Több százezer érintettje lehet Magyarországon a csomagküldős sms-csalásnak

Vágvölgyi Bálint 2021-03-27 17:26:55
A rendőrség felvette a kapcsolatot az Interpollal, mert nemzetközi bűnözői kör állhat a kártékony program mögött.

Több ezer, de akár több százezer érintettje is lehet az új, csomagküldős sms-csalásnak Magyarországon, de a kárt szenvedők száma valószínűleg elenyésző - mondta a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kiberbűnözés elleni főosztálya felderítő osztályának vezetője pénteki online sajtótájékoztatóján.

Halász Viktor közölte: két napja kaptak először bejelentéseket az sms-ben, androidos készülékeken terjedő vírus - úgynevezett FluBot malware-rel (rosszindulatú szoftverrel) kapcsolatban. Az sms-ekben a csalók egy csomagküldő szolgálat linkjét helyezték el, amelynek megnyitására próbálják rávenni a címzettet, egy küldemény nyomon követésére hivatkozva.

Hozzátette, sokan kattintottak a linkre, így a FluBot települt a telefonjukra. Kifejtette, hogy a káros program forráskódjának elemzéséből kiderült, nagyon "szofisztikált" vírusról van szó: a nyomozóknak nem elegendő megtalálniuk az úgynevezett vezérlőszervert, amellyel a program kommunikál, hanem több ezer szerver közül kell kiválogatni azt, amelyet az elkövetők éppen használnak.

Az osztályvezető elmondta azt is, mivel a vírus titkosított csatornán kommunikál, pontosan nem tudják, hogy milyen információkat oszt meg az elkövetőkkel. A forráskódból azonban megállapítható: az alapvető feladata, hogy lemásolja a banki, illetve a kriptovaluta felhasználói fiókokhoz kötődő felületeket és megszerezze például a belépési kódokat.

A rendőrség információs rendszer vagy adat megsértésének bűncselekménye miatt indított nyomozást az ügyben. Halász Viktor elmondta: felvették a kapcsolatot az Interpollal, mert nemzetközi bűnözői kör állhat a kártékony program mögött. Hozzátette, a spanyol hatóságok március elején letartóztattak több embert, aki részt vett a vírus terjesztésében. A letartóztatásig 60 ezer telefont fertőztek meg és mintegy 11 millió telefonszánhoz fértek hozzá Spanyolországban. Bár a rendőrségi akció után megtorpant a vírus terjedése, néhány nappal később megint aktivizálódott, ami arra utal, hogy még több elkövető lehet.

Arról egyelőre nincs információ, hogy az elkövetők között lennének magyarok is - mondta kérdésre válaszolva az osztályvezető.
 Több ezer, de akár több százezer ember is kaphatott ilyen sms-t Magyarországon, de ez nem jelenti azt, hogy mindegyikük telefonja meg is fertőződött - válaszolta egy másik kérdésre. Mivel a hatóságok gyorsan reagáltak és figyelmeztették az embereket, valószínűleg sikerült megelőzni a nagyobb bajt, és a megfertőzött eszközök száma alacsony maradhatott - tette hozzá.

Halász Viktor hangsúlyozta, egyelőre nem kaptak arról bejelentést, hogy valóban visszaéltek volna valamely cég vagy magánszemély banki adataival, illetve a kriptovaluta-tárcájából emeltek volna le összegeket. Olyan információkat azonban kaptak, hogy egy adott telefonról mintegy 1700 sms-t küldött ki a vírus - fűzte hozzá.

Kérte, hogy akit a csalók megkárosítottak, jelentkezzen a kiber@nni.police.hu címen.

Bor Olivér, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetének (NBSZ NKI) szóvivője az online sajtótájékoztatón azt mondta, két nap alatt több mint 2500 bejelentést kaptak a sms-ben terjedő "káros kódról". Kifejtette, ha valaki megnyitja az sms-ben kapott linket, általában egy nagy nemzetközi futárcég honlapjának kinéző oldal töltődik be. A kiberbűnözők ezután arra próbálják rávenni az áldozatokat, hogy erről a hamis honlapról töltsenek le egy applikációt a telefonjukra, ez - az ígéret szerint - abban segít, hogy nyomon követhessék a csomagjaikat. Arra hívta fel a figyelmet, hogy aki letölti az applikációt, egyben telepíti a vírust is a telefonjára; a vírus innentől hozzáfér majdnem minden funkcióhoz, képes sms-t, mms-t küldeni és fogadni, de használhatja a bluetootht, megszerezheti a netbankhoz és a kriptovaluta tárcához tartozó jelszavakat is.

Hozzátette, az sms-hez hozzáférés biztosítja a vírus terjedését, hiszen az adott készülék telefonkönyvét használja, hogy újabb sms-eket küldjön ki, amelyek tartalmazzák a már említett linket.

A szóvivő hangsúlyozta, ha valaki már rákattintott a linkre, a legbiztosabb megoldás, hogy visszaállítja a telefont az eredeti, gyári állapotra. Az érintetteknek érdemes megváltoztatniuk a banki felületeikhez tartozó jelszavaikat is - figyelmeztetett Bor Olivér.

Hozzátette, hogy az NBSZ NKI honlapján elérhető egy olyan applikáció, amellyel le lehet törölni a káros programot, de ha ez nem hatásos, akkor az egyetlen megoldás a gyári állapotra visszaállítás marad.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.