Nemény: Ez a kormány elengedte Szombathely kezét, bízom benne, hogy jövőre egy másik kormánnyal együtt fogunk tudni dolgozni

Farkas Bazsi 2021-05-07 12:30:00
Az alapfeladatokat ellátják, a városi cégek még szorosabb működésre állnak át, a rendezvényterem tervezését leállítják.

A tegnap megjelent kormányzati kompenzációra, pontosabban Szombathely esetében nem kompenzációra reagált ma egy Facebook-live bejelentkezésben Nemény András (Éljen Szombathely!) szombathelyi polgármester.

Nemény elmondta, hogy Szombathely nem kapott kompenzációt sem a működésre, sem a fejlesztésre. Erre a pénzre azonban szüksége lenne a városnak, hiszen az elmúlt másfél évben a koronavírus miatti kiesések, és az iparűzési adó csökkentés miatt 2 milliárd 800 millió forintnyi mínusz keletkezett.

Ehhez még az is hozzájött, hogy a város továbbra is fizetni kényszerül a 2 milliárd 200 millió forintos szolidaritási adót. 

Hiába ígérte azt a kormány, hogy a várost megfelelő mértékben kompenzálja, láthatóan nem történt semmi - mondta Nemény. 

A polgármester azt az ígéretet tette, hogy így is meg fogják tudni oldani az alapfeladatokat, és a város még így is jobban fog működni, mint 2019 előtt. 

Lesznek olyan változások, amik érinteni fogják a szombathelyieket, például a buszközlekedés menetrend racionálása, ám ezt a döntést a városlakóknak egyeztetve fogjuk meghozni - mondta a polgármester.

Az önkormányzati cégek működését még szorosabbra fogják húzni, a cégvezetők ezután napi szinten kell, hogy egyeztessenek Horváth Attila (Éljen Szombathely) alpolgármesterrel. 

Nemény azt is elmondta, hogy felhívta a SZOVÁ-t és a Tófürdő területére tervezett rendezvényterem előkészítését leállíttatta. 

Szombathelyen prioritások a rendezvények, ám a Karnevál megtartása is kétségessé vált, a korábbi formában egészen biztosan nem lehet megtartani a történelmi játékokat - tette hozzá a városvezető.

A szociális és egészségügyi területet érintve tartják magukat ahhoz az ígérethez, hogy visszakerül erre a sorra az 50 millió forint.  

A civil szervezetek nem fognak hátrányt szenvedni, kiírják a civil alapot.

Útfelújításokra alig marad pénz, nem lesz annyi, mint amennyit korábban szerettek volna erre költeni. 

A Szombathely 2030 programon továbbra is dolgoznak.

Ez a kormány láthatóan elengedte Szombathely kezét, egy év múlva egy másik kormánnyal együtt fogunk tudni dolgozni, addig pedig a szombathelyiekkel együttműködve meg fogjuk taratni a várost - zárt ezzel Nemény. 

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.