Államosítása óta, 9 év alatt egyszer sem hozták szóba a Parlamentben a vasi fideszes képviselők a balatonberényi gyermeküdülő ügyét

Farkas Bazsi 2021-06-05 07:57:38
A Vas megyeiek társadalmi munkájában épült nyaralót előbb államosították, most pedig 527 millió forintért eladták.

Tíz nap alatt lett új gazdája a Balatonberényi gyeremküdülőnek. Ez talán önmagában még nem is lenne hír, csakhogy az üdülőt a vas megyeiek társadalmi munkában, vagyis fizetés nélkül a szabadidejükben építették meg, az első turnust 1976-ban fogadta az épület.

Vas megyei gyerekek üdültek itt. Ki kedvezményesen, ki jutalomból. Az azonban biztos, hogy évtizedeken keresztül használták a vasi fiatalok az üdülőt egészen 2012-ig. Az Orbán-kormány akkor államosította a megyei önkormányzatok vagyonát, így a Vas megyei önkormányzat tulajdonában lévő ingatlan is állami tulajdonba került. 

Akkor az volt a kommunikáció, hogy az Erzsébet tábor lakói fogják használni az épületet. De nem így lett. 

2015-től kezdve az épület elhagyatottan állt. 

Kurblis telefont kaptunk, amelynek hívószáma 19 volt

Szomorúan olvastam az Önök cikkét, amely az egykori szebb napokat látott gyermeküdülőről szól - írta Kelemen Imréné a balatonberényi gyermeküdülő elkótyavetyélése miatt megjelent, nosztalgiázós cikkünk nyomán. A pavilon igen jó helyen épült fel, így nem csoda, hogy már a 2012-es nagy einstandolás után szemet vetettek rá.

Nemény András (Éljen Szombathely!) szombathelyi polgármester 2020. januárjában azt kérdezte a Nemzeti Vagyonkezelőtől, hogy tájékoztassák miként lehetne a gyermeküdülő korábbi funkcióját visszaállítani, hogy a szombathelyi gyerekek ismét használatba vehessék az épületet. 

Érdemi lépés az ügyben nem történt.

Az üdülő ügye aztán pár hete, május végén pecsételődött meg, amikor - igaz a jogszabályokat betartva - 10 nap alatt elárverezték az üdülőt. A vevő kiléte egyelőre nem nem ismert, de az biztos, hogy a kikiáltási áron, vagyis 527 millió forintért vásárolta meg az ingatlant.

Az adásvétel még nem fejeződött be, így az állami szereplők nem egyszer hangsúlyozták már, hogy jelenleg nem is tekinthető végérvényesnek a vásárlás.

Arra voltunk kíváncsiak, hogy mit szólnak Vas megye fideszes parlamenti képviselői az ürülő eladásához. Hiszen végső soron mégis azok az emberek lettek “szegényebbek”, akiket ők képviselnek a Parlamentben.

A „kisgömböc" elérte a volt vasi gyermeküdülőt is

A pavilon igen jó helyen épült fel, így nem csoda, hogy már a 2012-es nagy einstandolás után szemet vetettek rá. Ebben az évben államosította a megyei önkormányzatok vagyonát a fülkeforradalmas kormány, ily módon kiüresítve a vasi önkormányzatot is. Gyűltek tehát a felhők az addig zavartalanul működő üdülő felett.

Ágh Péternek, Hende Csabának és V.Németh Zsoltnak is ugyanezt a kérdést küldtem el:

Tisztelt képviselő úr!

Bizonyára Ön előtt sem ismeretlen a balatonberényi gyermeküdülő története. A tábori élet 1976-ban indult meg, abban az épületben, amit a Vas megyeiek társadalmi munkában építettek fel. A rendszerváltás után a közösen felépített és a megye által közösen használt ingatlan a Vas megyei önkormányzathoz került. Egészen 2012-ig minden évben nyaraltak itt a vasi gyerekek.

2012-ben aztán az állami vagyonhoz csapták az üdülőt azzal, hogy Erzsébet táborokat szerveznek majd ide. 2015-től azonban erre a célra sem lett hasznosítva az épület. Amelynek története a napokban újabb fejezethez érkezett, 527 millió forintért elárverezték.

Tisztelettel kérdezném képviselő urat, hogy az elmúlt 9 évben tudott-e kifejteni lobbitevékenységet, hogy az üdülő visszakerüljön a Vas Megyei Önkormányzathoz?

Mikor jutott tudomására, hogy ahelyett, hogy az üdülő ismét a Vas megyeieké lenne, inkább elárverezik?

Próbálta-e az árverést megakadályozni?

Van-e tudomása arról, hogy kié volt az egyetlen és ezzel befutó vételi ajánlat?

A balatonberényi üdülő eladása után, hol biztosítanak a vas megyei gyermekeknek üdülési helyet?

Válaszában bízva:

Farkas Balázs
főszerkesztő
Ugytudjuk.hu

Az emaileket kedden küldtem el, választ, vagy válaszig türelmet kérő viszont emailt azóta sem kaptam.

A parlament.hu adatbázisában néztem utána, hogy a három említett képviselő szóvá tette-e a Vas megyeiektől elvett, aztán privatizált épület ügyét.

Sem írásbeli kérdést, sem parlamenti felszólalást nem találtam, ami akár érdeklődés szintjén szóba hozta volna a balatonberényi üdülő ügyét. 

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.