Vizsgálatot indított az adatvédelmi hatóság a megfigyelési botránnyal kapcsolatban

Székely Zoárd 2021-08-06 08:32:51
Véget ért a szabadság.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) hivatalból vizsgálatot indított a Pegasus-kémbotránnyal kapcsolatban – írják egy közleményben.

Az eljárás a sajtóban megjelent hírekkel összefüggésben indult, amelyek szerint egy nemzetközi oknyomozás révén kiderült, hogy számos országban telepítették meghatározott célszemélyek telefonjára az izraeli NSO által kifejlesztett kémprogramot, a Pegasust.

Egy korrupciós ügyeken is dolgozó magyar bűnügyi újságírót is megfigyeltek a Pegasusszal

Több mint hét hónapon keresztül, 2019 áprilisától az év novemberéig figyelték meg a Pegasus kémszoftverrel Magyarország egyik legtapasztaltabb bűnügyi újságíróját, a korrupciós ügyeket is feltáró Csikász Brigittát - írja a Direkt36 legfrissebb cikkében. Az újságíró telefonszáma felbukkant azon a kiszivárgott listán, amely a kémszoftvert kifejlesztő NSO nevű izraeli cég bizonyos ügyfelei által kiválasztott célpontokat tartalmazza.

A NAIH az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) 51/A. § (1) bekezdése alapján indította el a vizsgálatot és az üggyel kapcsolatban az eljárás végéig egyéb információt nem fognak közölni.

Korábban a Magyar Hang számolt be arról, hogy bár több beadvány is érkezett, Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos éppen szabadságát tölti, így majd csak augusztus 3-a után dönt egy esetleges vizsgálat megindításáról.

Egyelőre várom a fejleményeket, augusztus 3-án térek vissza a szabadságomról és akkor döntök egy esetleges vizsgálat megindításáról

– mondta a lapnak a NAIH elnöke a lehallgatási botránnyal kapcsolatban.

Az adatvédelmi biztos szabadságon van, ezért nem vizsgálja a megfigyelési ügyet

A Magyar Han g értesülései szerint, bár több beadvány is érkezett, Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos éppen szabadságát tölti, így majd csak augusztus 3-a után dönt egy esetleges vizsgálat megindításáról. "Egyelőre várom a fejleményeket, augusztus 3-án térek vissza a szabadságomról és akkor döntök egy esetleges vizsgálat megindításáról" - mondta a lapnak a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a lehallgatási botránnyal kapcsolatban.

A vizsgálat lefolytatására 60 napja van a NAIH-nak, míg ha hatósági eljárás indul, arra 150 napja. Utóbbi határideje egyszer 150 nappal meghosszabbítható.

 

Címlapfotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.