Gulyás: Májusban elérhetjük a hatmillió beoltottat

Székely Zoárd 2021-04-15 11:13:00
Minden készen áll a teraszok, óvodák és iskolák nyitására.

„Mivel a Janssen vakcinája nem érkezik, félmillióval kevesebb vakcinával kell számolnunk, ezt a kormány máshonnan próbálja pótolni"

– közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.

Elmondása szerint 4,3 millió ember regisztrált az oltásra, rajtuk kívül beoltották már a katonákat, egészségügyiseket, idősotthonok lakóit és dolgozóit, így összesen 4,5 millióan vannak, akik oltást kaptak vagy jelentkeztek rá.

A kormány célja, hogy a lehető legtöbben oltassuk be magunkat, a társadalmi immunitást 6 millió embernél érhetjük el.

„Ha sikerül a kieső Janssen-vakcinákat pótolni, akkor mindenkit be tudunk oltani májusban"

– hangsúlyozta Gulyás.

Vakcinakeringő: az EU a Pfizer és a Moderna oltóanyaga mellett tette le a voksát, nem is rendel több AstraZenecát és Johnson&Johnsont

A legjobb oltás az, amit már beadtak, tartja a mondás. A jövőben viszont az mRNS-alapú oltóanyagok beszerzésére összpontosítanak. Az Európai Bizottság úgy döntött, nem újítja meg a koronavírus elleni vakcinák beszerzéséről szóló szerződést az AstraZenecával és a Johnson & Johnsonnal sem - szemlézi a Reuters cikkét a HVG.

A statisztikák szerint a beoltottak csupán 1 százaléka betegszik meg, ezért kampányt indít a kormány: az oltást támogató plakátokon „az oltás életet ment" üzenet lesz látható.

Ma megjelenik az a szabályozás, ami eltörli a teraszok használati díját, a 3,5 millió beoltott elérése után nyithatnak a teraszok várhatóan a jövő hét közepén.  A bértámogatást májusban is igényelhetik az éttermek.

Maruzsa Zoltán államtitkár később részletes tájékoztatást ad az oktatásról és az iskolák nyitásáról, de Gulyás annyit elárult, hogy az intézményvezetők engedélyezhetnek távollétet. A miniszter szerint az alsó tagozatnak az az előnye, hogy kevesebb a tanár, így a tanár-diák kapcsolat nem olyan intenzív, így ez is csökkenti a kockázatokat.

„Ha a jövő hét közepén elérjük a 3,5 millió beoltottat, akkor fog dönteni arról a kormány, hogy később 4-4,5-5 millió beoltott esetében milyen enyhítéseket hozzunk"

– emelte ki a miniszter.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Újságírói kérdésre kitért a kínai Fudan Egyetem ügyére is:

„A főpolgármester úr hosszabb ideje úgy viselkedik, hogy a városvezetést csak ugródeszkának tekinti, és el is döntötte ő vagy Gyurcsány Ferenc, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje lesz"

A miniszter szerint a kormány tartja magát a fővárossal kötött megállapodáshoz, a Diákváros meg fog épülni, ezzel pedig összhangban van, hogy „egy világ élvonalába tartozó egyetem” is kampuszt nyit. Karácsonynak pedig azt üzente, hogy

„ameddig egy tömeggyilkos párt jogutódjának a miniszterelnök-jelöltje, ne hivatkozzon a kínai kommunizmusra a Fudannal kapcsolatban."

A kormány is elrendelt egy vizsgálatot a Janssen-vakcinákkal kapcsolatban, az eddig beérkezett 28 ezer vakcinát magyar szakemberek fogják vizsgálni. Ha ezek az oltások biztonságosak, akkor fel fogják használni, be fogják adni a jelentkezőknek.

„Egészen biztos, hogy nyárra változtatni fognák a karanténszabályokon"

– hangsúlyozta Gulyás, hozzátéve, hogy aki megkapta az oltást, annak nem kell karanténba vonulnia, még a külföldi nyaralásról hazatérőknek sem.

A Telex kérdését is felolvasták a kormányinfón, amely úgy szólt, hogy a kormány álláspontja szerint kell-e válaszolni a sajtó kérdéseire akkor is, ha azok „provokatív feltételezéseket megfogalmazva” érkeznek.

„Igyekszünk válaszolni a provokatív kérdésekre is, bár az papíron jóval kevésbé izgalmas, mint amikor élőben történik, reméljük erre is mihamarabb sor kerül"

– felelte a miniszter.

Kormányzással provokált a miniszterelnök!

ezzel a címmel közöltek egy hírt szerda este a magyar közmédia fellegvárában, az M1 esti híradójában. A három és fél perces videót arról forgatták, hogy az osztrák Profil nevű lap újságírója levelet írt a Fidesz EP-delegációjának, amelyben kérdéseket tett fel Orbán Viktor, Mateusz Morawiecki és Matteo Salvini múlt heti találkozójával kapcsolatban.

Gulyás azt is elárulta, hogy jelenleg 1523 ember fekszik az intenzíven.

 

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Szólj hozzá!

A regeneráció fontossága a sportban: mi lesz a siker titka?

A sportolókat gyakran az állóképesség és a szenvedélyük hajtja.

Közös kiáltványt adtak ki magyar polgármesterek

Nemény András, Szombathely első embere is az aláírók között van.

Meghalt Chuck Norris

Az akciósztár 86 éves volt.

E-mailben hívott meg Rákay Philip - hétfőn Budapesten gyűlnek össze a patrióták

Nagygyűlést és egész napos programsorozatot hirdettek a Millenáris Parkba, Orbán Viktor és európai szövetségesei is felszólalnak.

Ma végre beköszönt a csillagászati tavasz

Délután háromnegyed négykor köszönt be a nap-éj egyenlőség.

Íme a legjobb győri programok az előttünk álló hétvégére

Tavaszköszöntő, darts bajnokság, jóga szeánsz, rengeteg koncert és még számolatlan kiváló program vár mindenkit. 

A Republikon Intézet szerint a közmédia finoman szólva sem felel meg a kiegyensúlyozottság követelményeinek

Több mint 300 híradót elemeztek, és súlyos aránytalanságokat találtak az M1 műsoraiban.

Narancsos édes nedű, és visszafogott IPA a Dreher legújabb alkotása

Leteszteltük az egyik legnagyobb magyarországi nagyüzemi sörfőzde két új termékét. 

Kósa Roland: elkészültek a Napóleon-ház felújítási tervei Győrben

A kivitelezésre készen áll a város, de a teljes megújuláshoz még forrást kell találni.

A DK kecskeméti jelöltje visszalépett, erre a párt kizárta őt a soraiból

A Demokratikus Koalíció tiszás háttér zsarolásról beszél, szerintük Kopping Rita a pénzt és a pozíciót választotta a képviselőjelöltség helyett.

Ittasan állt az elektromos rollerre egy szombathelyi férfi

Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége és garázdaság vétsége miatt emeltek vádat vele szemben.

20 millió forintos pályázatot hirdet Győr a művészeti csoportoknak

Április 20-ig jelentkezhetnek az alkotóközösségek támogatásért.

Az ételcsomagolás szerepe a vendéglátásban

Gondoltál már arra, mennyire fontos a csomagolás minősége, amikor egy éttermet választasz? Lehet, hogy eddig nem tűnt fel, de egy jól megválasztott csomagolóanyag nagyban befolyásolhatja egy vendéglátóhely megítélését.

Kiváló programokat ajánlunk erre a hétvégére is a győri régióban

Lesz kutyasuli, Jóbarátok kvíz bajnokság, egy csomó koncert, és rengeteg minden más. 

Magyar Péter szerint Orbán Viktor belesodorhatja hazánkat az iráni háborúba

A Kormányinfón elhangzó Gulyás Gergely válaszból vonta le a következtetést.

434 millió forintos kiadással tervezi a Haladás a 2026/2027-es bajnoki szezonját

A következő idényben a bajnokság megnyerése, és az NB II-be való feljutás a cél.

Március 27-én nyit Szombathelyen a húsvéti vásár

Lesz kalandpark is, amit a a tavaszi szünet végéig látogathatnak majd a gyerekek.

Elkészült a szombathelyi vasútállomásépület felújítása

A felújítási-karbantartási munkákkal tizenkét hónap alatt végeztek. 250 millió forintot költöttek el.

Kölcsönadott szerszámok miatt önbíráskodott egy ivánci férfi

Csontozókéssel próbálta meg visszaszerezni a holmiját.