Dézsi polgármester: Megvan a terv a régi színház épületének hasznosítására

Pintér Bence 2021-08-16 13:59:00
Dézsi Csaba András szerint a régi színházat felépíteni városépítészeti terrorizmus volt, az oltást pedig kötelezővé tette volna. A Mandinernek adott interjút a győri polgármester, aki elmondta: hamarosan prezentálja terveit a győri polgároknak is.

„Hamarosan prezentálom konkrét elképzeléseimet” – mondta városfejlesztési terveiről a Mandinernek adott nagyinterjújában Dézsi Csaba András győri polgármester, aki tavaly tavasz óta ígéri, hogy nyilvánosságra hozza a kulturális negyed terveit.

„Olyan polgármester vagyok, aki nyomot szeretne hagyni a városon” – mondta a polgármester, miután az interjú első felében életútjáról és papagájairól kérdezték.

A kormánypárti magazinnak elmondta: a kulturális negyed mellett (amelyben lesz egy szív alakú tér is) hajókikötőt, közlekedési múzeumot, „és még sok minden mást is” terveznek. Az iparban az élelmiszeripar, a gyógyszeripar és a kutatás-fejlesztés a prioritás, és az egészségügyi technológia gyártása is perspektívát jelent.

A Győri Nemzeti Színház épületéről elmondta: az egy betonmonstrum, amit a középkori vár egyik bástyájának helyére építettek, ezért szerinte minősíthető felépítése városépítési terrorizmusnak. Szerinte a színházszerető közönség sem az épülethez kötődik, hanem a színvonalas előadásokhoz. Korábban két reprezentatív közvélemény-kutatáson is kiderült, hogy a győriek kétharmada ellenzi az épület lebontását. Meghallhatta ezt a polgármester is, ugyanis lebontásról már nem beszélt, arról viszont igen, hogy születtek új elképzelések az épület hasznosítására, amit fantasztikus lenne megvalósítani.

Az interjúban Dézsi Csaba András kifejtette a véleményét a járványkezelésről, a rendszerváltásról és a Jobbikról is: szerint a Jobbik még mindig elfogadhatatlan, a rendszerváltás igazságtalanságai miatt pedig a nyugat-európai országoknak kéne letérdelniük a magyarok előtt. Azt is kimondta, hogy szerinte a járványkezelés jól sikerült, az oltást azonban ő kötelezővé tette volna mindenkinek. Arról is szó esett, hogy a Tankcsapda a városban koncertezik majd, bár itt még azt mondta a polgármester, hogy a Rába fölött forgó színpadon, azóta azonban kiderült, hogy a forgószínpad mégis a városháza előtt lesz, nem a vízen.

Arról is kérdezték a polgármestert, hogy miért ad interjút „ellenzéki” újságoknak is. „A halállal kell megbirkóznom orvosi munkám során, így miért is ijednék meg egy ellenzéki újságírótól?!” – válaszolta Dézsi, aki azonban elveszíthette bátorságát időközben, hiszen az elmúlt hetekben Ugytudjuk.hu-t váratlanul levetette a városháza sajtólistájáról, így nem értesülünk arról, ha az önkormányzat vagy a polgármester sajtóeseményt szervez.

Szólj hozzá!

Győr továbbra is takarékoskodik: nem kapcsolják vissza a díszkivilágítást, és a legtöbb szökőkút sem indul újra

Pintér Bence polgármester szerint az enyhülés csak átmeneti, ezért az újabb hőhullámra készülve fenntartják a víz- és energiahasználat csökkentésére hozott városi intézkedéseket.

Mit lehet tenni, ha a baba nem fogadja el a cumisüveget?

Sok szülő találkozik azzal a helyzettel, hogy a baba egyszerűen elutasítja a cumisüveget.

Nem várt helyen is okozhat problémákat az extrém hőség: a talajközeli ózon az új veszélyforrás

A forró, napos időjárás kedvez a talajközeli ózon kialakulásának, amely irritálhatja a légutakat, ronthatja a tüdő működését és különösen veszélyes lehet a krónikus betegek számára. 

Csillagok, hullócsillagok és napfogyatkozás: különleges csillagászati programok jönnek Győrben és Nyúlon

Három estén is az égbolt kerül a középpontba: távcsöves megfigyelések, zenés installációk és lézeres csillagtúrák mellett augusztus 12-én egy látványos részleges napfogyatkozást is megfigyelhetnek az érdeklődők.

Igazi ritkaság: kilenc nappal korábban nyitják meg a felújítás alatt álló Hecsei úti felüljárót

Hétfőn hajnali négy órától ismét minden közlekedő használhatja az átkelőt, az autóbuszok is visszatérnek eredeti útvonalukra.

Kicserélték a győri kórházban meghibásodott transzformátort

Megkezdték az elhalasztott egészségügyi ellátásokat.

Kánikula 2026 - enyhül a hőség, de még nincs vége: szombattól már “csak” másodfokú riasztás lesz érvényben

A július vége óta tartó harmadfokú hőségriasztást mérséklik, de a tartós meleg miatt továbbra is fokozott óvatosságra van szükség.

Két részletben érkezik a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás, amit nem kell külön igényelni

Az első 50 ezer forintot még a tanévkezdés előtt folyósítja a Magyar Államkincstár, a második részlet novemberben, utalvány formájában érkezik.

Piknik italok: ízek és élmények a szabadban

Ahogy tavaszodik és a nap egyre tovább marad velünk, sokaknak támad kedve kirándulni a természetbe.

Örömhír: tíz éve nem volt ilyen alacsony az infláció Magyarországon

Júliusban mindössze 1,2 százalékkal emelkedtek éves összevetésben a fogyasztói árak, miközben az élelmiszerek ára már csökkent. 

A barokk összes árnyalata és még egy sor kiváló program vár mindenkit ezen a hétvégén Győrben

Középpontban a hagyományőrzés, de lesz Pogány Induló és Majka koncert, jóga szeánsz, “borhajózás” és egy csomó minden más. 

Energiatakarékosság: korábban kezdődik a Győri Audi ETO KC pénteki felkészülési mérkőzése

Az energiaellátás tehermentesítése érdekében másfél órával előrébb hozták a Brest Bretagne Handball elleni találkozó kezdését.

Barokk pompába öltözik a belváros: hétvégén rendezik meg a XXXIII. Győri Barokk Esküvőt

Jubileumi fogadalom megerősítés, történelmi felvonulás, tűzshow és vezetett séták is várják az érdeklődőket augusztus 7–8-án.

Extra: a Vásárcsarnokban nyitja új évadát a Győri Filharmonikus Zenekar

A „Zenélő piac” című különleges koncerttel szeptember 7-én rendhagyó helyszínen találkozhat a közönség a klasszikus zenével.

Átadják a megújult Erzsébet ligeti KRESZ-Parkot Győrben – családi programokkal ünneplik a felújítást

Ügyességi versenyek, KRESZ-kvíz, ingyenes kerékpár- és e-rollerjelölés is várja a családokat augusztus 8-án.

Nőverő szombathelyi férfi ellen emelt vádat az ügyészség

A férfi a nyílt utcán kezdte verni áldozatát.

A rómaiaktól az agyagkatonákig – tárlatvezetések, workshop és közönségtalálkozó várja a látogatókat a győri Rómer Múzeumban

Ingyenes programokkal és különleges kiállításokkal készülnek a hét második felére, a hőségriadó idején ráadásul a Várkazamata – Kőtár is díjmentesen látogatható.

Czunyiné harca a gmail és az önkény ellen - letiltotta a Google a Védvonal levelező fiókját

Nem vicc! A Fidesz maradéka tényleg egy ingyenes e-mail szolgáltatást használt, hogy megvédje a Fidesz maradékát.