Így vetették be világszerte az izraeli kémprogramot

Fehér Buda 2021-07-19 11:23:00
Több embert hirtelen börtönre ítéltek, miután megjelent a telefonjukon a program.

Vasárnap derült fény arra, hogy az NSO nevű izraeli kibercég Pegasus nevű kémprogramjával figyeltek meg újságírókat és üzletembereket az utóbbi években. A Direkt36 cikke szerint csak Magyarországon 300 célpont volt, köztük a Direkt36 két munkatársa, Panyi Szabolcs és Szabó András, de megfigyelték Dercsényi Dávidot, a Hvg.hu korábbi munkatársát is.

Megfigyelési botrány: a Nemzetbiztonsági bizottságot is összehívná az ellenzék

Közös közleményükben úgy fogalmaznak: "Egy vasárnap megjelent oknyomozó újságcikk szerint a magyar kormány újságírók, politikusok és más közszereplők okostelefonjainak feltörésére is használta a világ egyik legfejlettebb kémszoftverét. Amennyiben mindez bebizonyosodik az még az elmúlt tíz év után is olyan szintlépésnek tekinthető, ami nem maradhat következmények nélkül.

A Guardian most arról ír, hogy a kémprogramot világszerte bevetették, de nem csak újságírók, de ügyvédek, aktivisták, és még disszidensek ellen is. A brit lap szerint a nemrég kiszivárgott telefonszámok között találtak olyan embereket, akiket a világ kormányai később keményen meg is hurcoltak.

Azerbajdzsánban például több disszidenst is lehallgattak, akiknek a privát beszélgetéseik később a televízióban is megjelentek, hogy így sározzák be őket. Egy 18 éves aktivista, Fatima Movlamli telefonjáról pedig intim képeket loptak le, amelyek később egy Facebook-profilon bukkantak fel, a fiatal lány tudta nélkül. Azt egyelőre nem tudni, hogyan is szerezték meg a lány képeit, Movlamli szerint viszont akkor kerülhetett a telefonjára a kémprogram, amikor a rendőrség egyszer kihallgatta.

Fotó: Pixabay

Indiában egy hallgatót, Umar Khalidot pécézhettek ki a helyi hatóságok, az ő telefonjára 2018-ban kerülhetett rá a kémprogram. Khalidot végül 2020-ban tartóztatták le, azzal a váddal, hogy a férfi zavargásokat szított az országban. A hatóságok egymillió oldalnyi bizonyítékot nyújtottak be eddig, de azt nem árulták el, hogy honnan tettek szert ennyi dokumentumra. Khalid telefonszáma viszont rajta volt azon a listán, amely nemrég kiszivárgott.

Szaúd-Arábiában pedig egy nőjogokért küzdő aktivistát, Loujain al-Hathloult hallgatták le a Pegasusra keresztelt programmal. A nő telefonjára 2018-ban került fel a program, Hathloul ekkor éppen az Egyesült Arab Emírségekben tartózkodott. A nőt hetekkel később elrabolták, majd Szaúd-Arábiában börtönbe került, ahol valószínűleg többször meg is kínozták. Hathloul három évig volt a rácsok mögött, idén februárban engedték ki. A nőnek viszont megtiltották, hogy újságírókkal beszéljen, és az országon belüli mozgását is keményen lekorlátozták.

Londonban pedig Rodney Dixont, egy neves emberjogokért küzdő ügyvédet is lehallgattak 2019-ben. Az ügyvéd kliensei közé tartozott Matthew Hedges is, egy brit doktorandusz hallgató is, akit az Egyesült Arab Emírségekben börtönre ítéltek. Hasonlóan járt egy francia emberjogi ügyvéd, Joseph Breham is, akinek szintén 2019-ben került fel a kémprogram a telefonjára, az ő eszközét törvényszéki elemzésnek vetették alá, a Pegasust egészen Marokkóig tudták visszakövetni a szakemberek.

A vasárnap kirobbanó botrány után a Pegasust piacra dobó NSO Group egy nyilatkozatban azt írta, szerződést bontottak azokkal az ügyfeleikkel, akikről kiderült, hogy visszaéltek a programmal. A cég egyébként eredetileg úgy nyilatkozott, hogy a kémprogramot csak olyan emberekkel szemben vetették be, akiknél felmerült a terrorizmus gyanúja. Az NSO most azt mondja, kivizsgálják, kik, és hogyan használták a programot, hogy kigyomlálják a hatalommal visszaélőket. Magyarországon a botrány kirobbanása után az ellenzék kezdeményezte a Nemzetbiztonsági bizottság összehívását, mint írják, "tételes válaszokat akarunk kapni a cikk minden felvetésére, mert amennyiben a kormány nem képes érdemben cáfolni az állításokat, akkor azokat tényként fogjuk kezelni. Hasonlóan beismerésként tekintünk majd arra, ha akár a kormánytagok, akár a bizottság kormánypárti tagjai bojkottálják az ülést".

Szólj hozzá!

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.