Az utóbbi hetekben a magyar közélet kicsinyke, koronavírusmentes sarkát a magyar ellenzék pozícióharca, no meg a párizsi töltötte ki. 10, 20 ezer lájkos posztok versengtek egymással, Jakab Péter akcióját követően pedig ellenzéki, később pedig a kormánypárti politikusokat megpróbáltak felugrani a parizervonatra, egyre kevesebb sikerrel. Kérdés persze, hogy a közösségi médiás jelenlét és siker mennyire konvertálható szavazatra.
A közösségi média választásról választásra egyre fontosabb szerepet tölt be a nyilvánosságban, a társadalmi viták témakészletében, a szavazók megnyerésében, mozgósításában. Nem véletlen, hogy világszerte időszerű, kritikus problémaként merül fel a piac jelentős részét lefedő közösségi platformok megrendszabályozása. Maguk a közszereplők sem tehetik meg, hogy ne törekedjenek minél szélesebb jelenlétre ezeken a felületeken, hiszen a közösségi média más kommunikációs csatornákhoz képest technikai előnyei mellett a hírfogyasztási szokások átalakulása okán is meghatározó - mondta érdeklődésünkre Kovács János politológus. Az elemző szerint
Jó stratégiával, populáris üzenetekkel, tartalommarketinggel a kevesebb erőforrással rendelkező szereplők is képesek lehetnek kiaknázni a közösségi médiában rejlő lehetőségeket, csökkentve, részlegesen kompenzálva a versenyhátrányt.
Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy az érdeklődőből nem válik automatikusan „fogyasztó”, a szimpatizánsból szavazó.
A lájkvadászat a politikai teljesítmény-mérés egyik kevéssé megbízható mutatója - folyatta az elemző - hiszen miközben valóban jelentőséget tulajdoníthatunk annak, hogy egy-egy szereplő, téma milyen tetszési, interakciós számokkal rendelkezik, az így kapott adatok mégsem reprezentatívak. Mivel az üzenetek általában adott célcsoportokhoz szólnak, össztársadalmi szinten viszonylag keveset árulnak el a követők tényleges preferenciáiról.
"A példánál maradva: a parizert sokan szerethetik, akár a pacallal szemben is, ettől mégsem lesz több szavazója Jakab Péter vagy Szabó Tímea pártjának."
Megjelentek a jugoszlávok, vagyis az összefogás szavazók
A Népszavának Pulai András, a Publicus Intézet vezetője nemrégiben úgy nyilatkozott: Megjelent az összefogás szavazó. Ez - némi történelmi analógiával élve "jugoszláv" - réteg meghatározóvá is válhat az ellenzéki oldalon, mindenesetre megjelenésük bizonyítja, előrehaladottá vált az ellenzéki - nagyobb - pártok egyesülése.
A Jobbik felé szivárognak a Momentum szavazói
Alaposan egymásra égtek az ellenzéki pártok - lényegében nem állhat elő olyan helyzet, hogy valamelyik kiugrik az együttműködésből - írja a Népszava. Egyrészt a választók tartják benn őket, immár deklaráltan mintegy 600 ezer polgár minősül úgynevezett „összefogás-szavazónak" - ami annyit tesz, hogy ez a tömeg semmilyen külön induló vagy az együttműködésből valamilyen módon kilógó pártra nem hajlandó voksolni.
Kovács János szerint a kétpólusúvá visszarendeződött politikai környezetben a harmadik pólus kiesése két hatással biztosan járt: Egyfelől az összefogásban résztvevő pártok szavazótáborai közötti határok elmosódtak, porózussá váltak.
"Ez az egyik oka annak, hogy a közös lista pártjai bár sokszínűségüket hangsúlyozzák, valójában igencsak egysíkú üzeneteket közvetítenek a választók irányába. Másrészt az „összellenzékiség” igen keveset tud ajánlani azoknak a kormánykritikus szavazóknak, akik számára az Orbán-ellenesség nem „végső érv”, legfeljebb egy szempont, ami mellé valamiféle pozitív tartalmat is keresnek – legyen szó a generációváltás ígéretéről vagy a közélet megtisztításáról"
- véli Kovács János.
Szerinte azok, akik az elmúlt tíz év háromosztatú pártstruktúrájában szocializálódtak, akik a 2010 előtti szocialista-liberális kormányzatok örökségét éppúgy elutasítják, mint az orbánizmust, azok közül sokan nem fogják beérni a „Fidesz vagy baloldal” jellegű választási ajánlattal. A választás közeledtével a kampány is intenzívebbé válik, ami polarizálja, aktivizálja a választók arra fogékony tömegeit. Ehhez hozzáadódik még a válság hatása és a közös miniszterelnök-jelölt személye is (hiszen ő testesíti meg az alternatívát), amivel kapcsolatban egyelőre csak várakozásaink lehetnek.
Pulai András a Népszavának azt mondta: a hat párt egyike sem tud már kiugrani az összefogásból, azokat a választók és persze az összefogás szavazóira hajtó többi párt "kinyírná", vagyis rövid és középtávon az ellenzéki pártok a külső és belső nyomás miatt is együtt fognak mozogni, még akkor is, ha most látványos ideológiai vitákat folytatnak.
"Az összefogás narratíváját mind a hat párt elfogadta, a korábbi viták, amelyek az egy vagy kettő közös listáról szóltak, már lezárultak. A résztvevők kötött pályán haladnak, ami persze korántsem jelenti azt, hogy – különösen az előválasztásokhoz közeledve – ne lennének nyitott, adott esetben komolyabb konfliktushelyzeteket kódoló kérdések" - folytatta Kovács, aki szerint az
„aki nincs velünk, az ellenünk van” narratívát ezek a szereplők együtt építették fel és gondozzák, ami rendkívül költségessé, tehát irracionálissá tenné a kiugrást.
Az ugyanakkor egyre nyilvánvalóbb, hogy ez a koalíció túlmutat a 2022-es választáson, és az egyes résztvevők mozgásai is azt jelzik, hogy egymás szavazóbázisait is vadászmezőnek tekintik – például a kádári kisember attitűdjére hajazó Jakab Péter vagy a magát újabban zöld pártként is definiáló, volt LMP-s pártvezetőket is leigazoló Momentum, hogy a DK-nak az MSZP-hez való viszonyáról ne is beszéljünk - mondta az elemző a kérdésünkre.
Emlékeztetett: korábban Fekete-Győr András beszélt arról egy interjúban, hogy lesznek olyan pártok, amelyek „feloldódnak” majd az összefogásban.
Ma nagyjából ez a helyzet, azzal a kiegészítéssel, hogy ez az összeelegyedés egyik résztvevő pártot sem hagyja érintetlenül, a maga „vegytiszta” formájában.
Az "összelegyedés" hatására most mégis úgy tűnik, hogy az ellenzéki pártok egy része látványosan igyekszik megkülönbözteti magát a másiktól. Jakab Péter az egynemű párok gyermek-örökbefogadása tett nyilatkozatát - "soha nem fogok azért küzdeni, hogy egy gyereknek három apja legyen" - Fekete-Győr András élesen bírálta, akit viszont Ungár Péter kritizált, mondván Jakab Pétert "nem leszólni, hanem meggyőzni kell”.
Kérdés persze, hogy Jakab Péter ritmusváltása és Fekete-Győr András kritikája valóban az egynemű párokról, vagy inkább az ellenzéki pártok önálló arcélének védelméről szól.
"Én az utóbbit gondolom hangsúlyosnak. Az előválasztási kampányban résztvevőknek pillanatnyilag az az érdekük, hogy az egymás közötti különbségeket is bemutassák, amire szimbolikus erejű, ideológiai vitákkal átitatott ügyeket használnak fel."
- folytatta Kovács János, aki úgy vélte: Jakab Péter a társadalmilag konzervatívabb, főleg vidéken élő választókat igyekszik megszólítani, míg Fekete-Győr András a jellemzően nagyvárosi, progresszív, fiatalabb rétegeket. Miközben ez a vita „nagy egymásnak feszülésként” jelenik meg a nyilvánosság előtt, a valóságban mindkét álláspontot képviseli az ellenzéki összefogás.
Amint az előválasztás lezajlott, az összefogásban részt vevők számára az önálló arcél, értékek, hívószavak ismét inkább terhesek lesznek, az ideológiai viták hangerejét „lecsavarják”, és ismét egyhúros hangszert pengetnek majd, ami lényegében a kormányellenes proteszt-kommunikációval egyenértékű.
Kérdésünkre - miszerint egy friss kutatás szerint megindult egy friss visszaáramlás a Momentumtól a Jobbik felé Kovács azt válaszolta:
Néhány százalékpontos mozgásokról beszélünk, amelyek gyakran statisztikai hibahatáron belül maradnak, tehát messzemenő következtetéseket sem érdemes levonni belőlük. Már csak amiatt sem, mert a különböző intézetek kutatásai sem mutatják ugyanazt a pillanatképet. Egy ilyen irányú mozgás persze lehetséges, aminek a kommunikációs stratégiában, az elmúlt időszak tematizációs gyakorlatában keresendő a fő oka.
A Jobbik – a DK-hoz hasonlóan – gyakran a kormányellenesség „közízlését” kiszolgáló „indulatpártként” nyilvánul meg, előszeretettel élve a kormányellenes demagógia eszköztárával – bár az utóbbi időszakban ezen a téren a Momentum is kezd felzárkózni. Azonban azt érdemes hozzátenni, hogy itt az ellenzéki pártok egymástól való szavazó-elszipkázásáról beszélünk, nem pedig újabb, az összefogástól eddig távolságot tartó szavazói tömegek megszólításáról. Épp emiatt a „trendszerűség” lehetősége a politikai verseny állását alapvetően befolyásoló, jelentős külső hatások nélkül igen korlátozott.
Vagyis felmerül a kérdés, hogy az összefogás pártjai "be tudják-e húzni" a pártnélkülieket és bizonytalanokat, vagy erre sokkal inkább alkalmasak a megjelenő, Fideszen és az ellenzéki összefogáson kívüli politikai kezdeményezések.
Itt fontos különbséget tenni az értékpreferenciával rendelkező pártnélküliek és a bizonytalanok között - folytatta a politológus, aki szerint előfordulhat olyan társadalom-lélektani helyzet, amelyben sok, ma még bizonytalan, de a részvételtől nem elzárkózó választó hajlamos lesz a „kisebbik rosszra” szavazni a kormány maradása vagy leváltása érdekében, és előállhat olyan helyzet is, amelyben a választók széles csoportjai érzik úgy, hogy önazonos döntést kívánnak hozni, mert vannak értékek, amelyekben nem tudnak kompromisszumot kötni.
"Ha például a válsághelyzet elhúzódik, a kormánnyal való elégedettség drasztikusan csökken, az különösebb politikai teljesítmény nélkül is előnyhöz juttatja az összefogást, hiszen a kormányváltás igényének „gravitációs ereje” megnő. Azonban egy kiélezett, kifejezetten durva kampány akár el is tántoríthatja a bizonytalanokat."
