Koronavírus: Magyarországon haltak meg a legtöbben egy hét alatt

Székely Zoárd 2021-04-14 12:08:59
Nem éppen hatékony a járványkezelés.

Az elmúlt hét nap alatt lakosságarányosan Magyarországon haltak meg legtöbben a koronavírus miatt – derül ki a hivatalos statisztikákból.

A szomorú adatok azonban nem csak erre az időszakra vonatkoznak, ugyanis ha a járvány kezdete óta számolunk,

akkor világszinten a második helyen állunk a COVID-19 okozta halálozás szempontjából.

Egyedül Csehországban rosszabb a helyzet: lakosságarányosan ott veszítik legtöbben életüket a járvány miatt.

Ha a járvány kezdete óta számolunk, a statisztika alapján

minden egymilliomodik emberre 2454 halott jut,

a cseheknél pedig ez a szám 2627.

Dr. Takács Péter, az Országos Kórházi Főigazgatóság volt főigazgató-helyettese hétfőn nyilatkozott a Hír TV-nek, aki elárulta, hogy a legnehezebb időszakban 1500 körül volt a lélegeztetőgépen ápoltak száma, és 3000 az az ágyszám, amit biztonsággal tudnak üzemeltetni és szakembergárdával ellátni.

Emellett hozzátette, hogy a halálozási arány négyszer több, mint egy normál intenzív osztály esetében, valamint

a covid-osztályokon az intubált, lélegeztetett betegek 80%-ának az életét nem tudják megmenteni az orvosok.

A súlyos állapotokról nemrég a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei elnöke is beszámolt, miszerint egyes helyeken a lélegeztetőgéppel kezelt betegek 95 százaléka is belehal a koronavírus-fertőzés szövődményeibe.

Hazánkban egyes helyeken a lélegeztetőgépen lévők 95 százaléka is belehal a koronavírus szövődményeibe

Egyes helyeken a lélegeztetőgéppel kezelt betegek 95 százaléka is belehal a koronavírus-fertőzés szövődményeibe - egyebek között ez derül ki abból az RTL Híradó birtokába jutott levélből, amelyet a Magyar Orvosi Kamara írt hétfőn Pintér Sándor belügyminiszternek. A szervezet Győr-Moson-Sopron megyei elnöke szerint már tavaly novemberben kaptak olyan információkat a kórházakból, hogy Magyarországon az intenzív osztályokon jóval magasabb a halálozás, mint a nyugat-európai országokban.

 

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.