2020. szeptember 1-től a kormány egy alapítvány kezébe helyezte a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetését, ezáltal állami iskolából magánegyetem lett az intézetből. A hallgatók és az azóta felmondó tanárok egyaránt azt hangoztatják, hogy a döntéssel csorbult az egyetem autonómiája.
Sipos László neve ismerősen csenghet a Vas megyei művészetkedvelők számára: éveken keresztül láthattuk a Soltis Lajos Színház előadásaiban, Herkules sarok – Avagy egy szobor élete című drámájával már többször találkozhatott a közönség, emellett slam poetry-eseményeken is megcsillogtatta írói és színpadi készségeit. A rátermett, tehetséges fiatal immár három éve a színművészeti hallgatója, vele beszélgettünk színházról, szabadságról és az elmúlt fél év fejleményeiről.
12
Itt vagyunk a Vas utcában, az SZFE épülete előtt. Milyen érzés neked most itt állni, tekintve a közelmúlt eseményeit?
Egyre semlegesebb, azt hiszem. Annyi érzelem és annyi különféle intenzitású érzés kavargott már bennem, hogy egy idő után már megtelik az ember érzelmi kapacitása. Legutóbb amikor erre jártam, virágcsokrok díszitették a lépcsőket, rengetegen tették tiszteletüket az egész napos megemlékezésen, amit be kell vallanom, megkönnyeztem, annyira elszorult a szívem a látványtól. Az az intézmény, ahova 4 éven keresztül próbáltam bejutni, majd ahol 3 és fél évig tanultam, mára megszűnt létezni.
Amikor utoljára tettem be a lábam az épületbe, szomorúan kellett megállapítanom, hogy ami korábban élettel és több évtizednyi emlékekkel volt tele, az mára csontüres térré változott. Olyan, mintha egy nagyon jó ismerősödet vagy barátodat egyszer csak holtan találnád: egyszerűen hiányzik belőle a lélek, elköltözött máshova. Persze nem szűnt meg teljesen, mert bennem is ott van, meg azokban az emberekben, akik ott tanítottak, akik formálták ezt a szellemiséget, ami megtöltötte az iskola falait. Mondhat erre bárki hideget-meleget, lehettek jó és rossz élményeink, de egyben borzasztóan erős és szabad élményanyagokkal gazdagodtunk a tanulmányaink során.
12
Személyes példát is mondanék: tavaly harmadéves színészként felvetettem az egyetem vezetőségének azt az ötletet, hogy lenne egy szövegkönyvem, amiből szeretnék előadást csinálni. Így valósult meg a Herkules-sarok, ami a koronavírus-járvány miatt sajnos csak két előadást ért meg eddig, de mindenképp szeretnénk folytatni a munkát, amint véget ér a veszélyhelyzet.
A lényeg, hogy számomra az SZFE olyan volt, mint egy olvasztótégely, csak alkotóműhely formában: lényegében egy helyen tanulsz, eszel, iszol, mondhatni együtt élsz azzal a generációval, ami Magyarország következő nagy színészeit, művészeit, rendezőit fogja képviselni. Persze az egyetem után mindenki elindul a szélrózsa minden irányába és úgy folytatja az életét, ahogy neki jólesik.
Hozzátenném, hogy láttam az egyetem színpadán, a néhai Ódry Színpadon remekül és kevésbé jól sikerült előadásokat is az évek során: az egyik különösen meghatározó élmény volt, életem végéig emlékezni fogok rá, egy másik darabról pedig legszívesebben kimentem volna a szünetben, ha lett volna szünet…
Ettől függetlenül én minden előadásra, vagy vizsgára úgy ültem be, hogy itt most tényleg bármi megtörténhet. Ezt a fajta szabadságot pedig nem lehet se felülmúlni, se felülbírálni.
Mindenki szabad utat kapott a kísérletezésre, erre utal az Ódry Színpad mottója is: Minden kezdet merész.
12
Meséld el, hogy kerültél az SZFE-re és miért pont a színészetet választottad, mint életpályát?
Amióta az eszemet tudom, mindig is színész szerettem volna lenni – ellentétben a legtöbb ismert színésszel, akik mindig úgy nyilatkoznak, hogy véletlenül tévedtek erre a pályára. Ezt a sztorit anyukám mesélte még: amikor óvodásként a környezetemben elkezdett sírni valamelyik gyerek, rögtön magamra öltöttem mindenfélét a jelmezesládából és addig nem nyugodtam meg, amíg nem nevette el magát az illető.
Később versmondó versenyekre is küldtek - megsúgom, ezek annyira nem álltak közel hozzám -, aztán 12 éves koromban kerültem a celldömölki Soltis Lajos Színház stúdiójába. Először gyerekstúdiós előadásokban kaptam szerepeket, majd színistúdiós lettem, ahol hasonszőrű fiatalok között dolgozhattam, emellett nagyobb volumenű előadásokban is részt vettem. Sokat köszönhetek a Soltis Lajos Színháznak: megtanultam, hogyan kell közösségben létezni és együtt dolgozni másokkal, hátraszorítva a saját egónkat a közösség érdekében. Egy idő után turnézni is mentem a társulattal, többször felléptünk például Budapesten vagy Erdélyben, ezek mind kedves emlékként maradtak meg számomra a mai napig.
12
Közben persze felmerült a továbbtanulás kérdése, és aki ezen a pályán szeretne elhelyezkedni, neki nem kérdés, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemet kell megcéloznia. Én 4 évig próbálkoztam, azaz négyszer kellett felvételiznem, amíg sikerült bejutnom az egyetemre – hozzátenném, hogy a felvételihez egy különálló képességet kell elsajátítani ahhoz, hogy hatékony legyél. Képzeld el, hogy ott áll több nagy tekintélyű színházi alkotó a reflektorok mögött az árnyékban, olyan nagy nevek, akiknek a döntésén múlik a jövőd. Ettől persze megremeg az ember lába, ezért volt három sikertelen próbálkozásom előtte, mert nem voltam eléggé felkészült.
Valahogy mindig az volt a cél korábban, hogy felvegyenek, nem pedig az, hogy az éppen aktuális szöveget mondjam el, éljem meg, ez pedig nagy különbség és hamar kibukik egy felvételin. Nem elég a megfelelési kényszer, itt arra kíváncsiak, hogy te ki vagy az adott monológok és versek mögött. Emellett fontos, hogy elegendő élettapasztalattal vágjon bele az ember, ami nem a színházhoz kapcsolódik, hanem a magánéletben halmozódik fel. Meg kellett bizonyos dolgoknak történnie ahhoz, hogy elég érett legyek lélekben és hogy valódi kapcsolódásom legyen egy szöveghez, ne csupán előadjam azt.
A történet pikantériája, hogy amikor megtudtam, hogy felvételt nyertem, ugyanabban az időben kaptam értesítést egy brit színiiskolából is: felvettek. Korábban Walesben tartózkodtam egy évig, hogy megtapasztaljam az életet külföldön. Nem mondom, ott sincs ugyan kolbászból a kerítés, de ha csak és kizárólag az anyagi megélhetés lenne a legfőbb szempont számomra, akkor nem jöttem volna haza és maradt volna a brit suli. Így azonban nem volt kérdés, hogy az SZFE-t választom, ezt azóta sem bántam meg.
12
Milyen tapasztalatokat gyűjtöttél az elmúlt három év során? Mi a legfontosabb, amit megtanultál ebben az időszakban?
A legfontosabb, amit megtanultam, az az, hogy ne elégedjek meg az „elég jó”-val. Fontos, hogy tisztában legyünk a saját testünkkel, mert ahogy kilépünk a színpadra, a közönség máris minket néz, megjelenik előttük egy kép a fejükben arról, hogy mi kik lehetünk, még azelőtt, hogy egyáltalán megszólalnánk. Ez ellen nem lehet mit tenni, így működik és kész, el kell fogadnunk, illetve ehhez képest kell léteznünk a színpadon. Vegyük például Arnold Schwarzeneggert: neki nem kell eljátszania, hogy vasgyúró, ellenben nekem igen. Viszont elemezve ezt a karaktert, a tulajdonságait, a járását és a létezésmódját már azt a hatást lehet kelteni, mintha én is vasgyúró lennék.
És ez a szépsége a színészetnek: úgy használni a testemet, lényemet és a személyiségemet, mint az agyag, ismerve azt is, hogy milyen irányba lehet vagy nem lehet formálni.
Az pedig egy csodálatos élmény, amikor több szakember azon dolgozik, hogy te miként lehetsz egyre jobb és jobb előadóművész, fejlesztve a képességeidet és gyarapítva a tudásodat. Fontosnak tartom kiemelni, hogy nem csupán egyetemes színháztörténetet tanultunk, hanem magyar színház- és drámatörténetet, tehát aki ezen az egyetemen tanult az elmúlt 155 év alatt, mind tisztában volt azzal, hogy kik is a mi elődeink. Azt akarom ezzel mondani, hogy minden állítás, ami ennek az ellenkezőjét állítaná, valótlan, méghozzá célzottan valótlan, ami rettenetesen elkeserítő.
12
Térjünk rá a közelmúlt eseményeire. Őszintén szólva nem a nagyobb fejleményekre lennék kíváncsi, arról úgyis több tucatnyi cikk jelent meg már, hanem inkább a te személyes történetedre. Hogyan élted meg, hogy egy emberként állt ki az egyetem önmagáért, azért a tudásért és értékrendszerért, amit az elmúlt 155 évben képviselt?
Ennek a történetnek az előszelét sajnos már korábban lehetett érezni, amikor Upor Lászlót, aki úgy növelte a kíváncsiságomat és ösztönzött a tanulásra, mint előtte kevesen, demokratikus módon megválasztottuk az egyetem rektorának 2019 novemberében és hónapok óta nem nevezte ki a minisztérium. Akkor már éreztük, hogy itt valami készülőben van. Amikor szeptember elsején elindult az egyetemfoglalás, én az osztálytársaimmal éppen Szombathelyen voltam, mert A Pál utcai fiúkon dolgoztunk.
Így az első két hónapot alapvetően Szombathelyen töltöttük, de amikor csak alkalmunk adódott, mindig visszajöttünk Budapestre, amit járványügyi okokból, teljesen érthető módon a színház egy idő után nem is engedett. Szinte egy hermetikusan zárt közösségben dolgoztunk együtt az előadás stábjával Szombathelyen, ahol az volt a megegyezés, hogy senki nem megy sehova a városon kívül, mert nagy a kockázata annak, hogy leáll a produkció, ha valaki elkapja a fertőzést.
12
Ehhez javarészt tartottuk is magunkat, azonban történtek olyan események, ahol úgy éreztük, kötelességünk megjelenni – gondolok például arra, amikor Máté Gábor osztályfőnökünk felmondott és összehívtuk a diákjait, a tanítása 27 évéből és amikor őrségben állt az egyetemnél, megleptük egy búcsúdallal. Lényegében ott álltunk Pál utcai fiúkként, ez pedig valahol egy különösen szép analógia, hogy küzdünk a grundért a vörösingesek ellen… az pedig szintén érdekes áthallás, hogy a darabban piros-fehér a Pál utcaiak zászlója, és közben lám, a piros-fehér szalag lett az SZFE szimbóluma is.
Az elmúlt fél évben folyamatosan összeszorult a szívem, amikor értesültem az egyetem ellen elkövetett újabb és újabb galádságokról, illetve arról a hatalmas gyűlölethullámról, ami körbevette az eseményeket és minket, diákokat. Ugyanis a Színház- és Filmművészeti Egyetemből, ami egy megbecsült intézmény volt, az ország legnívósabb művészképző iskolája, egyik pillanatról a másikra közellenség lett, egyfajta céltáblája az indulatoknak. Amikor napi szinten találkozol akár online, akár személyesen ezzel a mérhetetlen – és valljuk be, alaptalan – agresszióval, az kifejezetten megviseli az embert.
A premier után persze amennyire csak tudtam, én is kivettem a részemet az egyetemfoglalásból: őrségbe álltam, pakoltam azt a rengeteg adományt, amit fél óránként kaptunk az emberektől, szóval szerencsére láttuk az érem mindkét oldalát.
Azonban ebben az időszakban a saját bőrömön tapasztalhattam meg, hogy bizonyos sajtóorgánumok bizonyos érdekekből nettó hazugságokat közölnek rólunk, a barátaimról, a mestereimről, illetve azon körülményekről, amikről nem hittem, hanem tudtam, hogy valótlanok.
Több olyan esetről is tudnék mesélni, amikor az utcán odajöttek hozzánk járókelők acsarkodni, vagy gúnyos megjegyzéseket kiabáltak ránk, mi pedig elkezdtünk beszélgetni velük, kifejtve az álláspontunkat és meghallgatva az ő véleményüket, ez pedig, hogy személyesen, emberek módjára kommunikáltunk, nem pedig különböző címlapok sallangjait durrogtattuk egymás felé, ahhoz vezetett, hogy a beszélgetés végére sok sikert és kitartást kívántak nekünk.
12
Mik a jövőbeli terveid, milyen darabokban láthat téged legközelebb a közönség?
Februárban Peter Weiss: Hölderlin című drámája alapján rendezett az osztályunknak vizsgaelőadást Zsótér Sándor, amit Magyarországon eddig egyszer mutattak be a Nemzeti Színházban még 1974-ben. Ez volt életem első főszerepe, egy figyelemre méltó és kihívásokkal teli munkafolyamat eredménye a színdarab, amit reményeink szerint majd a közönség előtt is fogunk játszani, ha a járványhelyzet ezt lehetővé teszi. Ezután a Radnóti Miklós Színházban tervezzük színre vinni Roberto Bolano: Vad nyomozók című regényének színpadi változatát Kelemen Kristóf rendezésében egy roppant izgalmas szereposztással.
Emellett elkezdek próbálni egy monodrámát George Orwell: 1984 című regénye alapján. Valamint több szálon kötődöm a Soltis Lajos Színházhoz is, szívesen besegítek az ottani színistúdiósok munkájába, szóval az első alma materemet sem szeretném elfelejteni. Ha pedig minden jól megy, szeptembertől ismét a Weöres Sándor Színházban fogok próbálni egy előadást, erről azonban több információt egyelőre nem árulhatok el.
