A győri olvasóközönség már hazánk 1944. március 19-i német megszállása előtt tudhatta, mi várhat rá, amennyiben a szövetségesek légiereje Magyarországot is bombázni kezdni. Sejthették azt is: nemcsak katonai, de civil áldozatok is lesznek szép számmal.
Ugyanis a náci Németország és az oldalán harcoló államok területének angolszász szövetségesek általi bombázásának módja - mint azt hétvégi cikkünkben is említettük - rendkívül sok jogos kritikát kapott. S nemcsak az „utólag okos” történészek, s a háborús sebeiket nyalogató vesztes országok részéről. Hanem már a háború alatt, a nyerésre álló leendő győztesek oldaláról is. 1944. február 10-én, a brit felsőházban Bell chichesteri püspök a Győri Nemzeti Hírlap másnapi tudósítása szerint a következőket mondta:
...bár az angol légierőt nem akarja bírálni, de meg kell állapítani, hogy a német városok ellen irányuló bombaháború megmérgezi Európa népeinek jövőjét. - Katonai célpontok bombázásánál talán nem lehet elkerülni - mondotta a püspök -, hogy polgári egyének is meghaljanak de Hamburg és Berlin bombázása, amely bevallottan e városok elpusztítására irányul, többé már nem igazolható háborús cselekmény.
Befejezésül a püspök kijelentette, hogy Róma bombázása a régi római kultúremlékek elpusztításával az összes katonai és politikai cselekményeket túlélő gyűlöletet váltana ki. A vita során a volt canterbury-i érsek kijelentette, hogy felfogása szerint a katonai célpontok bombázásánál elkerülhetetlen ugyan polgári egyének megölése és kulturális épületek elpusztítása, de Berlin, Hamburg és Frankfurt elpusztítása messze túlhaladja az, amit az angol kormány és a légierő parancsnoksága eddig irányadónak mondott” – fogalmazott a volt érsek.
9 Győr az 1944. április 13-i bombázás után.
A bekövetkező támadás igazolta Bell püspök szavait.
„Az áldozatok száma az anyakönyvvezető jelentése szerint 428 volt, de voltak olyan halottak is, akiknek csak egyes csonkjai (láb, fej, karrész, fél koponya) maradtak meg. Ezeket közös ládában temették el. Ugyancsak hiányoztak azoknak az adatai, akik teljesen porrá égtek, akiket nem tudtak kiásni a romok közül, vagy akiket a légnyomás a Dunába sodort. Az április 13-i légitámadás végleges embervesztesége 532, a sebesültek száma 1132 volt” – mondta Bana József, a győri levéltár igazgatója egy négy évvel ezelőtti cikkben a GyörPlusz-on.
„Április 13-án 11 óra 17 perckor szólaltak meg a riadót jelző szirénák. 11 óra 50 perckor ellenséges bombázógépek jelentek meg a város felett és három hullámban 12 óra 5 percig szórták a romboló és gyújtóbombákat a városra. A riadót 13 óra 20 perckor oldották fel” – tette hozzá Bana József.
Ezután „...a bombázás okozta pánik és félelem hatására ezrek hagyták el Győrt. 700 család más megyébe, míg 3084 család a megye területére költözött. Április 14-én a város határában Gönyűig, a budapesti és a szentiváni út mentén tömegesen több ezer ember táborozott a szabad ég alatt, és nem voltak hajlandók visszaköltözni a városba” – ismertette a történész.
Emellett: „Leégett a gyárvárosi és súlyosan megsérült a révfalui templom. A Vagongyár 80, a Szeszgyár Budai úti telepe 100, a Gázművek 90, a Vegyiművek 100, a Cardo Bútorgyár telepe 60 százalékos kárt szenvedett, és 90 százalékban megsemmisült a Villamos Művek kapcsolóállomása is. Az első számú célpontot, a Vagongyárat 113 millió pengő kár érte. A repülőtéren álló, hat Messerschmitt 109-es repülőt szétbombázták. A gyár területén 214 volt a halott, 158-an sebesültek meg és 40-en tűntek el” – fogalmazott Bana.
Fotó: gyor1944.hu
A támadás után a helyi sajtó részéről a Győri Nemzeti Hírlap című keresztény politikai napilap 1944. április 15-i száma ezt írta vezércikkében:
„A tüzek lassan kialusznak, a halottakat eltemetjük, de Győr lakosságának szívében igen sokáig benn marad a keserűség és a vád a lelketlen, kegyetlen angolszász vezetők iránt. Asszonyokat, gyermekeket ölnek ezek a bombák, miket Amerikából szállítanak át. Nagyon ostoba az angolszász hadvezetőség ha azt hiszi, hogy a terrorbombázással térdre kényszerít minket. Ez az angolszász düh, mely ellenünk is fordult, csak keményebbé edzi lelkünket és azt az elhatározásunkat, hogy bármi áldozatok árán is, de a győzelemig kell harcolnunk, mert nem lehet hogy a sok könny vér szenvedés ne a győzelmet hozza meg” – szólt a cikk.
A győzelemre akkor már a tengelyhatalmaknak esélye sem volt, tehát ezek a mondatok csupán a propagandalózung (mai kifejezéssel: a politikai bullshit) kategóriájába tartoztak. De az kétségtelen, hogy ezek a bombázások, illetve a néhány hónappal később Magyarország területére lépő szovjet csapatok által elkövetett atrocitások (nemi erőszak, fosztogatás, malenkij robot, vagy pont Győrben Apor Vilmos püspök meggyilkolása) miatt sokszor még azok sem felszabadítóként, felszabadulásként gondoltak a másik oldalra, illetve annak győzelmére, akik kifejezetten ellenszenvvel tekintettek a náci és nyilas rezsimre, vagy akár a Horthy-rendszerre. Véleménycikkünk a témában:
Fontos, hogy ne csak a neonácik emlékezzenek Győr 1944-es bombázására
Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi szerkesztőségünk álláspontját. Vitáznál velünk? Küldd el az írásod nekünk! Békésebb - kevésbé rendkívüli jogrendes - időkben e cikk műfaja tudósítás, esetleg riport lett volna. Miként a szóban forgó Légió Hungária nevű szervezet részvételével lezajlott tavaly szeptemberi győri rendezvényről való cikk, ahol neonáci együttesek léptek fel.
Ugyanakkor az is bizton elmondható: a Győr bombázásakor meghalt civilek valóban tekinthetőek a háború vétlen áldozatainak, de az akkori kormányt szolgáló államgépezet, hadsereg, csendőrség és sajtó semmiképp. Ekkora az ellenzéki politikusokat és újságírókat a Gestapo letartóztatta, s elkezdődött a zsidóság deportálással végződő teljes jogfosztása. Vagyis a bombázások elítélése csak azoknál mondható elvi alapúnak, akik a deportálások ellen is felléptek.
