Gyanús volt, hogy váltásruha nélkül téblábol a kislányokkal teli öltöző mögött egy győri férfi

Nagy Donát 2021-04-12 10:43:00
Így bukott le az a kukkoló, aki táborozó kislányokról készített felvételt egy sapkába épített kamerával.

Meghosszabbították a letartóztatását annak a férfinak, aki sapkájába rejtett kamerával filmezte a táborozó kislányokat a győri „Holtág” öltözőfülkéjénél - írja a Blikk. A perverz kukkolót a táboroztató tanár, Kovács Albert buktatta le.

A lapnak adott nyilatkozat szerint a tanár észrevette, hogy az alak a fülke mögött ólálkodik, miközben a 9-10 éves lányok kettesével indulnak öltözni. A férfi egy sapkát rakott a földre, majd még egyszer lehajolt hozzá, és igazított rajta.

Dézsi Csaba András, győri polgármester és Kovács Albert

Fotó: Dézsi Csaba András Facebook

Nyilván nem jó szögben állt a kamera. Utána sem távolodott messze a fülkétől

- meséli a tanár, aki miután odalépett a férfihoz, az felkapta a sapkát.

A kukkoló azt állította, csak várja, hogy kiürüljön az öltöző és ő is átöltözhessen. Csakhogy nem volt nála semmilyen csereruha.

Amikor a tanár megkérte, hogy adja oda a sapkát, a férfi ellenkezni kezdett.

A tanár kikapta a kezéből a fejfedőt, és kiderült, hogy abban lapult egy kamera.

Kovács Albert rendőrt hívott, a kukkolót őrizetbe vették és nem sokkal később le is tartóztatták.

A lap szerint a rendőrök 164 gyermekpornográf felvételt találtak a laptopján, néhányat SD-kártyán is. Több mint 100 képet máshonnan töltött le, 57-et viszont maga készített. A felvételeken 9-10 éves, sőt még 5-6 éves kislányok is szerepeltek.

Mivel a felvételeket saját maga gyönyörűségére gyártotta, és nem üzletelt velük, csupán 1-től 5 évig büntethető.

Címlapfotónk illusztráció.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.