Hivatalos: április 8. után jöhet a lazítás!

Székely Zoárd 2021-03-27 18:01:00
Este 10-ig maradhatunk az utcán.

Szombat délután megjelent a Magyar Közlönyben a védelmi intézkedések meghosszabbításáról, a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának első fokozatáról és az oktatási intézmények megnyitásáról szóló rendelet.

Ebből kiderül, hogy

a védelmi intézkedéseket április 8-ig biztosan fenntartják, lazítás csupán utána várható.

Az iskolák viszont április 19-én kinyitnak, az óvodákban a 2021. március 8-ával elrendelt rendkívüli szünetet pedig megszüntetik.

Ahogy arról már Gulyás Gergely pénteken beszélt, húsvét után elérjük a 2,5 millió beoltott személyt (ez azt jelenti, hogy már ennyien megkapták az első vakcinát), vagyis másnaptól már este tíz óra és reggel öt óra közötti időszakban lesz csak kijárási tilalom.

Itt a menetrend: a húsvét utáni napokban megkezdődhet a nyitás

"Utolsó nagy erőfeszítésre van szükségünk, ezért mindenkit arra kérnek, hogy az érvényben lévő szabályokat tartsák be" - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki rendkívüli sajtótájékoztatón ismertette a következő napok nyitási menetrendjét. Megerősítette a már korábban elhangzottakat: nyitásra akkor lehet mód, ha a beadott első oltások száma meghaladta a 2,5 milliót.

A szolgáltatók a lezárás, vagyis a március 8-i szigorítások előtti szabályok szerint dolgozhatnak, az üzletek pedig este fél tízig is nyitva lehetnek, a vendéglátásban viszont minden marad úgy, ahogy eddig volt.

A vásárlással kapcsolatban a kormány az alábbi intézkedéseket hozta:

  • A tíz négyzetméteres vagy ennél kisebb vásárlótérrel rendelkező üzlet vásárlóterében az ott foglalkoztatottakon kívül egy időben egy vásárló tartózkodhat.
  • A tíz négyzetmétert meghaladó vásárlótérrel rendelkező üzlet vásárlóterében az ott foglalkoztatottakon kívül egy időben legfeljebb átlagosan tíz négyzetméterenként egy vásárló tartózkodhat.
  • Ha a vásárlótér négyzetméterben meghatározott területének egytizede nem egész szám, a kerekítés szabályát úgy kell alkalmazni, hogy a kapott értéket 0,5-től felfelé, ez alatt lefelé kell kerekíteni.
  • Az üzlet üzemeltetője, illetve vezetője köteles az üzlet bejárata előtt – a nyitvatartási idő mellett – mindenki számára jól láthatóan kifüggeszteni, hogy a számítás eredményeként egy időben összesen hány fő vásárló tartózkodhat az üzlet vásárlóterében.
  • Az  olyan üzlet, amely nem rendelkezik vásárlótérrel, abban az  esetben tarthat nyitva, ha az  üzlet üzemeltetője, illetve vezetője gondoskodik arról, hogy a sorban álló várakozók – a közös háztartásban élők kivételével – egymástól 1,5 méteres távolságot folyamatosan tartsanak.

 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.