Vád alatt a győri gyerekkukkoló

Papp László Tamás 2021-04-28 09:52:00
A letartóztatásban lévő férfi a győri szabadstrandon rejtett kamerával készített felvételeket a vetkőző gyerekekről.

A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a 38 éves férfi 2019 nyarán interneten keresztül vásárolt egy integrált kamerával ellátott baseball sapkát, azért, hogy azzal titokban felvételeket készítsen.

A vádlott ezután 2019 nyara és 2020 júliusa között a sapkába rejtett kamerával a győri strandon az öltöző kabinban átöltöző gyerekekről készített felvételeket. Módszere az volt, hogy a szomszéd kabinból, vagy földre dobott sapkával rögzítette a felvételeket – írja a vádhatóság közleménye.

Emlékérmet kapott a férfi, aki elkapta a győri kukkolót

Személyesen adott át egy emkékérmet szerda délelőtt Dézsi Csaba András, Győr polgármestere Kovács Albertnek, a férfinak, aki leleplezte a győri kukkolót. Még a hétvégén írtunk arról, hogy a rendőrség elfogott egy férfit, aki kislányokról készített fényképeket az egyik győri szabadstrandon.

2020 júliusában is a földre dobott sapkával akart felvételt készíteni a kabinban öltöző 9 és 10 éves kislányokról, mikor a gyerekekre felügyelő táboroztató felnőtt és ismerőse ezt észrevették és a férfit feltartóztatták.

A terheltnél összesen 63 db saját készítésű, az öltöző kabinokban készült felvételt, valamint 91 db egyéb gyermekpornográf tartalmú felvételt találtak a nyomozás során.

Gyanús volt, hogy váltásruha nélkül téblábol a kislányokkal teli öltöző mögött egy győri férfi

Meghosszabbították a letartóztatását annak a férfinak, aki sapkájába rejtett kamerával filmezte a táborozó kislányokat a győri „Holtág" öltözőfülkéjénél - írja a Blikk. A perverz kukkolót a táboroztató tanár, Kovács Albert buktatta le. A lapnak adott nyilatkozat szerint a tanár észrevette, hogy az alak a fülke mögött ólálkodik, miközben a 9-10 éves lányok kettesével indulnak öltözni.

A letartóztatásban lévő férfit az ügyészség két rendbeli gyermekpornográfia bűntettével vádolja. Vele szemben – a halmazati szabályokra figyelemmel – hét és fél évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.

A nyomozás során a Győri Rendőrkapitányság rendőrei jártak el, az érdemi döntést pedig várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni – zárul a közlemény.

Címlapképünk illusztráció

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.