Orbán Viktor: "Készenléti" oltásra állunk át

Bazsó Bálint 2021-06-04 08:09:00
A miniszterelnök szerint van még 2,5 millió ember, aki nem kért vakcinát és nem regisztrált. Még pénteken döntés születhet arról, hogy mikor kezdhetik meg újra a munkát az önkormányzati testületek, vakcinabőség van, és hamarosan áttérnek a tömegesről a készenléti oltásra. 

A miniszterelnök szokásos péntek reggeli rádióinterjújában közölte: van még 2,5 millió ember, aki nem kért vakcinát és nem regisztrált, ezért hamarosan átállunk a tömeges oltásról a "készenlétire".

Mint kiderült, ez azt jelenti, hogy kevesebb oltópontot tartanak majd fent.

Szóba került a fiatalok oltása is. Mint mondta, az "óvatosabbak" közé tartozik, " mégiscsak gyerekekről van szó."

Ugyanakkor hozzátette: elzárni sem akarják a szülőket attól a lehetőségtől, hogy oltassák a gyermeküket.

"Nem látom, hogy a magyar tudományos közegben ez a vita nyár vége előtt nyugvópontra jutna" – tette hozzá Orbán Viktor, aki ezért türelmet kért.

A miniszerelnök közölte a legfrissebb járványügyi adatokat is. Eszerint az elmúlt napon 26-an haltak meg és 269 új fertőzöttet regisztráltak. Hozzátette: 64 ezer aktív fertőzött van jelenleg, de "meredeken csökken" a számuk.

Orbán megvédte a magyar oltási igazolványt, aminek a minősége szerinte "kiemelkedő". Hozzátette: június 15-ig befejezik az elektronikus igazolással kapcsolatos munkát, ezt követően már "szinkronban" lesz a magyar az európai dokumentumokkal.

Még ma dönthetnek az önkormányzatokról

A miniszterelnök bejelentette: péntek délután döntenek az önkormányzatok működéséről, vagyis arról, hogy mikor térhetnek vissza a normál működéshez. Mint ismert, hiába oldották fel a legtöbb korlátozást, hiába lehet rendezvényeket, koncerteket, fesztiválokat tartani, az önkormányzatok (és a civil egyesületek) sem tarthatnak közgyűlést, mondván járvány van. A nyilvánvalóan politikai döntést egyre több kritika érte, várhatóan nem is tartják fent.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Értékelése szerint ma már az egyéni felelősségen van a hangsúly, vagyis azon, hogy azok, akik eddig nem kérték, vagyék fel az oltást. Hozzátette: a kormány minden megtett és ezután is mindenkit meg fognak gyógyítani.

Részletesen beszélt a pedofilellenes törvénycsomagról is Orbán. Mint mondta: nem akarnak senki "életvezetésébe" beleszólni, de azt sem akarják, hogy a gyerekek olyat lássanak, ami a fejlődésükre káros. Szerinte a "legvisszataszítóbb" az, ha valaki a gyerekek bizalmával él vissza szexuálisan.

A trianoni békediktátum 101. évforduláról szólva közölte: "Nem fogjuk elfelejteni, ami történt, de nem akarunk úgy élni, mint egy örök vereségre ítélt néz, hiszen tehetséges nép vagyunk."

A miniszterelnök szerint a szomszédaink az erőt tisztelik, ezért javítottuk velük a viszont. 

Szólj hozzá!

Előkerült Vámos Zoltán!

Úgy néz ki, hogy két és fél héttel a választási veresége csupán búcsúzni jött a főispán.

Jövő héten fut Szombathely!

Szombaton rendezik meg a mára már hagyományosság vált futóversenyt.

Nyolcéves autóbusz szerződés kiírására készül Győr

Hosszabb távra tervezne a tömegközlekedéssel a város, de átmeneti időszak szinte biztosan lesz.

A kárpit megfelelő tisztítása

Az otthoni rend fenntartása sokak számára a porszívózásban, portörlésben és időnkénti felmosásban merül ki, ám vannak felületek, amelyek ennél jóval összetettebb figyelmet igényelnek.

Kitakarították és kifestették a győri vasúti aluljárót

Kósa Roland szerint apró lépés, de elindult a vasútállomás környezetének rendbetétele.

Pintér Bence megerősítette, hogy délelőtt civil ruhás rendőrnyomozók jelentek meg a Győr Projekt Kft.-nél - új szintre lépett a győri ügyek feltárása

A polgármester szerint már nem csak gyanú, hanem konkrét nyomozati lépések is történnek a Győr-Szol és más önkormányzati cégek ügyében.

A kommentek csak úgy jönnek-mennek Fekete Dávid közösségi oldalán 

A valóság ritka vendég a politikus online felületein. 

Almásfüzitő lesz a nagykölkedi gumik egyik végső állomása

Lépéscsillapító burkolatként, és zajcsökkentő falként születnek újjá. De lesz olyan, ami egészben, egy telepen nézi végig az idők végeztét.

Tarr Zoltán és Tanács Zoltán miniszterek, Bódis Kriszta kormánybiztos lesz a TISZA-kormányban

Tarr Zoltán miniszterként felel majd a színház-, a tánc- és a zeneművészet, valamint a magyar film politikai befolyás alóli felszabadításáért és fejlesztéséért.

Sör, zene és közösség: jön a III. Sör & Művészet Győr Fesztivál

A szervezők idén is négynapos, ingyenes belvárosi programokkall készülnek.

Magyar Péter: a TISZA Párt nem kér Szijjártó Péterből

Az alakuló kormány új jelöltet vár a Fidesz–KDNP-től az Országgyűlés alelnöki posztjára.

Egy évvel a spanyol giga áramszünet után: nem a megújuló energiák buktak meg, hanem a rendszer

Egy részletes nemzetközi vizsgálat szerint összetett hálózati hibák vezettek az Ibériai-félszigetet megbénító áramkimaradáshoz.

Honvédelmi Minisztérium: Indul a jelentkezés a táborokba 

Nyugalom! Továbbra sincs háború, ezek csak nyári programok fiataloknak, ahol közel hatvanféle tematika közül lehet választani.

Vádat emelt a győri ügyészség: nem volt bekötve a biztonsági öv, halálos baleset lett a vége az M85-ösön

Egy fáradtság miatt bekövetkezett vezetői hiba és egy elmulasztott biztonságiöv-használat együtt vezetett tragédiához.

Lépj be az életmentők közé: a plazmaadás hálás feladata

Sokan tisztában vannak azzal, hogy a véradás nélkülözhetetlen a modern orvoslásban, viszont a plazmaadás jelentőségét kevesen ismerik.