Ungár Péter: Ha valóban álhírről lenne szó, akkor nem lehetne érteni, hogy a fideszes képviselők miért nem jelentek meg a bizottság ülésén

Fehér Buda 2021-07-26 12:20:43
Sajtótájékoztatót tartott a Nemzetbiztonsági bizottság három ellenzéki tagja a döntésképtelen ülést követően.

Ungár Péter, Stummer János és Molnár Zsolt közös sajtótájékoztatót tartott a Nemzetbiztonsági bizottság ülése után hétfőn délelőtt. A tájékoztató elején Stummer János, a Jobbik országgyűlési képviselője elmondta, hogy az ülésre végül nem kerülhetett sor, mivel a bizottság négy Fidesz-KDNP-s tagja nem jelent meg, így a bizottság nem lett határozatképes. Stummer felidézte, hogy múlt héten vasárnap derült ki, hogy az úgynevezett Pegasus programmal jogellenesen figyelhettek meg több embert is Magyarországon.

Azóta eltelt egy hét, Stummer szerint a Fidesz és a magyar kormány azóta úgy tett, mintha nem lenne itt semmiféle botrány, az ellenzéki képviselőket pedig azzal vádolták, hogy hangulatot keltenek. Stummer azt is elmondta, hogy emellett minden eszközt megragadtak annak érdekében, hogy a politikai felelősségre vonást elkerüljék. A jobbikos képviselő szerint erről szól az is, hogy a mai bizottsági ülést ellehetetlenítették a kormánypárti képviselők, és erről szól az is, hogy megindult az ügyészségi vizsgálat, ezzel pedig ellehetetlenítették azt is, hogy felállíthassanak egy parlamenti vizsgálóbizottságot.

 

 

Stummer szerint mindennek ellenére a Nemzetbiztonsági bizottság ellenzéki tagjainak három feladata van. Az első, hogy kiderítsék, van-e ilyen eszköz, illetve beszerezték-e az eszközt. Ha igen, akkor a Nemzetbiztonsági bizottságnak azt kell kiderítenie, hogy kik, mikor, mire és milyen engedéllyel használták a programot. Az ellenzéki képviselők harmadik feladata pedig az, hogy megtalálják annak minden lehetséges módját, hogy a későbbiekben ilyen ne történhessen meg.

Stummer bejelentette, hogy éppen ezért kettő döntést hozott meg a Nemzetbiztonsági bizottság három ellenzéki tagja:

Az egyik az, hogy a bizottságon belül kiszélesítik azt a belső ellenőrzést, amely már a múlt héten már elindult. Minden olyan ügyiratot, amelyet akár ebben a ciklusban, akár egy előző ciklusban a bizottság elé került közbeszerzési mentesítés gyanánt, tüzetesen át fogják világítani. Ha volt a bizottság előtt a Pegasus szoftver, akkor ennek a bizonyítékát meg fogják találni.

Ha ez megtörténik, akkor ténymegállapító vizsgálat alapján fogják kideríteni azt, hogy kik, mikor, hogyan, és milyen engedélyekkel használhatták ezt a programot. Stummer emellett azt üzente a fideszes bizottsági tagoknak, hogy úgy számoljanak, hogy az őszi munkaidőszak első ülésén, már reggel nyolc órára fogja összehívni a Nemzetbiztonsági bizottság következő ülését. Ide el fogják hívni a nemzetbiztonsági szakszolgálatot, és felszólítják őket arra, hogy számoljanak be az utóbbi egy év munkájáról. Ott már nem lesz választási lehetősége a fideszes képviselőknek arról, hogy részt akarnak-e venni az ülésen.

A jobbikos képviselő elmondta, hogy azon az ülésen az elhangzott kérdésekből, illetve válaszokból ha szükségesnek látják, akkor elindítják a ténymegállapító vizsgálatot.

Stummer után Molnár Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője vette át a szót, ő már arról beszélt, hogy a kormánypártok nem a bizottsági ülést, hanem a jogállamot és a teljes nemzetet csonkították meg azzal, hogy nem jelentek meg a mai ülésen. Így nyitva maradtak azok a kérdések, amelyre nem csak a magyar választópolgárok, hanem az egész világsajtó kíváncsi lett volna. Molnár szerint azzal, hogy nem jelentek meg a mai ülésen csak azt bizonyították be, hogy takargatnivalójuk van a Pegasus-botránnyal kapcsolatban. A képviselő viszont azt mondja, hogy ebben az esetben nem fogják tudni eltussolni az igazságot. Molnár szerint az ügyben a végleges döntést majd 2022 tavaszán lehet meghozni, kormányváltás formájában.

Molnár után végül Ungár Péter, a Vas megyei LMP országgyűlési képviselője szólalt fel, ő arra emlékeztetett, hogy a botrány kirobbanásakor a Fidesz egyből azzal reagált, hogy álhírről van szó. Utána pedig egymással ellentmondó állítások jelentek meg. Ungár szerint viszont ha valóban álhírről lenne szó, akkor nem lehetne érteni, hogy a fideszes képviselők miért nem jelentek meg a bizottság ülésén. "Ha ma eljöttek volna, lett volna lehetőség a saját szavazóik számára is ezt az ügyet lerendezni, lezárni. Azzal, hogy nem jöttek el, kiderült, hogy itt valami nincs rendben" - mondta az LMP-s képviselő.

Ungár elmondta, hogy hasonló szakbizottsági ülést tartottak legalább tíz másik országban. A képviselő elmondta, hogy azzal, hogy felmerült annak az alapos gyanúja, hogy Magyarországon visszaélés szerűen hallgattak le embereket, az azért tudott így megjelenni a magyar társadalomban, mert a kormányban nincs bizalom. "Ez nem az emberek hibája, hanem ennek a kormánynak a hibája" - szögezte le Ungár.

Zárásképpen az LMP-s képviselő még megosztotta, hogy szerinte sok mindent elmond egy felelős miniszterről az, hogy ha egy ilyen ügybe keveredik, akkor az elsődleges állítása az, hogy a saját helyettesére tolja a felelősséget. "Úgy látszik, hogy az ő kiválasztásánál nem feltétlenül az alkalmassági szempontok vezettek, hiszen egy alkalmas miniszter ilyen esetben magára vállalja a felelősséget, és nem az államtitkárára mutogat, azóta pedig mély fedésben van" - tette hozzá a képviselő a sajtótájékoztató végén.

A mai ülésen egyébként Pintér Sándor ugyan megjelent, de ott már nem kellett beszélnie a Pegasus ügyről, a bizottság döntésképtelensége miatt.

 

Pintér elment a nemzetbiztonsági bizottság Pegasus-ülésére, de nem mondott semmit

Elment, de ahogy sejthető volt, nem kellett beszélnie Pintér Sándornak a Pegasus kémszoftverről a nemzetbiztonsági bizottság előtt hétfő reggel. A belügyminiszternek ebben a Fidesz volt segítségére, miután a bizottság kormánypárti tagjai - ahogy ez sejthető volt - nem mentek el a testület elnöke, a jobbikos Stummer János által összehívott zárt ülésre - írja a Telex.

 

Ungár Péter résztulajdonos az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Szólj hozzá!

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.

Hosszabb nyitvatartással készülnek a győri temetők mindenszentekre és halottak napjára

November 5-ig este 8 óráig látogathatók a sírkertek, a Nádorvárosi köztemetőben pedig ingyenes elektromos kisautó segíti a közlekedést.

November 1-től bezárna a szombathelyi MMIK

Nincs pénz a fenntartásra, pedig most tapsoltak el 80 millió forintot, hogy megünnepeljék a létesítmény 45 éves fennállását.