Éljen Szombathely: A kormány minden lehetséges módon megnyomorította Szombathelyt

Nagy Donát 2021-05-07 14:20:52
A várost vezető frakció szerint szégyen, ahogy a Fidesz elbánik az itt lakókkal.

Ahogy azt tegnap elsőként megírtuk, a kormány nem fogja visszaadni Szombathelynek azt a 2 milliárd 800 millió forintot, amit a "járvány elleni védekezés költségei" megjegyzéssel vont el a helyi önkormányzattól. Sőt, ennek az összegnek egy töredékét sem, ugyanis 0 forint lesz a város kompenzációja.

A kormányzati támogatás elmaradása azt jelenti, hogy idén nem lesz Savaria Karnevál sem

Ahogy arról az Ugytudjuk.hu elsőként beszámolt, aztán az összes helyi portál is megírta, Szombathely kimaradt abból a kormányzati kompenzációból, ami a 25 ezer főnél nagyobb településeket érintette, és amivel a központi költségvetés terhére tömtek ki több nagyvárost is. A kormány tavaly hozott intézkedése után elvonták az önkormányzatoktól a gépjárműadót, valamint felére csökkentették az helyi kasszába befolyó iparűzési adót.

Így várhatóan sem a civil egyesületek nem fognak pénzt kapni, és se Savaria Karnevál, se karácsonyi vásár nem lesz, de még rengeteg terület marad támogatás nélkül. Nemény András (Éljen Szombathely) polgármester szerint a város azonban működőképes tud maradni.

Hende Csaba (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője egyelőre nem reagált a történtekre.

A tegnapi hírek kapcsán most az Éljen Szombathely frakció közleményét tesszük közzé, változtatás nélkül:

Megpróbáltuk, nem sikerült.

Pedig nem lehetett azzal vádolni minket, hogy nem tettünk meg mindent Szombathely anyagi helyzetének a javításáért. Mindenkivel leültünk tárgyalni, mindenkivel egyeztettünk, aki csak fogadott minket vagy hívott minket. Nem voltunk tekintettel politikai árkokra, világnézeti különbségekre, tettük, amit tudtunk, mert biztosak voltunk benne, hogy erőfeszítéseink, amelyeket Szombathely érdekében teszünk, kifizetődőek lesznek. Nem ez történt.

Miután a kormány minden lehetséges módon megnyomorította Szombathely önkormányzatát, hónapokon keresztül húzkodták a mézesmadzagot, hogy legalább a fejlesztéseinket megtámogatják, ha már a mindennapi működésünket nagy ívben… elkerülték. Hazudtak. Sem a piachoz, sem a zanati kerékpárúthoz, sem bölcsődeépítésünkhöz nem adtak egy fillért sem. Tették mindezt azután, hogy kivettek a zsebünkből milliárdokat, a fizetős parkolás megszüntetésével, az iparűzési adó megfelezésével és a gépjárműadó elvonásával, miközben közismert, hogy ezek nélkül az aljas lépések nélkül is rosszabb helyzetben lennénk a járvány miatt. Nem segítettek, nem adtak vissza a magyarok közös pénzéből Szombathelynek. Mert a kormánynak nincs saját pénze, csak sajnos ők döntötték el, hogy decemberben minden fideszes város kapott 1,38 milliárd forintot, most pedig volt aki e mellé, volt aki most először, de kapott a közös bevételből. Szombathely nem.

Ez tragédia, szégyen és szomorúság. Tragédia nekünk, akiknek ebben a helyzetben is vezetni kell a várost, mert nem arra szerződtünk a szombathelyiekkel, hogy folyamatosan válságmenedzselést végezzünk. Szégyen azoknak, akiknek az elvtársai ilyen döntést hoztak Szombathelyről, tehát szégyene Hende Csabának, szégyene Illés Károlynak és az összes párttársuknak. Szomorúság a szombathelyieknek, mert egy ország kormánya vette semmibe a szándékainkat, terveinket, reményeinket. De ezeket, különösen a reményt nem adjuk fel.

Tovább és még eltökéltebben dolgozunk városunkért. Megteszünk mindent, hogy a minket ellehetetlenítő szándék ne érjen célt. Mindent elkövetünk, hogy azok a vívmányaink, amelyektől Szombathely a legboldogabb város, azokat megtartsuk, számukat növeljük, színvonalukat emeljük. Akik pedig Szombathely ellen akarnak dolgozni, meg fogják tapasztalni, hogy érdemesebb lett volna segíteni.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.