A pavilon igen jó helyen épült fel, így nem csoda, hogy már a 2012-es nagy einstandolás után szemet vetettek rá. Ebben az évben államosította a megyei önkormányzatok vagyonát a fülkeforradalmas kormány, ily módon kiüresítve a vasi önkormányzatot is.
Gyűltek tehát a felhők az addig zavartalanul működő üdülő felett. Majd a legendás igazgató, Kiss Pál távozása után elkezdődött a „fazonkeresés".Ami csupán árnyjáték volt, mert a döntést már jóval előtte meghozták: a népnemzeti újgazdagokat illesse a közvagyon.
Azért még beiktattak egy csillapító lépcsőfokot, ez volt az Erzsébet program. Aminek már alig volt köze az eredeti célhoz, vagyis a rászoruló szegény családok gyerekeinek üdültetéséhez. De legalább használták az építményt.
Majd az Erzsébet-lufit kibökték, az üdülő szép lassan kiürült, lehanyatlott. Be is zárták. Aztán 2019-ben ellenzéki önkormányzat alakult Szombathelyen. Mivel a fideszes megyei önkormányzatnál szóba sem jöhetett a berényi üdülő, ezért Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármester kísérelte meg visszaszerezni az államtól a komplexumot.
Alig félmilliárd forintért készül elkótyavetyélni az állam a Szombathelytől és Vas megyétől elvett üdülőt
Hétfőn került fel az Elektronikus Aukciós Rendszerbe a balatonberényi gyermeküdülőről szóló licitálás: Az adatok szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. mindössze 527 millió forintért hirdette meg az egykor a szombathelyi és Vas megyei gyerekek üdültetését szolgáló ingatlanegyüttest. Az ingatlan eladásáról már jó ideje hallani lehetett, ahogyan arról is, hogy kormányközeli vállalkozók nézték ki maguknak az ingatlant, hasonlóan a Balaton többi pontjához.
Ígéret az volt is, de érdemi tárgyalások helyett váratlanul meghirdették az állami vagyont, 600 millió forint körüli összegért. Amint az a sajtóban elterjedt, nernyik-közeli figurák jelentek meg az üdülőnél, „emeletes terepjáróikkal".
Bizonyára a „Hajrá Magyarország, Hajrá magyarok!" elnevezésű magánklubból érkeztek. A közelgő választásokra tekintettel sietniük kellett és nem is tétlenkednek. A megye, a város pedig keresztet vethet arra az üdülőre, amelynek minden porcikáját egykoron vasi emberek építették.
Lapunk felkutatott olyan, ma már nyugdíjas személyeket, akik elindítói voltak a balatonberényi tábor létrejöttének, illetve építésének.
Az előzmények 1965-re nyúlnak vissza, amikor is az egyházashollósi körzeti általános iskola igazgatója, Tóth Gyula végzősöket trombitált össze. Az érintett nyolcadikos diákok között volt R. László is.
„Azt mondta az igazgató úr, akkor is így mondtuk, hogy lenne-e kedvünk egy hétre elmenni a Balatonra? Hatalmas volt az öröm, a suli után ez hihetetlenül nagy ajándék volt. De, tette hozzá, egy kis munka is akadna...
Kiderült, hogy sátrakat kell levinni és majd felcövekelni, méghozzá Balatonberényben. Addig azt sem tudtuk, hogy van ilyen település. Egy teherautóra rakodtunk a tanárokkal közösen, majd a platón tettük meg az utat Berényig. Este állítottuk fel a sátrakat egy füves területen, közel a vízhez. Millió és plusz egy szúnyog volt... De nagyon élveztük, izgalmas volt, örök élményem.
Emlékszem, hogy a rempei Géza, Béla, Gábor, a hollósi Mariska, Gyuszi, az igazgató fia és még páran voltunk a jelképes tábornyitón. Jöttek persze velünk tanárok is. Ők mondták, hogy ez egy tanácsi terület és majd itt lesz kőházas üdülő is. De addig sátrazás, amit imádtunk, mert igazi romantika volt".
A sátrazásból aztán kinőtt az üdülő, amit a szombathelyi Heckenast János és Vincze Csabáné tervezett és amely az átadás után a „Vas megye Tanácsa V. B. Úttörőbarátság Gyermeküdülő" nevet viselte.
Károly fiatal munkás volt a hetvenes években a szombathelyi Tanácsi Építőipari Vállalatnál (TANÉP). Főnöke, mint ügyes burkolót, társadalmi munkára hívta. „Hétvégén megyünk a Balatonra, üdülőt építünk a gyerekeknek... Jössz?"
„Nem volt kérdés", emlékezik a férfi. „Szívesen mentem, mentünk, mert aztán több ezer óra társadalmi munkát végeztünk más brigádokkal együtt. Szívügye volt az az üdülő mindenkinek! Burkoltunk, villanyt szereltünk, falaztunk, betonoztunk, bútorokat cipeltünk, a munka végén meg irány a víz! Mit mondjak, olyan emberi idők voltak akkor, összetartottunk".
Az intézményt gyorsan belakták, a megye általános iskoláiból százával érkeztek a falujuk határát addig át nem lépő gyerekek. Kialakultak az üdülői közösségek, majd egy tanári segítő stáb, amely nem csak üdült, de gondoskodott a diákok szabadidős programjairól is.
Aztán színre lépett Kiss Pál igazgató, ismert zalai sportszakember, vele pedig elkezdődött a minőségi üdültetés, az aranykor.
„Pali egy legenda volt már akkor, amikor Berénybe jött", emlékezik Ferenc, az évekkel ezelőtt elhunyt barátjára. „Állandóan agyalt, igen kreatív elmével ajándékozta meg a teremtő... Nekem azt mondta, addig nem nyugszik, amíg a maximumot ki nem hozza ebből a pavilonból. Ki is hozta".
Egymásba értek a turnusok, már az üdülés végén foglalták a jövő szezonra a helyeket. A tábort kiemelték, országos példa lett,- így kell csinálni tanerők! - ez lett a szlogen. Ide jártak tanulmányutakra, képzésekre az oktatásban dolgozók.
"Pali jól lobbizott. Amikor a szocialista Pusztai Gyula lett a megyei önkormányzat elnöke, azonnal felkereste. Te is sportember, én is sportember, a gyerekek is szeretnek sportolni, mondta és megnyílt a buksza. Remek kapcsolatokat épített aztán ki a fideszes Markó Péterrel, később Kovács Ferenccel", fogalmaz Ferenc.
Idővel egyre kevesebb pénz jutott Berényre, de Kiss Pál ezt is sikeresen kivédte, sőt! Beindított egy zsemlemorzsa gyártó üzemet, ami aztán később pékséggel bővült. Húsz embernek adott folyamatosan munkát és ezzel kenyeret. Kitolta a szezont, kedvezményeket vezetett be, tematikus táborokat fogadott, egyszóval átmentette volna az üdülőt jobb időkre.
Csakhogy a jobb idők elmaradtak, a társadalmi környezet is megváltozott. Eltűntek a hagyományos iskolai közösségek, eltűnt a szolidaritás, az érdekvédelem. Kinyílt az olló szegény és gazdag között.
A balatonberényi vasi üdülő balsorsa csupán egy epizód a NER világban.