Vakcinakeringő: az EU a Pfizer és a Moderna oltóanyaga mellett tette le a voksát, nem is rendel több AstraZenecát és Johnson&Johnsont

Nagy Donát 2021-04-14 11:43:00
A legjobb oltás az, amit már beadtak, tartja a mondás. A jövőben viszont az mRNS-alapú oltóanyagok beszerzésére összpontosítanak.

Az Európai Bizottság úgy döntött, nem újítja meg a koronavírus elleni vakcinák beszerzéséről szóló szerződést az AstraZenecával és a Johnson & Johnsonnal sem - szemlézi a Reuters cikkét a HVG.

Klenovicsné Gelencsér Ilona (b) ápolónő Pfizer-BioNtech vakcinából készült koronavírus elleni védőoltást ad be egy egészségügyi dolgozónak a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórházban 2021. január 10-én.

Fotó: MTI / Varga György

Ebben az áll, hogy a La Stampa olasz napilapnak az olasz egészségügyi minisztériumból származó információja szerint az EB erről „számos uniós tagállam vezetőjével egyetértésben” határozott.

A jövőben ugyanis az úgynevezett mRNS-alapú oltóanyagok beszerzésére összpontosítanak majd, amilyen például a Pfizer-BioNTech, illetve a Moderna vakcinája.

Az EB számára egyébként teljesen váratlan volt, hogy a Johnson & Johnson elhalasztja vakcinája európai szállítását, miután az amerikai gyógyszerfelügyeleti hatóság (FDA) ajánlást adott ki az oltóanyag használatának függesztéséről vérrögképződés gyanúja miatt. A Johnson & Johnson leányvállalata, a Janssen szerint ugyanakkor nem bizonyított, hogy összefüggés lenne a Johnson & Johnson koronavírus elleni vakcinája és a nagyon ritka vérrögképződéses esetek között. Ebből a vakcinából amúgy éppen kedden érkezett 28 800 darab Magyarországra.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.