedésekre vonatkozóan, írja a Civil Közoktatási Platform Ügyvivő Testülete.

A közlemény szerint Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár nem válaszolt arra a levelükre, amelyben a protokoll meglétéről és a tervezett intézkedésekről, előírásokról kérdezték.

Minden jel arra mutat, hogy ezen a nyáron sem készült semmilyen protokoll, amelyet a különböző járványügyi helyzetekben követni kellene, továbbra is rögtönzések, naponta változó, egymásnak ellentmondó utasítások várhatóak a járvány súlyosbodása esetén

– írja Ercse Kriszta, a CKP szóvivője.

Fotó: Pixabay

A Testület úgy tudja, sok országgal ellentétben nem fogják tesztelni a diákokat sem a tanévkezdéskor, sem rendszeresen a tanév során.

Arról sincs útmutatás, hogy hány iskolapolgár megbetegedése esetén kerülhet sor a jelenléti oktatásról digitálisra való átállásra.

A szakképzéssel ellentétben a köznevelésben nem kapnak döntési jogosultságot az áttérésre, a zárásra az intézményvezetők, és továbbra is napokat kell várni az operatív törzs döntésére, lehetővé téve ezzel a fertőző gócok kialakulását. Sőt, idén sem lesz valódi, kiterjedt kontaktkutatás.

Sok intézményben továbbra sem tudhatják meg a szülők, ha az iskolában, az osztályban fertőzötteket találnak.

A közlemény szerint az ombudsman állásfoglalása ellenére most is lesznek majd olyan intézmények, akik nem tekintik igazoltnak a fertőzésveszély miatti hiányzást, és nem segítik az otthon maradni kényszerülőket.

Szólj hozzá!

Öntsünk tiszta vizet az azbesztes pohárba: szennyezett szerpentinitet találtak több győri útszakaszon, de a polgármester szerint nincs közvetlen egészségügyi veszély

A murvás utak tiszták, de több, 2020 előtt épült aszfaltos úton azonosították az osztrák eredetű kőzúzalékot, amely hosszú távon milliárdos beavatkozást tehet szükségessé.

Ha valami még hiányzott a nyárból: országjárásra indulnak Orbán digitális harcosai 

Miközben a Fidesz történeténelmi választási vereségét próbálja feldolgozni, a kampány csodafegyverének szánt Digitális Polgári Körök most épp közösségszervezésbe kezdenek.

Százezer forinttal tolja meg több százezer gyermek tanévkezdését a TISZA-kormány - éles váltás jon az iskolakezdési támogatásokban

A Fidesz-kormány éveken át az előrehozott családi pótlékot nevezte segítségnek, miközben a határon túli magyar családok ennél nagyságrendekkel nagyobb támogatást kaptak.

Az ELTE szombathelyi Gothard Asztrofizikai Obszervatórium is csatlakozott a chilei Vera C. Rubin Obszervatórium tízéves égboltfelmérő programjához

A program az égbolt eddigi legátfogóbb és legambiciózusabb felmérését ígéri az univerzum történetének jobb megértéséhez.

Egy hétre egyetemisták lehettek az általános iskolások - saját jövőjüket fedezhették fel a Győri Gyerekegyetem résztvevői

Robotok, mesterséges intelligencia, sárkányhajózás és saját ötletek a jövő felsőoktatásáról.

Mától drágább lesz a Temu-rendelés: életbe lépett az új uniós vám

Nem csomagonként, hanem termékkategóriánként kell megfizetni az új, 3 eurós díjat az EU-n kívülről érkező, 150 euró alatti küldemények esetében.

Kiszáradó Velencei-tó: nem vízhiány van, hanem alkalmazkodási válság

A vízpótlás önmagában nem oldja meg a problémát.

Természetvédelmi fejlesztésekkel védik a mocsári teknősök élőhelyét Gyirmótnál

Holtágrekonstrukció, új pallósor és természetbarát fejlesztések segítik a fokozottan védett faj megőrzését a Holt-Rába térségében.

Fröccs, zene és jótékonyság vár mindenkit a Dunakapu téren: érkeznek a Győri Rotary Fröccsnapok

Július 17–18-án ismét a közösségé és a segítségnyújtásé lesz a főszerep Győrben, ahol koncertek, látványos programok és jótékonysági fröccskínálás várja a látogatókat.

Már Sárvár fideszes polgármestere is azon kesergett, hogy mennyi mindenre jutna pénz, ha nem kellene befizetni a városra kirótt szolidaritási adót

Például gyalogátkelőre, épület homlokzat felújításra vagy akár egy gyalogos híd építésére is.

Transzformátortűz és több egyéb meghibásodás okozták a győri áramszüneteket

Az extrém hőség miatt jelentősen megnőtt a villamosenergia-hálózat terhelése, az E.ON takarékos energiahasználatot kér a lakosságtól.

Tilos elektromos rollerrel közlekedni Győr belvárosának két legforgalmasabb utcájában

A város a gyalogosok és kerékpárosok biztonsága érdekében hívja fel a figyelmet az új szabályok betartására.

Hűsítőpont nyílt Győr belvárosában a kánikulai napokra

Klimatizált pihenőhely, ivóvíz és mosdó várja a felfrissülni vágyókat a Látogatóközpontban.

Görög Ibolya tartott protokoll-tréninget a győri GYHG munkatársainak

A szakmai fejlődés és a magabiztos kommunikáció került a középpontba a vállalat legújabb továbbképzésén.

Korlátozzák a polgármesterek és vármegyei közgyűlési elnökök javadalmazását

A jogalkotók úgy fogalmaznak, hogy a törvény célja, hogy nemzetgazdasági érdekből megakadályozza, hogy a főpolgármester, a megyei jogú városok és a fővárosi kerületi önkormányzatok élén álló polgármesterek, a vármegyei önkormányzatok közgyűlési elnökei, valamint a polgármesterek illetménye automatikusan, évről évre emelkedjen.