Meghalt Lou Ottens, a kazetta szalag feltalálója

Fehér Buda 2021-03-11 20:02:00
A holland feltaláló 94 éves volt.

Meghalt Lou Ottens, az a feltaláló, akinek a kazettát köszönhetjük. Ottens egy kutatócsoport tagjaként, 1963-ban újított hatalmasat, amikor feltalálta a kazettákban használ szalagot, eredetileg a Philips találmánya volt az a kis fekete téglatest, ami megváltoztatta a zenevilágot. A kazettákból azóta több mint 100 milliárdot adtak el világszerte, ennek segítségével születhetett meg a hordozható zenehallgatás is.

Ottens 1952-ben csatlakozott a Philipshez, a hatvanas években lett a cég kutatásért felelős részlegének az egyik vezetője. Később abban is nagy szerepet játszott, hogy létre jöjjön egy megálllapodás a Sony és a Philips között, amelynek köszönhetően megszületett az ikonikus Walkman.

Fotó: Pixabay

A kazettákat 1963-ban mutatták be egy berlini kiállításon, akkor azzal a szöveggel hirdették őket, hogy kisebbek, mint egy doboz cigaretta. Nem sokkal később a kazetta át is vette a bakelit lemezek helyét a zenevilágban. 

Ottens itt azonban nem állt meg, a '80-as években a CD-k megálmodásában is részt vett, 1982-ben pedig be is mutatta a világ legelső CD-lejátszóját. Akkor azt mondta, hogy a bakelitek ideje lejárt, habár az elmúlt években egyre többen tértek vissza ehhez a formátumhoz. Az utóbbi években egyébként a kazetták felé is megújult érdeklődést mutattak a zenészek, többek között Lady Gaga a legújabb albumát ilyen formátumban is megjelentette, 2020-ban több mint 100 százalékkal nőtt a kazetták iránti kereslet, írja a Metro.

Érdekes módon, élete utolsó éveiben Ottens is felfigyelt a kazetták reneszánszára, ám szerinte csak egy bohórtos ötletről volt szó, a szakember szerint ugyanis a CD-knél semmi sem nyújt jobb hangzást.

Szólj hozzá!

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott Hollósy Tamás, szombathelyi ügyvéd

Állami kitüntetésben részesült Sági József, és Szinetárné Márkus Teréz, a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium tanára.

Tegnap Szalay-Bobrovniczky Kristóf járt titokban Szombathelyen

Vagyis előre egyeztetett, szűk körben mondta el, hogy aki a Fideszre szavaz az a békére szavaz.

Budapesti BL döntő - hetven eurótól indulnak a jegyárak

A Puskás Arénában rendezik a labdarúgó finálét május végén, a belépőket sorsolással osztják ki a drukkerek között.

Állami kitüntetéseket kaptak győri szakemberek a nemzeti ünnep alkalmából

Tudósokat, pedagógusokat, művészeket és közszolgálatban dolgozó szakembereket is elismertek a nemzeti ünnephez kapcsolódóan.

Egy friss felmérés szerint minden ötödik magyar diák funkcionális analfabéta 

Az Oktatási Hivatal mérése alapján a tanulók jelentős része még az alapvető szövegértési feladatokkal is nehezen boldogul. 

Tíz perc alatt elfogták a rablót Győrben

A 48 éves szlovák elkövető rekord gyorsasággal került rendőrkézre.

Czeglédy Csaba szinte összes választási plakátjára börtönrácsot rajzoltak Felsőcsatáron

Igencsak billeg ilyenkor, hogy ez rongálásnak vagy véleménynyilvánításnak minősül.

Magyarország melegszik - a 10 valaha volt legmelegebb év az elmúlt másfél évtizedből kerül ki

A klímaváltozás már most is átalakítja hazánk időjárását, vízkészleteit és mezőgazdaságát.

Tárlatvezetések, előadások és kiállításmegnyitó - sűrű hetet kínál a Rómer Múzeum Győrben

Kurátori tárlatvezetés, művészeti előadás, festménybemutató és fotókiállítás is várja az érdeklődőket a győri intézmény következő napokban induló programsorozatában.

Akikre büszke a város - díszközgyűlésen adták át Győr rangos kitüntetéseit

Három díszpolgári címet és három Pro Urbe Győr díjat adtak át a március 15-i ünnepségen a Városháza dísztermében.

Nemény András: "Mindig voltak, mindig lesznek ellentétek, talán mert mindenki a saját hite, meggyőződése szerint akar jobbat Magyarországnak."

1848 hősei, Horváth Boldizsár és a szombathelyi 16 pont mellett, egy csipetnyi aktuálpolitika is belefért a polgármester beszédébe.

Kényelem és egészség a munkahelyeken

Az álló munkavégzés, ami sokak számára mindennapos feladat, súlyos kihívásokat rejthet magában. A lábak folyamatos terhelése huzamosabb ideig nemcsak fárasztó, de hosszú távon egészségkárosító is lehet.

Hat Oscart nyert az Egyik csata a másik után

Paul Thomas Anderson filmje vitte a prímet a 98. Oscar-gálán, ahol több nagy produkció is komoly elismeréseket kapott.

Késsel fenyegette meg a hozzá kiérkező mentősöket egy fertőszentmiklósi férfi

Emellett történt még némi kábítószer birtoklás is. 

Illés Károly szerint az esélyegyenlőség elvét sértette meg a TISZA-párt azzal, hogy közlekedési jelzőtáblák oszlopaira helyezett el plakátokat

A választási bizottság szerint jogsértés nem történt, de kérik a jelölőszerveket, hogy ésszel plakátoljanak.

A benzinkutakra jár ki tankolni Szombathelyen a közösségi közlekedést működtető Blaguss

Mindenkit megnyugatnak, hogy továbbra is zavartalanul járnak a buszok a városban.

Több száz tulipánhajtást loptak el a győri Árkád közeléből

Értjük, hogy aki a virágot szereti rossz ember nem lehet, de azért van egy határ.