Lyukat ütött a Nemzetközi Űrállomáson egy 28 ezer km/h-val száguldó űrszemét

Fehér Buda 2021-06-03 10:16:00
Szerencsére olyan helyen találta el a szerkezetet, hogy az ütközés nem veszélyeztette a legénységet.

Eltaláta a Nemzetközi Űrállomás egy robotkarját egy darabka űrszemét. A kanadai űrügynökség szerint a szemétdarab több mint 28 ezer km/h-val száguldott az űrben, amikor összetalálkozott a szerkezettel. Az ütközés ereje elég volt ahhoz, hogy a szemétdarab lyukat üssön a robotkarban.

Azt nem tudni pontosan, hogy az ütközés mikor történt, mivel a legénység csak később, május 12-én észlelte a 6 milliméter vastag lyukat. A baleset viszont elég volt ahhoz, hogy a szakértők újból tárgyalni kezdjék az űrszemét ügyét, ami egyre többször okoz problémát az űrügynökségek számára.

A nagyobb szemétdarabokat ugyan az ügynökségek követni tudják, így el is tudják kerülni az ütközéseket, de az olyan kis darabkák, mint amelyekkel a Nemzetközi Űrállomás is összetalálkozott, túlságosan aprók ahhoz, hogy feltérképezzék őket.

Fotó: CSA

A kanadai Canadarm2 ugyan megsérült, de egyelőre még működöképes. A legénység így tovább használja majd a robotkart, legközelebb éppen egy meghibásodott kapcsolót cserélnek majd ki vele. A kanadai űrügynökség több diagnosztikát is futtatott az eszközön, amelyek mind azt igazolták, hogy a kar továbbra is üzemképes.

A Föld körül jelenleg legalább 6 ezer tonna űrszemét kering, egyelőre a szakértőknek nincs lehetősége arra, hogy megtisztítsák a bolygónk közvetlen környezetét, habár már több ötlet is született a nagy szemétszedésre. A szemétdarabok közül az űrügynökségek csak azokat tudják figyelemmel követni, amelyek nagyobbak mint egy baseball-labda, ennek ellenére a kisebb darabok, akár még egy száradt festékdarabka is képes a pusztításra.

 

 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.