Alig félmilliárd forintért készül elkótyavetyélni az állam a Szombathelytől és Vas megyétől elvett üdülőt

Bazsó Bálint 2021-05-11 16:22:00
Mármint a családbarát kormány.

Hétfőn került fel az Elektronikus Aukciós Rendszerbe a balatonberényi gyermeküdülőről szóló licitálás: Az adatok szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. mindössze 527 millió forintért hirdette meg az egykor a szombathelyi és Vas megyei gyerekek üdültetését szolgáló ingatlanegyüttest.

Az ingatlan eladásáról már jó ideje hallani lehetett, ahogyan arról is, hogy kormányközeli vállalkozók nézték ki maguknak az ingatlant, hasonlóan a Balaton többi pontjához.

A jó előre lezsírozott üzlet tényét támasztja alá, hogy a hétfőn megjelent árverési felhívás szerint az árverési biztosítékot - mintegy 194 millió forintot - már szerda délutánig át kell utalni MNV Zrt. számlájára (vagyis egy eleve szűk kör számára hirdették meg a licitálást, hiszen nem mindenki tud hirtelen leakasztani, vagy épp megmozdítani egy ekkora összeget).

Tavaly februárban adtunk hírt először arról, hogy a Vas megyei önkormányzattól 2012-ben elvett gyermeküdülőtől szabadulna az állam.

Nemény levélben kéri a Vagyonkezelőt, hogy ismét a szombathelyi gyerekek használhassák a balatonberényi gyermeküdülőt

A balatonberényi gyermeküdülő a Vas megyei önkormányzaté volt, egészen annak államosításáig, vagyis 2012-ig. Egy 2017-es cikkében a Népszava írt arról, hogy eladnák, de nem hirdetik a berényi üdülőt. A tavaly decemberi közgyűlésen Czeglédy Csaba (Független) önkormányzati képviselő vetette fel, hogy a városvezetés tegyen lépéseket annak érdekében, hogy az üdülő visszakerülhessen a vasi, a szombathelyi gyerekekhez.

2019 végén Czeglédy Csaba független önkormányzati képviselő vetette fel, hogy a városvezetés tegyen lépéseket annak érdekében, hogy az üdülő visszakerülhessen a vasi és a szombathelyi gyerekekhez, ezt a közgyűlés el is fogadta. Nem sokkal később Nemény András (Éljen Szombathely) polgármester küldött levelet a Vagyonkezelőnek, amelyben arról kér tájékoztatást, hogy miként lehetne a gyermeküdülő korábbi funkcióját visszaállítani, hogy a szombathelyi gyerekek ismét használatba vehessék az épületet.

Most úgy néz ki, hogy megjött a családbarát kormány válasza.

„Nem elég, hogy az állam elvetette Vas megyétől és Szombathelytől a balatonberényi gyermeküdülőt, most már privatizálni is akarják. Tegnap délután hirdette meg a Nemzeti Vagyonkezelő a volt gyermeküdülőnk eladását. A kikiáltási ár 527 760 000 forint. Nagy összegben fogadnék, hogy ez a Balaton-parton lévő telek és épület a tudjukkik tulajdonába fog kerülni"

– írta Czeglédy egy Facebook-bejegyzésben.

Ugyanakkor Szombathely még megakadályozhatja az ingatlan magánkézbe játszását, akkor ha maga is jelentkezik a licitálásra. Czeglédy kezdeményezte is az ötletet a városvezetésnél, és azt javasolta, hogy a város vegye meg az ingatlant. 

„Két napot adtak arra, hogy valaki részt vehessen a liciten, az egész eljárásra pedig összesen egy hetet szántak. Így lopják el hatalmasok a közvagyont. A szemünk láttára. Hende Csaba pedig lapít"

– zárta sorait a képviselő.

Szólj hozzá!

Az EU-abroncscímke megfejtése: mit árulnak el a betűk és a piktogramok?

Minden új gumiabroncson ott van egy színes címke, amely a hűtőszekrények energiacímkéjére emlékeztet — és a legtöbb vásárló át is siklik rajta.

Ruszin-Szendi Romulusz: két katona vesztette életét a napokban szolgálatteljesítés közben

Egy 20 éves katona önkezével vetett véget életének, egy 41 éves honvéd pedig kiképzés közben lett rosszul. Mindkét haláleset körülményeit vizsgálják.

Magánaudiencián fogadta Magyar Pétert XIV. Leó pápa a Vatikánban

A miniszterelnök vatikáni látogatása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában kezdődött, majd az Apostoli Palotában találkozott a katolikus egyházfővel.

Pályázat: új vezérigazgatót keresnek a GYŐR-SZOL Zrt. élére

Október közepéig várják a pályázatokat, a megbízás öt évre szól.

Már nem Zsebe Ferenc a körmendi kosárlabdacsapat ügyvezetője

A tulajdonosi alapítvány kuratóriuma hívta vissza tisztségéből. 

A fedőmatracok valódi szerepe

Az alvás kérdéskörében gyakran merül fel a kérdés, hogy valóban szükség van-e fedőmatracra.

Ursula von der Leyen: 4 milliárd 200 millió eurónyi uniós forrást szabadíthat fel Magyarországnak az Európai Bizottság 

A brüsszeli testület szerint Magyarország megfelelően kezelte a korábban kifogásolt jogállamisági problémákat. És egyelőre az ukrán frontra sem kellett katonát küldenünk cserébe.

Win–win: kilenc, a csődbe ment Győr+ számára korábban fenntartott parkolóhelyet adtak vissza a helyieknek

A megszűnt városi médiacég szellem–székháza előtt és mögött is felszabadították a kizárólagos használatú helyeket.

Milyen lehetne Győr másképp? - vizuális ötletpályázaton álmodhatjuk újra a várost

Visszatérhetnek eltűnt épületek, ismert terek kaphatnak új funkciót, de akár egy zöldebb, egészen más Győr is megszülethet a pályázók képein. Szeptember 30-ig várja az ötleteket a Terasz Csoport.

Pintér Bence: Győr a munkások oldalán áll – a polgármester az Audi Hungária Független Szakszervezet 30. évfordulóján beszélt a munkavállalói jogok megerősítéséről

Szerinte a túlóratörvény módosítására, a munkásszegénység elleni fellépésre és valódi országos érdekegyeztetésre is szükség van.

Elhunyt Konkoly Tamás, a Győri Útkezelő mérnöke, egykori NB I-es kézilabdázó

Ötvenedik életévében, hosszan tartó, súlyos betegség után ment el végleg. Konkoly Tamás két évtizeden át dolgozott a győri Útkezelő Szervezetnél, sportolóként pedig a Győri ETO KC irányítója és a 2001-ben egyetemi világbajnoki címet szerző magyar válogatott tagja is volt.

Több mint 2 és fél éve nyomozza a rendőrség a csepregi önkormányzatnál felmerült sikkasztási ügyet

A gyanú szerint önkormányzati épületekből kibontott nyílászárókat építettek be magántulajdonba, valamint olyannak is szállítottak tűzifát, aki erre nem volt jogosult.

Vázolta a celldömölki kórház további sorsát a TISZA-kormány

A cél, hogy minden magyar állampolgár bárhol az országban megfelelő, biztonságos és magas színvonalú ellátáshoz jusson.

Ünnepi kalandok a gyerekeknek: új epizódokkal készülnek a népszerű sorozatok

Az ünnepi időszak közeledtével a gyerekek izgatottan várják, hogy új részeket láthassanak kedvenc műsoraikból.

Végre: alaptörvény-ellenes a szolidaritási hozzájárulás több szabálya – Győr 13 milliárd 100 millió forint miatt fordult az Alkotmánybírósághoz

Pintér Bence a kezdetektől azt mondja, hogy a városra kirótt összeg és annak beszedési módja elfogadhatatlan, júliusban pedig a győri közgyűlés egyhangú támogatásával alkotmányjogi panaszt is benyújtottak.

Kokóst csíptek el a rendőrök Szentgotthárdon

A férfi Ausztriában vette a drogot.

Felújítási praktikák bérbeadás előtt: mit javasolt felújítani?

Amikor egy ingatlant kiadásra szánsz, fontos olyan fejlesztéseket végrehajtani, amik nemcsak javítják a látványt, de a bérlői igényeket is kielégítik.