Rien Andor a hatvanas években koptatta a körmendi gimnázium padjait. Kollégista volt, így minden nap jó kilométert kellett gyalogolnia a kolesztől a Thököly utca végén lévő gimibe. Volt ideje szemügyre venni a házakat és hallani, amint mindig kiszűrődött valamiféle munkazaj a nagy udvarokból.
Ebben az utcában több bolgárkertész is lakott. A nagybani termelést a Rába partján folytatták, mivel sok vízre volt szükségük és folyamatosan. De házaik udvarában sem maradtak tétlenek, kihasználtak minden négyzetmétert.
Máig őrzöm a kertészek emlékét
- mondja a nyugdíjas mérnök.
Az utca elején sorakoztak a házaik, jómódról árulkodtak.
Körmend a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben kezdte levetni poros mezővárosi (hivatalosan nagyközség volt) jellegét és ebben sokat segítettek a betelepülők. Az állami boltokban az egész országban alig volt árú, de nem itt: a tavaszi-nyári szezonban nem volt gond jó minőségű és addig alig ismert zöldségfélékhez jutni. Mindez fellendítette a helyi kereskedést.
Ha volt még idő az első csengetésig, belestem a kapukon. Az udvarok hátsó részén fura szerkezetek voltak, ezek révén öntözhettek, meg nagy üvegtáblák... Mivel volt sok víz és a város ezen része a fagyoktól védve volt - bőven termett paradicsom, paprika, saláta. De az igazi szenzáció a karfiol volt. Sokan eleinte meg sem merték enni
- nevet fel a férfi.
Egyszerűen jó volt sétálni a házaik előtt. Mert ott mindig friss, jó illatok fogadtak. Olyan érzésem volt, mint amikor kilépek a téli szürkeségből és tavaszi napfény fogad... Később össze ismerkedtem néhányukkal, rendszeresen vásároltam tőlük. Keszthelyi vagyok, de amikor eljött a szezon, vissza jártam Körmendre.
A városnak egyfajta aranyvalutája volt a bolgárkertészet. Ezt csak idővel ismerték fel. De már az is nagy szó volt, hogy nem bántak a bevándorlókkal „gyüttment" módra. Az évtizedek során a kertészek megbecsülést szereztek és körmendiekké váltak. Ma már alig akad leszármazott, kertészettel foglalkozó meg végképp nem.
5
De kik is voltak a bolgárkertészek? Hogyan kerültek az országba és annak legnyugatibb csücskébe?
A Magyarországon letelepedett bolgárok három nagy migrációs hullámban érkeztek, elsőként 1365–1426 között, majd 1688 után. A harmadik bevándorlási hullám 1860-tól a 20. század közepéig tartott, jellegében gazdasági migrációnak volt tekinthető.
Az országba javarészt bolgárkertészek és növény termesztők érkeztek, akik elsősorban gazdasági okok – a több százéves török uralom során kialakult föld nélküliség – miatt jelentek meg a történelmi Magyarország területén. 1865 és 1910 között összesen 62 településen regisztráltak bolgárkertészeket, Körmendet kisebb, de nagyon dolgos populáció találta meg.
A betelepülők honosították meg hazánkban az intenzív, öntözéses zöldségtermesztést. Ezek a kertészcsapatok (tajfák) kezdetben ingáztak Magyarország és Bulgária között. Márciustól novemberig bérelt földeken dolgoztak, majd télre visszatértek szülőhazájukba. A századelőt követően többen földet vásároltak, áttelepítették családjukat Magyarországra, és egyre ritkábban tértek vissza Bulgáriába.
A bolgárkertészek igazi értékét az adta az őslakosok számára, hogy modernizálták a meglévő, elavult paraszt kertészeteket. A melegágy a bolgárok példája nyomán terjedt el igazán. A melegágyakban előhajtatott magokról a parcellákban a magyar termelők zöldségei előtt már legalább egy hónappal megjelentek a bolgárkertészek terményei.
Ők honosították meg nálunk és a Monarchia területén a spárgatököt, a padlizsánt, a póréhagymát, a fekete babot, sőt salátát és uborkát is termesztettek. A 19. század végén már szinte minden magyar város környékén megtalálhatóak voltak a bolgárkertészek, számuk ekkortájt elérte a huszonötezret.
Körmendi szerepükről Komjáthy Kálmán helytörténész, lokálpatrióta visszaemlékezéséből alkothatunk képet. A ma már kordokumentumnak számító feljegyzést először lapunk közli a nyilvánossággal. A szerző nyaranta culágerként (segédmunkás) keresett némi diákpénzt, majd eljutott a kertészetekbe.
Bulgár gazdáink velünk dolgoztattak és ha kiszúrták a lustálkodókat, jött a szégyen, "neked jövő héten nincs munka" . Szerencsére én három nyáron dolgozhattam ezeknél a szorgalmas, kemény, de igazságos embereknél. Mive1 róluk eddig még nem történt megemlékezés, most ezt próbálom a magam egyszerűségével pótolni
- írja bevezetőjében.
Teszem ezt azért is, mert az Ő becsületes munkájuk idején nem volt szükség Pestre járni zöldségfélékért, mert Körmendet és vonzáskörzetét bőven ellátták, sőt még Szombathelyre, Kőszegre is került terményeikből. Ma már csak egy eredeti - bevándorolt- bulgárkertész él nálunk, Kirov Miklós bácsi, de ő is már közel 90 éves, igaz, szellemi frissességének teljes birtokában van.
Kirov bácsi 1939-ben került Magyarországra. Előtte négy elemi és négy polgári iskolát végzett hazájában. Újdonsült asszonyával Körmendre költözött. EIkerült kis időre Bécsújhelyre, sőt még a Szudéta-vidéket is megjárta. Állítása szerint ott nem ismerték a káposztát. Azt hitték, hogy fán terem... A Cser malomnál 5-6 alkalmazottal bérelt először 3 hold földet és nyári időben doIgoztatott.
Komjáthy Kálmán leírja, hogy egy idő után újabb három bolgár család telepedett le a városban. Az egyik a Dimov família volt, amelynek utódai még sokáig kertészkedtek.
A harmadik bulgár család Glacov Sándor és neje Ilonka néni volt. A TSZ szervezés nyomán a városba költöztek, megvásárolták egy kovácsmester házát a Thököly utcában, de itt már nem folytatták nagyban a kertészkedést. Munkájukhoz nagyon sok vízre volt szükség, ezt a Rába parton érték el. Saját kiemelő művet építettek, amit előbb ló, aztán benzinmotor hajtott.
A körmendi, kockaköves Thököly utca ma.A körmendi bolgárkertészekre ma már alig-alig emlékeznek a városban. Munkásságuknak nem állítottak emléket, de szerencsére ezt megtették másutt, például Budapesten.
Mindez nem homályosítja el ama tényt, hogy a 20. század elején-közepén fontos szerepük volt a vasi kiskertgazdaságok modernizálásban. Már azzal is, hogy versenyre kényszerítették a begyöpösödött kultúrájú parasztgazdaságokat. A bolgár-magyarok így lettek értékes és megbecsülendő honfitársaink.
