Bécsben megkezdik a pedagógusok oltását

Farkas Bazsi 2021-02-26 16:52:50
A főváros lesz az első szövetségi tartomány, amely a jövő héten megkezdi az iskolák és óvodák személyzetének immunizálását. Az AstraZeneca vakcinát kapják meg az Austria Center oltási utcájában azok, akik ezt igénylik.

Az akció szerdán kezdődik – közölte Peter Hacker, az egészségért felelős városi tanácsos irodája (SPÖ). Bárki kaphat oltást, aki bécsi óvodákban és iskolákban dolgozik, az óvónőktől az iskolai gondozókig. A tanárokat e-mailben értesítették, és egy online regisztrációval jelentkezhetnek az oltásra. Az intézményekben is aláírhatták a részvételi szándékukról szóló nyilatkozatot – mondta el a Bécsben tanító M.Szilvia. A pedagógus hozzátette, hogy azokban az iskolákban, ahol ő tanít a kollégái körében egyértelműen azoknak a száma nagyobb, akik élni kívánnak ezzel a lehetőséggel, mert ez nem csak saját maguk, de családjaik számára is nagyobb biztonságérzetet ad - adta hírül a magyarok.orf.at.

A regisztráció nem szokásosan Bécs város honlapján, hanem a Bécsi Oktatási Igazgatóságon keresztül zajlik. Hacker irodája bejelentette, hogy körülbelül 35 ezer ember regisztrált itt előre. Mindannyian márciusban kapják meg az első oltást. A szakszervezet szerint az iskolavezetés által aláírt foglalkoztatási igazolást be kell hozniuk az Austria Centerbe található Impfstrasse-ba.

Márciusban egyébként minden 80 évnél idősebb embernek meg kell kapnia az első oltást. Jelenleg folyik a velük való folyamatos kapcsolatba lépés. A város a héten be akarja fejezni az első oltásokat az idősek és gondozóttak otthonában. Valamint a hétvégén kezdődik egy nagy oltási kampány az egészségügyi dolgozók és a fogyatékkal élők számára az Austria Centerben.

Közben bejelentették, hogy Alsó-Ausztriában is a jövő héten oltják be az első pedagógusokat – ezt erősítette meg Christiane Teschl-Hofmeister (ÖVP) oktatási tartományi tanácsos szóvivő a ORF.at-nak. A pedagógusok többsége március közepén kerül sorra.

Szólj hozzá!

4 százalékkal kellett túlárazni a kivitelezőknek a Győr-Szollal kötött szerződéseket, amit aztán vissza kellett adni a cégnek 

Tegnapi cikkünkre reagálva, most névvel vállalta állításait egy volt társasházkezelő hozzátartozója, aki túlárazott munkákról és furcsa lomtalanításokról mesélt lapunknak.

A Győr-Szol Zrt. igazgatósága a Győr Plusz médiumok megszüntetése mellett döntött

A médiacég közleményben tudatta, hogy a megszűnés tényét.

A szombathelyi Dobó SE elnöke arra kérte a TISZÁ-ra szavazókat, hogy töröljék őt az ismerősei közül

Miközben a klub szövetségi alelnöke a TISZA-kormány alatt próbálja megújítani a magyar atlétika belső viszonyait. Furcsa együttállás ez.

Visszahívták a gyanús sárvári foglalkoztatásban érintett Lágler Pétert a Sportfólió Kft. felügyelőbizottságából

Gagyi Levente kikerült a Fürdő FEB-jéből, Klimits István lett a Humán Erőforrás Bizottság elnöke. Sárváron újraosztották a bizottsági és felügyelőbizottsági helyeket.

Terméskővel betört egy boltablakot, majd autót rongált Nyúlon egy férfi

A vádlott ugyanazon az estén több helyszínen is garázdálkodott, végül egy családi ház udvarára is bement jogtalanul, ahol megivott egy üveg italt. 

Konkrét lépéseket fogalmazott meg a kormány a Nyugat-Magyarországi azbeszt-üggyel kapcsolatban

Azonnali kockázatcsökkentő intézkedések, behozatal felfüggesztése, és a felelősök számonkérése.

Német testvérváros kórusa ad koncertet Győrben a Szentlélek-templomban

Ingyenes hangversennyel érkezik Sindelfingen nagy múltú együttese, a Cappella Nuova és a Stiftshoforchester.

Lakossági fórumot tartanak a győri zártkertekről a városházán

A városvezetés szerint fontos tisztázni, milyen szabályok és lehetőségek vonatkoznak a zártkerti ingatlanokra.

Újra tervezték a kőszegi történelmi belvárost övező Várárok és Várpark zöld területét

Az év junior tájépítésze pályázatra klímatudatos, fenntartható megoldásokat vártak, melyek érzékenyen viszonyulnak a műemléki környezethez, a meglévő zöldfelületi értékekhez és a terület közösségi használatához.

Már nem Kántás Zoltán a Magyar Fürdőszövetség elnöke

A Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője nem is indult újra a posztért.

Cikkünk nyomán feljelentést tett Kósa Roland, Győr alpolgármestere

A fidelitasos Juhász Balázshoz köthető 4 egyesület NKA támogatása vetette fel bűncselekmény gyanúját. 115 millió forintról van szó.

Ingyenes szűrésekkel és egészségnappal várják az érdeklődőket Győr-Újvárosban

Szombaton ismét megrendezik az Egészség-Piac Plusz programot, ahol tanácsadásokkal, vizsgálatokkal és családi programokkal készülnek.

Már a pesszimista forgatókönyvek felé közelít a klímaváltozás – megjelent az új nemzetközi éghajlati jelentés

A kutatók szerint az elmúlt öt évben szinte minden fontos mutató romlott, miközben a másfél fokos cél elérése gyakorlatilag elúszni látszik.

21 Kutatóközpont: tovább nőtt a TISZA Párt előnye, a Fidesz mindössze 20 százalék körül áll

A felmérés szerint a választások óta tovább erősödött Magyar Péter pártja, miközben a társadalom nagy része elszámoltatást vár.