Pintér elment a nemzetbiztonsági bizottság Pegasus-ülésére, de nem mondott semmit

Papp László Tamás 2021-07-26 10:53:06
A belügyminiszternek ebben a Fidesz volt segítségére, miután a bizottság kormánypárti tagjai nem mentek el a testület ülésére.

Elment, de ahogy sejthető volt, nem kellett beszélnie Pintér Sándornak a Pegasus kémszoftverről a nemzetbiztonsági bizottság előtt hétfő reggel. A belügyminiszternek ebben a Fidesz volt segítségére, miután a bizottság kormánypárti tagjai – ahogy ez sejthető volt – nem mentek el a testület elnöke, a jobbikos Stummer János által összehívott zárt ülésre – írja a Telex.

Így a nemzetbiztonsági bizottság határozatképtelen volt, napirendet nem fogadhatott el, Pintérnek tehát nem kellett válaszolnia arra, amire a kormány eddig sem akart: azaz, hogy bevásárolt-e a kémszoftverből és használta-e azt újságírók vagy a kormánnyal nem kifejezetten szívélyes viszonyt ápoló üzletemberekkel, politikusokkal szemben – szól a cikk.

Előbbi kérdésre a kormány válasza a kezdeti, óvatos tagadás után a lebegtetés, utóbbira pedig, hogy jogellenes megfigyelés nem történt Magyarországon

Pintér ugyan többször elmondta, hogy a nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésén kész válaszokat adni, ezt azonban annak tudatában is mondhatta, hogy a Fidesz egy ilyen ülés összehívását nem támogatja.

Ennek ellenére a belügyminiszter akkor is a nemzetbiztonsági bizottságra mutogatott, amikor a beszerzésről kérdezte a Telex, mondván, a testület elnökét kell kérdezni a beszerzésről.
Átmehetett a kérés úgy, hogy nem látszott

A belügyminiszter ezzel arra utalhatott, hogy a nemzetbiztonsági bizottsághoz fordulhatott a nemzetbiztonsági kabinet olyan javaslattal, amelyben a közbeszerzési eljárás alóli mentesítést kérik valamilyen eszköz beszerzéséhez.

Erről a mentesítésről ugyanis a nemzetbiztonsági bizottságnak kell döntenie. Információk szerint a testület most visszamenőleg átnézi az összes ilyen kérést, hogy lehet-e köztük olyan, amely a Pegasus beszerzését jelentheti. Ezek a kérelmek ugyanis csak néhány mondatosak, nem feltétlenül derül ki belőlük egyértelműen, hogy mire vonatkozik.

Ellenzéki politikusok szerint azonban Pintér ezzel csapdát állított fel, mert ha esetleg találnak is olyan mentesítési kérelmet, amelyről kiderül, hogy a Pegasusra vonatkozik, arról nem tájékoztathatják a nyilvánosságot, az ugyanis államtitoknak minősül – olvasható a Telexen.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.