Fideszes rokonok, haverok, párttársak és a kifolyó közpénzmilliók

Farkas Bazsi 2021-06-19 20:02:05
Itt a Pénzbook második fejezete. 

Csak úgy repkednek a milliók abban a táblázatban, amit az Ugytudjuk.hu rakott össze az elmúlt 9, fideszes városvezetői év alatt a pártkatonáknak kifizetett összegekről.

A témában született korábbi cikkünkben írtuk, hogy listánkon 50 név szerepel, akik így vagy úgy, de több millió forintot tettek zsebre a szombathelyi fideszes városvezetés alatt.

Jöjjön ismét néhány név a listánkról.

Parais István - 56 millió forint

Az AGORA Kulturális Központ igazgatóját 2013-ben a fideszes városvezetés nevezte ki az intézmény élére. Ez nem meglepő, hiszen Parais nyíltan vállalja, hogy a Fideszben párttag. 2019-ben még az is belefért neki, hogy intézményvezetőként kopogtatott és agitálta a választókat a kormánypárt mellett. 

Parais igazgatósága alatt történt meg, hogy segítségével a városi intézmény helyett a magánvállalkozó által üzemeltetett Savaria Mozi büféje keresett a könnyűzenei koncerteken. 

Százmilliókban mérhetőek az elmúlt kilenc évben, a szombathelyi fideszes holdudvarnak kifizetett pénzek

Csak úgy repkednek a milliók abban a táblázatban, amit az Ugytudjuk.hu rakott össze az elmúlt 9, fideszes városvezetői év alatt a pártkatonáknak kifizetett összegekről. Politikus, titkárnő, sajtós, érettségivel létesítményvezető - talán nem is volt olyan terület Szombathelyen, ahová a párt ne tette volna be a lábát, vagy közvetve, vagy közvetlenül.

Szakács Marcell - 52 millió forint

Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármester tanácsadója 2010 és 2018 között segítette a város első emberének munkáját. Hogy pontosan hogyan és mivel, azt nehéz meghatározni. Több forrásunk is azt állította, hogy ez alatt a 8 év alatt szinte nem is látták bent a városházán. 

Szakács, aki korábban megyei közgyűlés Fidesz-frakciójának tagja is volt, tanácsadásért közel 44 millió forintot tett zsebre.

A Vasivíz igazgatóságában 5 évig ült, ott közel 8 és fél millió forintot kapott.

Szakács 2019-ben mondott fel tanácsadói pozíciójáról, miután 273 millió forintért megvásárolta azt az irodaházat, amit Czeglédy Csabától koboztak el, miután előzetes letartóztatásba helyezték.

Szakács Dávid - 67,5 millió forint

Nem csak névrokonság, hanem testvéri kötelék is van a két Szakács között. Dávid fideszes önkormányzati képviselő volt 2010 és 2014 között. Mellette pedig a Vasivíz jogásza, a SZOVA igazgatóságának tagja, a Képzőközpont, a Vasivíz és a Prenor felügyelőbizottságának tagja. 

Kamulevéllel terelnek a milliókat zsebre vágó szombathelyi fideszes képviselők

Hétfő este levelet kapott szerkesztőségünk egy Szombathelyi Elvira névre regisztrált, ungarpeterkarosultak@gmail.com e-mail címről. A levél több pontatlanságot is tartalmaz. Máris azzal nyit, hogy Pénzbook címmel jelent meg egy cikk az Ugytudjuk.hu-n. Ez azonban nem így van.

Takáts Eszter - 34 millió forint

Takátsné Tenki Mária (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő lánya több városi cégben is kapott állást. Többek között 2013 és 2020 között a Vasivíz foglalkoztatta, mint jogászt. De a Képzőközponttól és a Savaria Városfejlesztési Kft.-től is csippant néha a telefonja. 

Lazáry Viktor - 17 millió forint

A volt fideszes alpolgármester 2014-ben bukott meg az országosan is nagy port (!) kavaró drogbotránnyal. Bár Lazáry pozitív drogtesztet sosem produkált, a balatoni hajókázás végül politikai karrierjébe került.

A neve mellett feltüntetett összeg a képviselői tiszteletdíján túl csorgott be a számlájára.

Még alpolgármestersége alatt ült be a Prenor és a Vasivíz felügyelőbizottságába, itt közel 7 millió forintot kapott. 

2018-tól a Savaria Városfejlesztési Kft.-ben dolgozott, itt alig több, mint egy év alatt 9 és fél millió forintot kapott. Korábban szintén ennél a cégnél felügyelőbizottsági tag volt, néhány százezer forintért.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.