Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi szerkesztőségünk álláspontját. Vitáznál velünk? Küldd el az írásod nekünk!
Békésebb - kevésbé rendkívüli jogrendes - időkben e cikk műfaja tudósítás, esetleg riport lett volna. Miként a szóban forgó Légió Hungária nevű szervezet részvételével lezajlott tavaly szeptemberi győri rendezvényről való cikk, ahol neonáci együttesek léptek fel.
Neonáci együttesek koncertjét hirdették meg egy győri szórakozóhelyre
„A szombati koncert helyszíne: DONGÓ Live Music Hall 9027 Győr, Puskás Tivadar utca 8." - közölte egy C18 nevű szervezet a Légió Hungária honlapján. „A C18 a Combat 18 rövidítése. A „combat" csatát jelent, a „18" az ábécé első és nyolcadik betűjét jelöli: „a" és „h", azaz Adolf Hitler.
A járvány miatt viszont ez is elmaradt, legalábbis a szervezet honlapján lévő közlemény erről tanúskodik. A Légió Hungária hívei Győr 1944. április 13-i bombázására kívántak volna emlékezni, ami a gyülekezés korlátozása miatt meghiúsult. Persze nem kell azért őket félteni: ha saját rendezvényt most nem is tarthatnak, mások önkifejezését azért a járvány alatt is szorgalmasan próbálják megzavarni, tönkretenni. Az ő művük volt a fővárosi Black Lives Matter-szobor ledöntése.
Mint riportunk is beszámolt róla: ledöntötte a Légió Hungária nevű fajvédő, neonáci szervezet három tagja a ferencvárosi szivárványszínű Black Lives Matter-szobrot a Ferenc téren.
„Tegnap a baloldali városvezetés felállította, mi pedig ma reggel korábbi ígéreteinkhez híven lebontottuk. Természetesen a rendőrség azonnal cselekedett, a szobrot ledöntő Incze Bélát, Mozgalmunk vezetőségi tagját előállították” – közölte a mozgalom.
„Ha én meleg vagyok és látni akarom ezt a szobrot, akkor kik ezek a nácik, hogy bedeszkázzák?"
Tavaly novemberben derült ki, hogy a Ferencvárosi Önkormányzat által kezdeményezett 'Public Art' című nyílt pályázatban szerepel egy Black Lives Matter nevű pályamű. Az alkotást Szalay Péter tervezte, amely egy térdelő, szivárványszínű Szabadság-szobrot, más néven Lady Liberty-t ábrázol, kezében egy Black Lives Matter felirattal. A IX.
A tavaly őszi győri koncert, illetve a idei pesti szobordöntés jól kifejezi, mit is gondolnak az ilyen és ehhez hasonló szervezetek a szabadságról. Egyfelől fenntartják, sőt követelik maguknak a jogot, hogy tömeggyilkos rezsimeket, diktátorokat következmény nélkül dicsőíthessenek. (A tavalyi koncerten fellépő együttesek dalainak címei sokatmondóak: Szálasi Ferenc, Sieg Heil!, Dalol a nyilas sereg. A koncertet Ian Stuart Donaldson emlékére tartották, aki a Blood and Honour mozgalom alapítója, a Skrewdriver nevű brit együttes frontembere volt.
„Életét a fehér faj védelmének és a nemzetiszocialista eszme terjesztésének szentelte” – írják róla.
Ugyanakkor, ha mások akarják hasonlóképpen kifejezni a nézeteiket, önazonosságukat, akkor - ha a Légió Hungárián múlik - hasonló sorsra jutnának, mint a BLM-szobor. A neonácik háborognak, hogy nem tagadhatják szabadon az általuk holokamunak nevezett holokausztot, nem viselhetik büszkén az önkényuralmi jelképként üldözött horogkeresztet. Viszont ha ők kerülnének hatalomra, nyilvánvalóan sokkal több dolgot tiltanának, üldöznének, mint amennyi jelenleg tiltva van.
Véleményszabadság tekintetében én a legliberálisabbak egyike vagyok: nem büntetném sem a holokauszt-tagadást (ahogy a Gulag-tagadást sem) sem a horogkereszt viselését (ahogy a vörös csillagét se) ugyanakkor, ha nem is értek egyet velük, megértem azokat, akik nem tudják jó szívvel engedélyezni a neonáci rendezvényeket. Ugyanis szólnak érvek amellett: az ilyen szervezetek nemcsak élnek, hanem főként visszaélnek a demokrácia adta lehetőségekkel. Nem viszonzandó gesztusnak, hanem a gyengeség jelének tekintik, ha megengedik nekik a tüntetést, felvonulást.
Annyira nem vagyok naiv széplélek, hogy azt gondoljam: ezek az emberek, ha akármilyen kis hatalomhoz jutnának, biztosítanák nekem azokat a jogokat, amelyeket én nekik megszavaznék. Például magam is rákerültem 2008-ban arra a listára, melyen a Kurucinfó olvasói arról szavazhattak: ki lesz a portál által a „hazafias szervezet” jelzős szerkezettel illetett, terrorcselekményekkel vádolt Magyarok Nyilai következő áldozata.
Fotó: kuruc.info
Szóval nincsenek illúzióim. A koncerteken a Légió Hungária mellett részt vevő C18 múltja, ha lehet, még durvább. A C18 a Combat 18 rövidítése.
„A „combat” csatát jelent, a „18” az ábécé első és nyolcadik betűjét jelöli: „a” és „h”, azaz Adolf Hitler. A Combat 18-at a neonáci – nevét a Hitlerjugend jelmondatából származtató – Vér és Becsület (Blood & Honour) katonai szárnyaként emlegetik. A nemzetközi hálózat helyi csoportjait Angliától Oroszországig többfelé összefüggésbe hozták már gyilkosságokkal és merényletekkel. A Combat 18-at régebben még a magyar szélsőjobboldal is vállalhatatlannak tartotta, tagjait többször felkérték, hogy maradjanak távol rendezvényeiktől.” – idéztem a korábbi cikkben.
De most nem csak ezért ragadtam billentyűzetet. Hanem azért is, hogy ne öntsük ki a fürdővízzel együtt egy gyereket is. Attól, hogy neonácik is emlékeznek Győr bombázására, az nem jelenti, hogy másoknak nem kell vagy emiatt nem szabad, sőt. Nagyon is fontos, hogy ne csak a neonácik emlékezzenek erre. Ahogy Drezda vagy Hamburg bombázására sem. Miként az is fontos lenne, hogy ne csak a jelenlegi kormánypárt politikusai, illetve a tágabb értelemben vett jobboldal követői emlékezzenek rá. (Például, mint 2019-ben fideszes győri városvezetés.)
Hanem liberális és baloldali közszereplők is. (Miként tette ezt az Ugytudjuk "elődportáljának" tekinthető Boldogulj Győrben.) Győr korabeli, rendkívül sok civil áldozatot követelő bombázása fájóan ott van a helyi közemlékezetben, rengeteg fotó és memoár született róla.
9 Győr az 1944. április 13-i bombázás után.
A náci Németország és az oldalán harcoló államok területének angolszász szövetségesek általi bombázásának módja rendkívül sok jogos kritikát kapott. S félreértés ne legyen: nemcsak az „utólag okos” történészek, s a háborús sebeiket nyalogató vesztes országok részéről. Hanem már a háború alatt, a nyerésre álló leendő győztesek oldaláról is. 1944. február 10-én, a brit felsőházban Bell chichesteri püspök a Győri Nemzeti Hírlap másnapi tudósítása szerint a következőket mondta:
... bár az angol légierőt nem akarja bírálni, de meg kell állapítani, hogy a német városok ellen irányuló bombaháború megmérgezi Európa népeinek jövőjét. - Katonai célpontok bombázásánál talán nem lehet elkerülni - mondotta a püspök -, hogy polgári egyének is meghaljanak de Hamburg és Berlin bombázása, amely bevallottan e városok elpusztítására irányul, többé már nem igazolható háborús cselekmény.
Befejezésül a püspök kijelentette, hogy Róma bombázása a régi római kultúremlékek elpusztításával az összes katonai és politikai cselekményeket túlélő gyűlöletet váltana ki. A vita során a volt canterbury-i érsek kijelentette, hogy felfogása szerint a katonai célpontok bombázásánál elkerülhetetlen ugyan polgári egyének megölése és kulturális épületek elpusztítása, de Berlin, Hamburg és Frankfurt elpusztítása messze túlhaladja az, amit az angol kormány és a légierő parancsnoksága eddig irányadónak mondott” – fogalmazott a volt érsek.
A fenti mondatok rendkívüli jelentőséggel bírnak. S nemcsak azért, hogy kinek van igaza, a bombázások igazolhatóak-e vagy sem. Hanem hogy Anglia négy év háború után is volt annyira demokratikus jogállam, hogy a parlamentben szabadon lehetett a háborús kormány döntéseit bírálni. Míg a korabeli német politikai testületekben aligha kritizálhatta valaki nyilvánosan a Hitler vezette kormány döntéseit a koncentrációs táborba hurcolás rizikója nélkül. Ahogy a Horthy vezette Magyarországon is egyre kevésbé (a német megszállás után pedig egyáltalán nem) tehette ezt valaki.
Mindez példát ad a jelenre vonatkozólag is.
Természetesen helyes, hogy a jelenlegi kormány lezárást vezet be, illetve tömegesen oltja az embereket. De ez nem jelenti azt, hogy ennek módját ne lehetne akár nagyon keményen bírálni. S ettől még nem leszünk se oltásellenesek, se felelőtlenek.
A mostani járvány hibernált rengeteg kibeszélendő témát, amelyek a lezárás feloldásával óhatatlanul ki fognak olvadni. Ahogy a látszólag faék-egyszerűségűre szűkült ”Fidesz vagy nem Fidesz” belpolitikai dilemma is rengeteg árnyalatot, a részletekben megbúvó ördögöt rejt.
Mondjuk a szélsőjobbhoz, a NER-től is jobbra állókhoz történő viszonyulásban, a múltkezelésben sem lenne jó visszatérni a pártállamtól örökölt doktriner antifasizmushoz. Ehelyett inkább olyan projekteket ajánlanék, mint az Ungváry Krisztián által szerkesztett Kitörés napja. Vagy Ungváry Hősök? című, általam rendkívül jónak tartott művét a Budapestet védő német tisztekről.
Melynek egyik szócikke a budapesti harcokban is feltűnő Bruno Meiert SS-tiszt életrajza. Meiert korábban a 306. számú rendőrzászlóalj lovasszakaszának parancsnokaként a keleti fronton
“…tömeggyilkosságok sorozatát követte el. Módszerei annyira undorítók voltak (csecsemőket is lelőtt, a hadifoglyokat pedig szuronnyal taszigáltatta a tömegsír elé), hogy Klaus Hornig rendőr főhadnagy, akinek egységével Meiert tömeggyilkosságaiban kellett volna segédkeznie, megtagadta a parancsot….” – derül ki a műből.
780 szovjet hadifoglyot kellett volna legyilkolni, de a rendőrtiszt nem volt rá hajlandó.
“Hornig emellett Meiert, akinek ruhájáról csöpögött a ráfröccsenő vér és agyvelő, a nagy nyilvánosság előtt “SS-fasznak” [sic!], az általa alkalmazott módszereket pedig (a szovjet állambiztonság korábbi nevére utalva) “GPU-metódusnak” nevezte.”
A bátor rendőrt ellenséges rádióadók hallgatása miatt később letartóztatták és koncentrációs táborba került. Hornig valóban hősies cselekedete bizonyítja, hogy a rezsim erőszakszervezeteiben is volt példa a tisztességes gondolkodásmódra.
Néhány oldallal később a Budapest ostroma során, bevetés közben eltűnt Leopold von Münchow életútját olvashatjuk. Aki a császári, majd a weimari Németországban a Jungsturm nevű, a cserkészetre hasonlító ifjúsági szervezet egyik vezetője volt. Ide felekezeti vagy társadalmi hovatartozástól függetlenül akárki beléphetett. A náci hatalomátvétel után,
“…hogy a hivatalos betiltást elkerülje, 1933. október 13-án von Münchow feloszlatta a szervezetet. Ennek dacára a Gestapo célkeresztjébe került: rövid időre többször is letartóztatták, külföldre utazását megtiltották.”
Nem lehet tehát minden német tisztet egy kalap alá venni. Ahogy persze a szovjet tiszteket sem. Mert a Vörös Hadseregben is lehettek olyan tisztek, mint Klaus Hornig, akik nem voltak hajlandóak hadifoglyok gyilkolásában, nemi erőszakban részt venni. Győr bombázását, a II. világháborút illetően is ugyanerre az árnyaltságra lenne szükség. Hogy ne engedjük fájó múltunkat politikai kurzusok, szélsőséges mozgalmak által kisajátítani. A lezárás idegőrlő atmoszférájában se kapituláljunk a jelen mellett a múltat is leegyszerűsíteni próbáló szekértáboros tömblogika előtt.
