Egy percre megáll az élet Budapesten

Székely Zoárd 2021-03-23 20:12:00
Így emlékeznek a koronavírus áldozataira.

„Budapest csatlakozik az európai nagyvárosokat tömörítő Eurocities kezdeményezéséhez, és jövő szerdán, március 24-én egy perc némasággal emlékezünk meg a koronavírus-járvány áldozatairól, és mindazokról, akik bármilyen módon elszenvedik a járvány következményeit"

– közölte egy hétfői bejegyzésben Karácsony Gergely.

Facebook

(null)

A főpolgármester felhívta a figyelmet, hogy az emlékezés és a hála gesztusai nem az egyre alpáribb hangú politikai viták felhangosítását, hanem éppen azok lehalkítását célozzák. 

A mai tragikus adatok és a rekordszámú halálesetek kapcsán ma is emlékeztetett, hogy Budapest holnap egy perces csenddel emlékezik az áldozatokra, vagyis délben egy percre megáll a közösségi közlekedés.

Bekövetkezett az, amitől hetek óta tartottunk: 250 fölött a halottak száma

Meghalt 252, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 5481 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu kedden, kiemelve: eddig 1 636 436 embert oltottak be Magyarországon, közülük 481 820-an már a második adagot is megkapták. A kormányzati portálon azt írták: 586 123-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma.

„Ebbe nem lehet beletörődni. A mai nap a koronavírus-járvány eddigi leghalálosabb napja. Magyarország napok óta vezeti a világ legszomorúbb listáját: lakosságarányosan nálunk halnak meg a legtöbben az egész világon"

– kezdte legutóbbi Facebook-bejegyzését Karácsony, majd hangsúlyozta, hogy az együttérzés, a szolidaritás, az emberség parancsa kötelező erejű.

Facebook

(null)

A főpolgármester azt írta, ez a gesztus nem csökkenti a fájdalmát azoknak, akik szeretteiket gyászolják, de azt éreztetheti,

hogy Budapest olyan közösség, amely tudja, hogy az életnél, az embernél nincs fontosabb.

„Itt most nem a harsányságnak, nem a lózungoknak, végképp nem a sikerpropagandának, hanem az elcsendesedésnek van ideje. Az együttérzésnek és az együttműködésnek"

– tette hozzá.

Karácsony Gergely szerint a szerdai budapesti egy perces csend egyben a hála kifejezése mindazoknak, akik a frontvonalban küzdenek a járvánnyal, orvosoknak, rezidenseknek, ápolóknak, és azoknak is, akik munkájukkal a nehéz időkben is működésben tartják a várost és az országot is.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.