Kellemes, se nem hideg, se nem túl meleg időnk lesz ma

Vágvölgyi Bálint 2021-07-21 06:15:16
Esni sem fog.

A Dunántúlon túlnyomóan derült, száraz idő várható. Másutt azonban erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés. Kora délutánig helyenként zápor, néhol egy-egy zivatar még előfordulhat az ország keleti felén, de a délután második felére ezek is megszűnnek. Az északi, északnyugati szelet már csak kevés helyen kísérhetik erős lökések. A hőmérséklet kora délután 24 és 28, késő este 15 és 21 fok között valószínű. 

Szerdán sem érkezik front térségünkbe. A fülledtség mérséklet lesz, pihentetőbb lehet az alvás, mérséklődnek a szívbetegek és az idősek napok óta fennálló kellemetlen tünetei. A szeles idő azonban sokakat megviselhet, fejfájás, nyugtalanság, ingerlékenység léphet fel.

Szólj hozzá!

Számoljuk együtt a fülesbaglyokat!

Tavaly 1300 példányt számoltak össze megyénkben az önkéntesek. 

Az aHang szerint Rogán Antal minisztériuma jogsértő módon hallgat a legutóbbi nemzeti konzultáció milliárdos költségeiről

Miközben 10-ből 6 ember úgy gondolja, hogy a kormány simán csak politikai kampánycélra használta a felmérést.   

12%-kal vezet a TISZA a Fidesz előtt a biztos pártválasztók körében

A Medián januári mérése alapján 51%-on áll az ellenzéki kihívó.

Újabb 50 millió forintos támogatás kap a körmendi tanuszoda

A létesítmény fejlesztésére tavaly is ekkora összeget szánt a Honvédelmi Minisztérium.

200 ezer forint átlagosan a lakbér Győrben

Ezzel lakhatási szempontból szinte a legdrágább város.

Ónos eső bénítja Győrt - óvatosságra int a polgármester

Pintér Bence azt kéri, csak akkor induljunk útnak, ha feltétlenül muszáj.

Rendkívüli közgyűlést tart a RÁBA Nyrt. január végén

Alapszabály-módosításról, vezetőváltásról és saját részvények vásárlásáról is dönthetnek.

Orbán Viktor egy…

Komoly üzenet jelent meg a szombathelyi Árkádia Üzletközpont fényreklámján.

Elaludt vezetés közben egy ittas sofőr Szombathelyen

Előbb padkára hajtott, majd összetört egy parkoló autót.

Hóban, fagyban is dolgoznak a kukásautók Győrben

Zavartalan a hulladékszállítás, de egyes utcákban később érkezhetnek a járatok.

Balesetet okozó embercsempészt ellen emelt vádat a Győri Járási Ügyészség

A rendőrök elől menekült, végül fejtetőre rakta az autót amiben hét embert rejtegetett. 

Szombathely 700 millió forintot kap vissza a magyar államtól

Navracsics Tibor bejelentése szerint, működési támogatásként jár az összeg. 

Emberrablás Győrben: rendőrkézen az összes elkövető

Elfogták azt a férfit is, aki hónapokig bujkált a hatóságok elől - a brutális kényszerítésnek rendőri beavatkozás vetett véget.

Két új teherautó áll munkába a győri Hajléktalanokat Segítő Szolgálatnál

Összesen 28 millió forintért cserélték le a korábbi 18 és 10 éves kocsikat - szalagátvágás nem volt.

Ingyenes filmvetítés és beszélgetés Győrben az Alzheimer-kórról

Díjnyertes dokumentumfilm, majd közérthető, őszinte párbeszéd szakemberekkel.