Itt a menetrend: a húsvét utáni napokban megkezdődhet a nyitás

Bazsó Bálint 2021-03-26 14:43:00
Az ünnepet követően haladhatja meg a beadott oltások száma a 2,5 milliót, majd jöhet a lazítás.

"Utolsó nagy erőfeszítésre van szükségünk, ezért mindenkit arra kérnek, hogy az érvényben lévő szabályokat tartsák be" - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki rendkívüli sajtótájékoztatón ismertette a következő napok nyitási menetrendjét.

Megerősítette a már korábban elhangzottakat: nyitásra akkor lehet mód, ha a beadott első oltások száma meghaladta a 2,5 milliót. Hozzátette: Ez húsvét hétfőt követő néhány napon belül megtörténik.

Ezt követően:

  • a kijárási tilalom este tíz órára módosul,
  • az üzletek hajnali öttől fél tízig lehetnek nyitva,
  • valamennyi bolt kinyithat, de 10 négyzetméterekenként csak egy vásárló tartózkodhat a helyiségben,
  • a szolgáltatások terén a március 8-a előtti szabályokra térünk vissza,
  • az iskolák április 19-én nyitnak, végül
  • április 1-jétől megkezdődik a tanárok oltása, ezzel bő egy hét alatt végeznek is.

A PDSZ Orbán Viktornak címzett nyílt levélben tiltakozik az ellen, hogy az oktatási intézményeket túlzottan korán megnyissák

Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken reggel az iskolák újranyitásáról azt mondta, az ott dolgozókat be kell oltani az nyitás előtt. 102 ezer regisztrált iskolai dolgozó van, közülük 20 ezret már beoltottak, mert sor került rájuk.

Orbán Viktor a Kossuth rádióban arról beszélt, hogy a korlátozások feloldása semmi mástól nem függ, mint attól, hogy mikor lesz-e elegendő vakcina. Április-májusban 1,5-szer annyi embert tudnak majd beoltani, mint eddig. Sokmilliós tételről beszélünk - mondta a kormányfő, aki megerősítette: Azonnali újranyitásról nem lehet szó.

Este 10 órára tolhatják ki a kijárási korlátozást

Szokásos péntek reggeli interjúját adta a Kossuth Rádióban Orbán Viktor. A miniszterelnök elmondta hogy ma reggelre 275 ember halt meg, 11 ezer 823 beteg van kórházban, 1480-an vannak lélegeztető gépen, 10 ezer 343 szabad ágy és 1693 szabad lélegeztetőgép van még. 1200 hallgató jelentkezett egészségügyi munkára.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.