Meghallgatta Nemény Andrást a Covid 2021 vizsgálóbizottság

Farkas Bazsi 2021-02-26 16:31:56
Az ellenzék szerint a kormány magára hagyta a háziorvosokat és az önkormányzatokat

A háziorvosok és az önkormányzatok kormányzati segítség nélkül magukra maradtak a koronavírus-járványban - állapították meg az ellenzéki képviselők pénteken az ellenzéki pártok által létrehozott Covid 2021 vizsgálóbizottság ülése után tartott sajtótájékoztatón, amiről az MTI tudósított.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, a tanácskozás vezetője elmondta, háziorvosokat és polgármestereket - Karácsony Gergely főpolgármestert, Nemény András Szombathely és Nyirati Klára Baja polgármesterét - hallgatták meg a koronavírus-járvány alatt tapasztalt nehézségeikről.

A kormány nem tekinti partnernek sem a háziorvosokat, sem a polgármestereket - közölte az ellenzéki politikus összegezve a bizottság ülésén elhangzottakat.

Kiemelte a háziorvosok leterheltségét, a praxisközösségbe erőltetésüket, ami miatt szerinte akár össze is omolhat a háziorvosi rendszer.

Kunhalmi Ágnes beszélt arról is, hogy az önkormányzatok sokkal jobban felkészültek a járvány második hullámára, és mindent megtesznek azért, hogy a kormányzati megszorító intézkedéseket ne érezzék meg a lakosok.

Cseh Katalin, a Momentum európai parlamenti (EP-) képviselője úgy fogalmazott, nem elég, hogy a kormány tehetetlen, de még gonosz is, nem akar segíteni a háziorvosoknak és az önkormányzatoknak.

Hozzátette: ezt bizonyítja, hogy még azok sem ismerik az oltási tervet, akik a vakcinákat beadják. Követelte az oltási terv nyilvánosságra hozatalát.

A partnerség teljes hiánya, a segítségnyújtás teljes kiveszése ott mutatkozik meg a leginkább, hogy Orbán Viktor nem hajlandó konzultálni a magyar településekkel arról, mire és hogyan fogja elkölteni az európai helyreállítási alap milliárdjait - értékelt, jelezve: az ügyet az EP elé viszi.

Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese szerint kapkodás, amatőrizmus jellemzi a kormány járványellenes intézkedéseit és ehhez képest üdítő az a professzionalizmus, az az előrelátás, az a tény- és adatalapú kormányzás, amivel a helyi önkormányzati vezetők kezelték a válsághelyzetet.

Magyarországnak ma nincs felelős kormánya, vannak viszont felelősségtudatos önkormányzati vezetői - mondta.

Hozzátette: Karácsony Gergely felajánlotta, hogy ha a kormány lekéri az EU által biztosított, de a kormány által nem igényelt több mint másfél millió Moderna-vakcinát, akkor Budapest beoltja lakosait azzal.

Varga Zoltán, a DK országgyűlési képviselője azt mondta, szürreális év van az ország mögött, hiszen "Kásler Miklós szerint a járványt Mátyás király csontjainak összerakásával tudjuk túlélni". A "pánikkormány gyenge és gyáva miniszterelnöke" naponta félmilliárd forintot költ a saját hobbijára, a sportra - mondta. Hozzátette: a leköthető, az uniós gyógyszerügynökség által bevizsgált, biztonságos nyugati vakcinák felét nem hívja le a kormány, helyette bevizsgálatlan, "innen, onnan összeszedett, talán hamisított keleti vakcinákkal" próbálja a magyar lakosságot beoltani.

Azt mondta, a kormány megérett a bukásra.

Lukács László György, a Jobbik alelnöke arról beszélt, hogy a háziorvosok magukra maradtak, miközben egyre növekszik rajtuk a teher, nekik kell a vállukon vinni a járvány kezelését, közben fenyegetésként élik meg a praxisközösségek létrehozását. Magára hagyta az egészségügyi alapellátást a kormány - összegzett.

Elmondta, nemcsak Budapesten, hanem minden településen probléma volt, hogy nem jutottak megfelelő információkhoz. A problémák közé sorolta azt is, hogy a kormány nem értette meg időben, miért van szükség arra, hogy teszteljék a kórházakból az idősotthonokba visszakerülőket.

Kifogásolta, hogy nem alakította ki a kormány a megfelelő tesztkapacitást sem.

Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese is arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormányzati szervek nem tekintik partnernek sem az önkormányzatokat, sem a háziorvosokat. A senki által nem ismert oltási terv megvalósítása súlyosan akadályozza a védekezést - mondta, utalva arra, hogy a háziorvosok helyzetét még egy átalakítással is nehezítik, a kormány erőből próbál kikényszeríteni döntéseket.

Szóvá tette, hogy a kabinet megpróbálja ellehetetleníteni az ellenzéki vezetésű településeket. A járványkezelés címén meghozott döntések sokszor semmi más célt nem szolgáltak, minthogy forrást vonjanak el az önkormányzatoktól, megnehezítsék a működésüket - mondta. Szerinte az önkormányzatok és a háziorvosok is együtt akarnak működni a kormánnyal, amelynek egy kis alázatra lenne szüksége.

A vizsgálóbizottság jövő pénteken folytatja munkáját.

Címlapfotónk illusztráció. 

Szólj hozzá!

Világi Oszkár decemberben távozik a Slovnaft éléről

A MOL-lal ugyan nem szakít, de lassítana az üzletember. 

A püspöki kar élesen bírálja a kormánypártok petesejt-donációs javaslatát

Ingoványos talajra tévedt a kormány: vallásetika vs. lombikprogram. 

Megszűnik a SZOVA Szállodaüzemeltető Kft.

A céget beolvasztják a SZOVÁ-ba.

Jön a rezsicsökkentés a háziorvosi praxisoknak Győrben

Pintér Bence szerint jobban jár a város „ha erre megy a győriek pénze, mint a fideszes politikusok zsebébe a Zsebbenjó programon vagy rezsitámogatásokon keresztül."

Kósa Roland: „Ideje rendet tenni!” 

Az alpolgármester szerint romlik a belváros állapota, ezért több területen is beavatkozásra készül a városvezetés.

Győri programok a hétvégére

Advent második hetében megjön a Mikulás, a Vacogó Angyalok sőt, még a punkok is. 

Hogyan formálja át a mesterséges intelligencia a mindennapi döntéseinket?

Az utóbbi évtizedben a mesterséges intelligencia lassan, de szinte az élet minden területére beszivárgott.

56 millió forintot fizetett ki bérekre a 2024/2025-ös szezonban a Szombathelyi Haladás NB III-as labdarúgó csapata

A Kft. 7 millió forintos árbevételt, és 98 és fél millió forintos támogatást könyvelt el.

Leállítja a Cinema City a kormányzati reklámokat a nagy felháborodás miatt

Hát hogy tudják meg így a gyerekek, hogy mire készül Brüsszel?!

A szimfonikusokkal húzza el a nótánkat az Ocho Macho

Itt az év végi nagy szombathelyi programajánló. Mutatjuk a városi Szilveszter minden részletét is.

Fórumot tartottak Győrben a fogyatékossággal élők helyzetének javításáról

A városvezetés azt ígéri, hogy a felvetett problémákat ütemezetten beépítik a döntéshozatalba.

Ha csütörtök, akkor programajánló

Mikulás minden mennyiségben Győr környékén.

Digitálisra vált a parkolás Győrben – 2026-tól megszűnik a papíralapú bérlet

A Győr-Szol Zrt. szerint egyszerűbb és gyorsabb lesz az ellenőrzés, de több fontos szabályváltozásra is érdemes figyelniük az autósoknak.

Közös adventi éneklést tartottak a Győri Zsinagógában 

Az EESZI és a Széchenyi Egyetem idei adventi rendezvényén majd’ kétszáz rászoruló és fogyatékkal élő vett részt.

„Papírjuk lesz róla” – Magyar Péter szerint újabb pofont kapott a kormányzati propaganda

A TISZA elnöke azt állítja: a budapesti ítélőtábla döntése bizonyítja, hogy a Fidesz médiája rendszeresen valótlanságokat terjeszt a pártról.

Nem kell a TISZA Pártra várni ha brutális adóemelést keres az ember - elég csak Győrújbaráton élni

A település nagyra nyitotta a kassza ajtaját. A letelepedési díj után most itt vannak az újabb sarcok. 

Nagy István szerint 2030-ra Európa élvonalába emelné a magyar agráriumot a kormány

Csak bízni tudunk benne, hogy nem Nagy Márton varázsgömjéből jósolt. 

Baleset bénítja a forgalmat az M1-esen Tatabánya térségében

A Hegyeshalom felé vezető oldalon már 8 km-es a torlódás.